16 °C Budapest

Vigyázat, veszélyes lehet a Nestlé legendás gyerekkeksze

2015. március 16. 11:05

Lejárt minőségmegőrzési idejű, átdátumozott, hamisított élelmiszereket találtak egy szlovák cég által bérelt Bács-Kiskun megyei raktárban. A helyszínen 132 raklapnyi kávét, édesipari terméket, energiaitalt foglaltak le. A NÉBIH Kiemelt Ügyek Igazgatóságának (KÜI) szakemberei a hamisításhoz szükséges eszközöket is megtalálták a raktárban.

A NAV Bács-Kiskun megyei pénzügyőrei a rendőrség munkatársaival közösen egy raktárban nagy mennyiségű élelmiszert találtak, ezért azonnal értesítették a megyei Kormányhivatal élelmiszerbiztonsági szakembereit, akik megállapították, hogy a raktár élelmiszer-tárolására engedéllyel nem rendelkezett, illetve higiéniai állapota sem felelt meg az előírásoknak: nagy mennyiségű egér- és madárürülék volt a helyiségekben.

Az ellenőrök a legnagyobb mennyiségben 2014. júniusában lejárt "ALETE Kinder Keks"-et találtak a raktárban. A helyszíni szemlén a NÉBIH KÜI szakemberei megállapították, hogy az elkövetők az eredetei dátumot lefestették, és azt 2015. júniusra módosították. A helyszínen a hamisításra használt eszközöket (festék, bélyegzők, új etikett címke) is lefoglalták. Az egységben további termékek (kávé, egyéb édesipari termékek, energiaitalok) hamisítása is zajlott.

Az eljárás során a bérlő cég részéről képviselő nem jelent meg, így a vizsgálat jelenlegi szakaszában nem lehet megállapítani, hogy került-e már forgalomba a hamisított termékekből.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az "Alete Kinder Keks" hamisított csomagolásán az alábbi adatok szerepelnek:

  • 06/2015
  • 30870883
  • 23:52

Fontos, hogy bár magukat a termékeket átcímkézték, azonban a papírdobozon belül, a fóliacsomagoláson még az eredeti 06/2014-es dátum látszik. A hatóság felhívja a fogyasztók és a forgalmazók figyelmét ennek ellenőrzésére.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem