Portugália egyre népszerűbb célpont a külföldi munkavállalók körében: a 2025-ös évben a minimálbér 1 015 euróra (kb. 410 ezer forintra), az átlagfizetés pedig 1 670...

Keir Starmer brit miniszterelnök és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke londoni találkozójuk során hivatalosan energiabiztonsági kérdésekről tárgyaltak, de a háttérben egy átfogó brit-európai megállapodás körvonalai rajzolódnak ki védelmi, halászati és mobilitási területeken.
A csütörtöki londoni találkozó az euroszkeptikus brit sajtó szerint annak jele, hogy a munkáspárti kormányfő a brexit ellenére újra kívánja pozicionálni az Egyesült Királyság és az Európai Unió kapcsolatát.
Háttérinformációk szerint intenzív egyeztetések zajlanak egy olyan megállapodásról, amely védelmi és halászati kérdésekben hozna közeledést a felek között. A tervek között szerepel egy fiatalokra vonatkozó mobilitási egyezmény is, amely lehetővé tenné a 18-30 év közötti brit és európai fiatalok szabad mozgását és munkavállalását - ami részlegesen visszahozná a brexit által megszüntetett szabad mozgás elvét - írta meg az Infostart.
A mostani egyeztetés a májusra tervezett brit-európai csúcstalálkozó előkészítésének tekinthető. Ukrajna támogatása kapcsán egyetértés mutatkozik a védelmi együttműködés szükségességéről, különösen Donald Trump amerikai elnök azon elvárása fényében, hogy az európai országok növeljék NATO-hozzájárulásukat.
A fiatalok mobilitásának kérdése azonban megosztja a brit kormányzatot. Rachel Reeves pénzügyminiszter a kedvezőtlen gazdasági mutatók és a szigorodó tengerentúli vámszabályok miatt támogatja a kezdeményezést, mivel az élénkítheti a gazdasági növekedést. A belügyminisztérium viszont tart attól, hogy az ellenzék a migrációs politika lazulásaként értelmezhetné a lépést, éppen amikor csökken a Munkáspárt népszerűsége és folyamatos az illegális bevándorlók érkezése.
A brit kormány ezért hangsúlyozza, hogy kizárólag gazdasági megfontolások vezérlik az EU-val való közeledést, és nem kíván visszatérni a brexit körüli vitákhoz.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Franciaország eközben engedményeket sürget a halászati szabályozásban - a brexit után emlékezetes összecsapások történtek brit és francia halászok között a korábban közösen használt vizeken. Párizs csak brit gesztusok esetén biztosítana hozzáférést a brit védelmi vállalatoknak az EU 150 milliárd eurós védelmi alapjából finanszírozott megrendelésekhez.
A szorosabb brit-európai együttműködés ellenzői különösen nehezményezik, hogy Starmer egy "dinamikus megállapodás" megkötésére készül, amely révén az Egyesült Királyság igazodna a brüsszeli élelmiszer- és állategészségügyi szabványokhoz a határon átnyúló kereskedelem megkönnyítése érdekében - amit a brexit támogatói a brit szuverenitás korlátozásaként értékelnek.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.


