10 °C Budapest

Villámgyorsan bankolhatunk: mikor jön a 2 órás átutalás?

2013. szeptember 27. 05:32

A pénzforgalom elmúlt másfél évtizedének legjelentősebb fejlesztése valósult meg Magyarországon tavaly nyárra. A hazai bankok ugyanis képesek lettek az elektronikusan benyújtott átutalásokat a korábbi egy munkanap helyett legfeljebb négy órán belül eljuttatni a címzettekhez. A bevezetést leginkább szorgalmazó Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerint az új rendszer látványos sikereket hozott, sőt, hamarosan jöhet az újabb lépés, a 2 órás átutalás. A Pénzcentrum.hu mutatja a részleteket.

Tavaly július előtt ha pénzt utaltunk egyik bankszámláról a másikra, két pénzforgalmi szolgáltató (két bank) ügyfelei közötti átutalás csak a következő munkanapon érkezett meg a kedvezményezetthez, ha a banki benyújtási határidőn belül (általában 16 óráig) kezdeményezték az átutalást.

2012. július 1-je óta az elektronikus úton (interneten, elektronikus banki rendszeren vagy telefonon keresztül, de nem faxon) az aznapi teljesítésre meghirdetett végső benyújtási határidőn belül benyújtott belföldi forint átutalási megbízás még aznap teljesül. Tehát a korábbiakhoz képest egy munkanappal rövidült a belföldi forint átutalás teljesítési ideje. Az elektronikus úton indított belföldi forint átutalás a befogadástól számított 4 órán belül eljut a kedvezményezett ügyfél bankjához

Egy néhány nappal ezelőtti bejelentés szerint azonban tovább fejlődhet a rendszer. Varga Lóránt, az MNB főosztályvezetője a Portfolio.hu Pénzügyi IT konferenciáján múlt csütörtökön a hazai pénzforgalmi piac elképzelhető közeljövőbeli fejlődési irányai között egy lehetőségként említette a 2 órás napközbeni átutalást is.

Az eddigi rendszer alapján működhet

A 4 órás napközbeni átutalás lényege, hogy a nem papír alapon (vagyis leginkább netbankon) benyújtott forint átutalások esetében a kezdeményező fél bankjának 4 órán belül el kell juttatnia az átutalt összeget a kedvezményezett bankjának számlájára, a kedvezményezett bankjának pedig haladéktalanul jóvá kell írnia az összeget a kedvezményezett nála vezetett számláján. Ennek a rendszernek a bevezetése nagy lépést, és ezzel együtt a bankszektor számára nagy fejlesztést jelentett a korábbi, T+1 napos (azaz másnapra történő) átutaláshoz képest.

Miért is jó ez?
A lakossági ügyfelek számára a legfontosabb előny az, hogy felgyorsult a bankok között elektronikus úton kezdeményezett belföldi forint átutalások teljesítése. Ennek köszönhetően elegendő az ilyen elektronikus átutalásokat a fizetési kötelezettség esedékességének napján elindítani. A 4 órás szabály gyakorlatilag megszüntette az egy munkanapnyi kamatveszteséget. A kedvezményezett (azaz az, akinek utaltunk) számára pedig azért pozitív a változás, mert a korábbinál sokkal gyorsabban juthat a pénzéhez.


A 4 órás szabályt úgy tudják biztosítani a bankok, hogy a rendszer (hivatalos nevén a Bankközi Klíring Rendszer) naponta 5 alkalommal, 2 órás időközönként végzi az átutalások elszámolását a bankok között - tudta meg a Pénzcentrum.hu az MNB-től.

Az MNB már a most üzemelő 4 órás napközbeni átutalási rendszer 2012-es indulásakor is úgy gondolta, hogy a jövőben a lehetőségekkel összhangban folyamatosan sűríteni kellene a ciklusokat, hiszen az Európai Unióban félórás(!) ciklusokkal működő elszámolóházakra is van példa.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Az elszámolási ciklusok egyórás időtartamra történő sűrítése 2 órás átutalás bevezetését teszi lehetővé, vagyis azt, hogy egy pénzforgalmi szolgáltatónál megadott forint átutalási megbízás összegét 2 órán belül jóvá kell írni a kedvezményezett pénzforgalmi szolgáltatójának számláján. Ezzel a jelenlegi legfeljebb 4 órás átfutási időt gyakorlatilag megfelezik (sok esetben egyébként már most is megtörténik 2 óra alatt az átutalás).


Ez a fejlesztés biztosítja, hogy a bankok ügyfelei által indított fizetések még a jelenleginél is gyorsabban átérjenek az egyik hitelintézetből a másikba, ami ráadásul a közreműködő banki és bankközi rendszerek terhelését is egyenletesebbé teszi. Több hitelintézet és vállalat jelezte az MNB felé továbbá, hogy fontosnak tartja az utolsó elszámolási ciklus (16 óra) későbbi időpontra helyezését, hogy napon belül még hosszabb ideig ki lehessen használni a gyors átutalások előnyeit. Az MNB támogatja, hogy az egyórás elszámolási ciklusokra történő átállás ezen igény figyelembevételével kerüljön kidolgozásra.

Ha a bankok nem lépik meg maguktól, akkor kötelező lesz

A 2 órás napközbeni átutalás bevezetése történhet önszabályozó módon, a bankok saját döntése alapján, de szükség esetén az MNB is elő tudja írni. A rendszer bevezetése további fejlesztéseket (még ha nem is olyan mértékűeket, mint a 2012-es bevezetés esetében) és teszteléseket igényel a piaci szereplők részéről, ezért legkorábban 2015-ben vagy 2016-ban lehetne bevezetni.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem