Péter apostol sírjánál kezdődik, majd a Szent Péter téren folytatódik XIV. Leó jelképekben gazdag beiktatási szertartása, amely politikai találkozókra is lehetőséget ad vasárnap.

XIV. Leó pápa a bíborosoknak adott szombati audienciáján megerősítette, hogy XIII. Leó pápa szociális doktrínáját tartotta szem előtt egyházfői nevének kiválasztásakor, mivel szerinte a mesterséges intelligencia fejlődése egy újabb ipari forradalom.
Robert Francis Prevost elmondta: több oka is van annak, hogy a XIV. Leó nevet választotta, de elsősorban XIII. Leó pápa Az új dolgok (Rerum novarum) kezdetű, "történelmi jelentőségű " enciklikája motiválta a döntését.
Az ugyanis az első nagy ipari forradalom kontextusában tárgyalta a szociális kérdéskört - tette hozzá.
"És ma az egyház mindenkinek felajánlja szociális doktrínája örökségét válaszként az újabb ipari forradalomra és a mesterséges intelligencia fejlődésére, amelyek új kihívások az emberi méltósággal, az igazságossággal és a munka védelmével szemben" - jelentette ki XIV. Leó.
XIII. Leó 1891 májusában kiadott dokumentuma az első olyan pápai szociális körlevél volt, amely a munkásokról is szólt.
A csütörtök este megválasztott pápa a VI. Pálról elnevezett vatikáni audienciateremben fogadta a bíborosi testület tagjait: a zárt ajtók mögött zajlott találkozóról a Szentszék csak a pápa beszédének szövegét közölte, amelyet kötetlen beszélgetés követett a bíborosokkal. Utóbbit nem hozták nyilvánosságra, de a találkozó két órán át tartott.
XIV. Leó hangoztatta, hogy a pápaság számára, amiként mindenki más számára is "erő feletti igának" számít, és e misszióban, valamint a felelősségben a bíborosok és a hívek támogatására számít. Egyszerre "szomorú és örömteli" pillanatról beszélt, hiszen megválasztása Ferenc pápa halálát követte.
A pápa arra kérte a bíborosokat, hogy tapsolják meg Giovanni Battista Rét, a bíborosi testület dékánját, valamint Kevin Joseph Farrell kamarás bíborost azért a munkájukért, amelyet Ferenc pápa halálától a konklávé kezdetéig terjedő időben végeztek el. Megemlékezett azokról a bíborosokról is, akik egészségi okokból nem tudtak jelen lenni a pápaválasztáson.
XIV. Leó úgy véli, a katolikus egyház mindenkori feje "nem más, mint Isten és saját testvérei alázatos szolgája". Példaként elődjét említette, hangoztatva, hogy Ferenc teljesen a szolgálatnak szentelte az életét, és józan, lényegre törő stílusával értékes örökséget hagyott hátra. Az Ótestamentumot idézve megjegyezte, hogy a Teremtő sem szélviharokkal és földrengésekkel, hanem inkább az enyhe szellő susogásával szeret kommunikálni.
Hangoztatta, hogy az egyház valódi nagyságát a Ferenc pápát búcsúztató emberek tömegének ereje mutatta meg.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
XIV. Leó az egyetemes egyháztól a II. vatikáni zsinattal megkezdett út folytatását kéri, amelynek témáit szerinte Ferenc pápa 2013-ban kiadott, Az evangélium öröme (Evangelii gaudium) kezdetű apostoli buzdítása tette aktuálissá.
XIV. Leó a zsinati témák közül megemlítette az egész földi keresztény közösség küldetéstudatát, a kollegialitás és szinodalitás erősödését, a hit érzékelése iránti figyelmet. Utóbbi esetében az inkluzivitást emelte ki, vagyis a legelesettebbek befogadását, szeretetteljes gondozását, a kortárs világgal való bátor és bizalommal teli párbeszédet. Elmondása szerint ezek a szempontok is szerepet játszottak pápai neve kiválasztásában.
Beszéde végén VI. Pál 1963-as megválasztásakor elhangzott gondolatait idézte, miszerint az akkori egyházfő a hit és a szeretet lángjával akarta megvilágítani a jóakaratú emberek közötti együttműködést, valamint éreztetni Isten segítő erejét.
Ez volt XIV. Leó harmadik beszéde megválasztása óta, a Szent Péter-bazilika erkélyén, majd a Sixtus-kápolnában pénteken elmondott beszédét követően.
A Szentszék közösségi oldala közölte az új pápa mottóját és pápai címerét. A latin jelmondat "In illo Uno unum", ami azt jelenti, hogy Őbenne egyek vagyunk.
Már működnek XIV. Leó közösségi oldalai is.
A pápaválasztással kapcsolatban az esélyesek között számon tartott Pietro Parolin bíboros a szülővárosa napilapjának írt levelében köszönetet mondott a helybeli hívek "szurkolói" támogatásáért, de hangsúlyozta, hogy a mindenkori egyházfő megválasztásának megvan a maga logikája. Parolin azt írta, amikor a pápaválasztó bíborosok kétharmados többsége eldöntötte, hogy Robert Francis Prevost lesz a pápa, és ő igent mondott a megbízatásra, hatalmas tapsot kapott a Sixtus-kápolnában. A bíboros hozzátette: megérintette, hogy megválasztásakor XIV. Leó arca milyen lelki békét sugárzott, hiszen "ezek olyan pillanatok, amelyek teljesen megváltoztatják egy ember életét".

Meghozta az ítéletet a bíróság: nem volt több kibúvó Gyárfás Tamásnak, saját lábán vonult a börtönbe
A 76 éves Gyárfást a bíróság hét év börtönbüntetésre ítélte.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Meghívó (x)
XXVII. közgyűlését tartja az MGYOSZ
-
Műtárgyak, mint befektetés: trend vagy lehetőség? (x)
Rolex és Vaszary uralják ma az értékkövető piacot
Portfolio Gen Z Fest 2025


