8 °C Budapest

Veszélyes gyerekjátékokat találtak az ellenőrök: több mint 100 terméket teszteltek

2020. november 9. 12:01

 A gyermekek biztonsága érdekében idén október végéig több mint százféle játékot vizsgáltak meg az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) akkreditált laboratóriumai.

A célirányosan mintavételezett termékek mintegy fele nem felelt meg az előírásoknak, közel harmaduk használata súlyos kockázatot jelent. Az ellenőrzéseknek köszönhetően a veszélyes játékokat kivonják a forgalomból, visszahívják a vásárlóktól, több mint 21 ezer darabot pedig már a vámhatáron sikerült megállítani.

Kiemelték, hogy a fogyasztóvédelem rendszeres piacfelügyeleti ellenőrzésekkel segíti a szülőket a játékboltok kínálatában való eligazodásban. A gyermekeknek szánt termékekkel szemben különösképpen indokolt elvárás, hogy a jogszabályi követelményeknek eleget téve biztonságosak legyenek. A nem megfelelő kialakítású játékok fulladást, sérülést, tartós egészségkárosodást okozhatnak. A csomagolásról vagy a használati útmutatókból hiányzó figyelmeztetések is kockázattal járhatnak. Mivel a legtöbb veszélyforrás vásárláskor ránézéssel nem állapítható meg, a laboratóriumi vizsgálatokkal kiszűrhetők a nem biztonságos árucikkek.

Ismertették, hogy az ITM akkreditált laboratóriumai 2020-ban eddig összesen 84 féle, kereskedelmi forgalomban kapható és 18 féle, vámhatáron mintavételezett játékot vettek górcső alá. A mintavétel célirányosan, a termékbiztonság szempontjából gyanúra okot adó kialakítások, tulajdonságok figyelembe vételével történt játékboltokban, üzletláncokban, webáruházakban, a vámhatósággal együttműködve a vámhatáron. Részben ennek tudható be, hogy a vizsgált 102 termék csaknem fele, 45 féle játék kifogásolható a termékbiztonság szempontjából, közülük 43 használata súlyos kockázatot jelent.

A kereskedelmi forgalomban mintavételezett 84 játékból 29 bizonyult nem megfelelőnek, 16 esetben a fővárosi és megyei kormányhivatalok már intézkedtek a forgalomból való kivonásukról, előírták a forgalmazók részére a vásárlóktól való visszahívást is. Az ellenőrzés eredménye alapján a hatóság megteszi a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy minden súlyos kockázatot hordozó termék lekerüljön a boltok polcairól. A vizsgált játékokról és veszélyeikről a fogyasztóvédelmi portálon található tételes tájékoztatás. A 18 féle, vámhatáron mintavételezett árucikkből 16 bizonyult problémásnak.

A laboratóriumi vizsgálat alá vont 19 játékhangszer, léggömb, síp közül 8 nem felelt meg az előírásoknak, mert levehető apró elemeik vagy könnyen leváló, letörő alkatrészeik fulladást okozhatnak. Határérték feletti mennyiségben volt jelen ftalát típusú lágyítószer a 16 féle labda, ugrálólabda és a 21 féle orvosi játékkészlet közül 3-3 termék esetében, valamint a vámhatáron mintavételezett babáknál. A 20 különböző összecsukható játékból összesen hét babakocsi, vasalódeszka vagy etetőszék hagyott kívánnivalót maga után. A legjellemzőbb hiba az volt, hogy a játékokat nyitott állapotban nem lehetett megbízhatóan rögzíteni, így terhelés hatására összecsukódhatnak. Két nyílpuskából a megengedettnél nagyobb erővel lőhető ki a nyíl, az egyik csúzli fém alkatrésze a gyermek ujjának csapódva okozhat zúzódást - írják a közleményben.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Keszthelyi Nikoletta fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár a közleményben elmondta, hogy az ellenőrzés nemcsak a magyar családokat, hanem az európai fogyasztók szélesebb körét is védi. A hatósági fellépés több mint 21 ezer, a vámhatáron mintavételezett veszélyes játék piacra kerülését akadályozta meg az Európai Unió teljes területén.

Magyarország egyébként is élen jár az uniós fogyasztóvédelemben. Hazánk tavaly 171 magas kockázatú veszélyes termékről adott jelzést az EU nem élelmiszer jellegű veszélyes termékek rendszerébe, ezzel Németország után a második helyen végzett a magas kockázatú termékek kiszűrésében. A tavalyi magyar riasztások közül a legtöbb játékhoz kapcsolódott. A hazai fogyasztóvédelem idén is már több mint 110 bejelentést tett, jelentős részben ismét gyermekjátékok miatt - közölte a helyettes államtitkár.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm