Zárul az olló: nem ez a legmegfelelőbb idő a lakásvásárlásra?

Pénzcentrum2020. január 23. 12:36

Látványos növekedést értek el 2007-hez képest mára az ingatlan- és az albérletárak Európában, és azon belül Magyarországon is. A 2013-as évet követően azonban az áremelkedés jóval meghaladta a bérleti díjak drágulásának mértékét, ami nem kedvezett a bérleti hozamoknak. A kiadási célú lakásvásárlás ugyanakkor egyes helyeken még mindig jó üzlet lehet, és az ingatlanár-emelkedésben is vannak még lehetőségek.

Az Eurostat friss elemzése szerint az ingatlanárak EU-s átlagban az elmúlt 12 évben 19 százalékkal, a bérleti díjak pedig 21 százalékkal emelkedtek. Magyarország az éllovasok között van mindkét tekintetben: a lakások bő 60 százalékkal, az albérletek pedig 67,8 százalékkal lettek drágábbak. Az előbbivel a negyedikek, az utóbbival a harmadikok vagyunk a 28 ország összehasonlításában. Az európai és magyar trendvonalon egyaránt az látszik, hogy az olló összezár: amíg a válság alatt az ingatlanárak csökkentek, a bérleti díjak pedig töretlenül emelkedtek, 2013 óta mindkét tekintetben növekedést látunk  - mutat rá friss elemzésében az OTP Ingatlanpont.

A 2008-as válság nagyon érzékenyen érintette az ingatlanpiacot, akkor a magán- és kiadási célú kereslet - s így az árszint is - látványosan visszaesett. Az albérleti piacon viszont ilyen elmozdulás nem volt, mivel a hitelfelvevők és potenciális lakásvásárlók elbizonytalanodtak, és inkább a lakásbérlést választották, ha élethelyzetük megváltozott. Így 2008 és 2013 között a kiadási célú ingatlanvásárlás utólag kiváló befektetésnek bizonyult

- mutat rá Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője. Egészen különböző trendek látszanak a visegrádi régió országaiban az elmúlt 12 évben. Szlovákiában az ingatlanárak növekedése lényegesen nagyobb volt, mint a bérleti díjaké: az előbbi közel 40 százalék, az utóbbi nem éri el a 20 százalékot. Csehországban és Lengyelországban fordított a helyzet: mindkét országban az albérletárak növekedése volt nagyobb mértékű. A cseheknél a magyarnál is magasabb volt a bérletidíj-növekedés, majdnem 80 százalék, míg az ingatlanárak valamivel több mint 60 százalékkal emelkedtek. A lengyeleknél az ingatlanár-növekedés pedig a 10 százalékot sem érte el, szemben az albérletárak több mint 40 százalékos növekedésével. 

Egy kiadási célú ingatlanvásárlásból közvetlenül a válságot követő években akár 11 százalék feletti tiszta bérleti hozam is realizálható volt Budapest belvárosában, ám ez mára nagyjából 4-5 százalékra apadt. A 2016-os lakásáfa-csökkentés az újlakás-piacon áttételesen - a kiadási céllal vásárolt lakáskínálat látványos növelésén keresztül - szintén a hozamnövekedés ellenében hat. Ezzel együtt ugyanakkor a vidéki nagyvárosokban, megyeszékhelyeken, például Pécsen, Szegeden vagy Kecskeméten továbbra is 6-8 százalék közötti bérleti hozamokat generálhat egy ingatlanbefektetés.

A némileg lassuló ütemű, de országos átlagban jelenleg is tapasztalható árnövekedés továbbra is vonzó befektetési lehetőséget jelenthet a későbbi eladással spekuláló ingatlanvásárlóknak. Már csupán azért is, mert a hasonló vagy kedvezőbb hozamokat kínáló befektetési lehetőségekkel szemben az ingatlanpiac kevéssé inflációérzékeny, így az ilyen befektetések hosszútávon kétségkívül kifizetődnek. Ettől függetlenül elmondható, hogy ebben a piaci helyzetben a megfelelő ingatlan kiválasztása komoly szakértelmet igényel, érteni kell az adott ingatlantípussal és lokációval kapcsolatos tendenciákat is, így vásárlás előtt érdemes szakemberhez fordulni.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Összességében elmondható, hogy a konszolidálódó ingatlanpiacon, jól megválasztott lokációval továbbra is megéri ingatlanokba fektetni. Ugyanakkor az is tény, hogy a lassuló ingatlanár-növekedés nagyobb körültekintésre inti a vásárlókat, mint az elmúlt néhány évben

- zárta gondolatait Valkó Dávid.

Címkék:
vásárlás, lakás, ingatlan, otp, ingatlanpiac, ház,