8 °C Budapest

Végre kiderült, hogyan spórolnak a magyarok

2015. szeptember 24. 18:30

A megkérdezett lakosság közel háromnegyede bizonytalan a jövőjével kapcsolatban, hiszen maximum 3 évre látja előre élete alakulását. Az öngondoskodással, az egymásba és jövőbe vetett bizalommal, pénzköltési szokásokkal kapcsolatban készített áprilisi kutatás eredményei alapján az is kiderült, hogy a középkorúak helyzetét tovább nehezíti az a tény, hogy saját maguk mellett több generációról is gondoskodniuk kell.

A Groupama Biztosító megbízásából a GfK által a 25-55 éves internetező lakosság körében készített kutatásból jól látható, hogy az emberek kezdik felismerni az öngondoskodás fontosságát: a lakosságnak csak kis része (15 százaléka) számít a munkahely biztonságára, illetve az államra még kevesebben (a megkérdezettek 4 százaléka), ezzel párhuzamosan viszont már felismerik az öngondoskodás fontosságát (92 százalékuk tudja, hogy a nyugdíjhoz előtakarékosságra van szüksége), viszont még csak nagyon kevesen tesznek érte. A felmérés eredményei azt mutatják, hogy a válaszadók közel 70 százaléka maximum 3 évre látja előre élete alakulását, pénzügyileg pedig még borúsabb a helyzet: minden negyedik megkérdezettnek (25 százalék) egyáltalán nincs pénzügyi terve, és további 27 százalékuk is csak kevesebb, mint 1 évre látja előre pénzügyei alakulását. A megkérdezettek 36 százaléka nem rendelkezik semmilyen megtakarítással.

A válaszadók 80 száázaléka szerint a pénzügyi jövő biztosításához megfelelő jövedelemre van szükség. Legtöbbjük (87 százalék) - saját vélekedés alapján - megfontoltan költekezik: ez leginkább abban nyilvánul meg, hogy

  • figyelik az akciókat (73 százalék),
  • illetve az alacsonyabb árfekvésű boltokban vásárolnak (55 százalék),
  • 39 százalékuk pedig a napi létfenntartáson túl nagyon meggondolja, hogy vegyen-e bármit is.

A lakásuk rezsiköltségeire is odafigyelnek a válaszadók: 37 százalékuk energiatakarékos készülékeket használ és takarékoskodik a vízzel. A válaszadók 20 százaléka háztartási naplót is vezet a költségeiről, hogy jobban tudja tervezni kiadásait. Mindössze a kutatás résztvevőinek 2 százaléka mondta azt, hogy nem figyel a kiadásaira.

A megkérdezettek fele az előre nem látható problémákra próbál meg félretenni. A válaszadók egyharmada a létfenntartási költségeket próbálja megtakarításaival pótolni egy esetleges jövedelem kiesés esetén - ami ilyen rövidtávú megtakarítási jellemzők mellett pár hónapon belül komoly egzisztenciális, létfenntartási problémát okozhat egy családnak.

A létfenntartáson túli célokra való spórolás sokkal kisebb arányban jelenik meg a válaszok között: a lakásvásárlást vagy -felújítást a megtakarítással rendelkezők 40 százaléka, míg a gyermekek iskoláztatását 30 százaléka említette; a nyugdíjas évekre való tervezést csupán a válaszadók negyede jelölte.

A mindennapi költségek, élelmiszer és rezsi kiadások mellett további felelősség és terhek is hárulnak a 25-55 éves korosztályra: anyagilag támogatniuk kell gyermekeik boldogulását, de az alacsony nyugdíjak miatt gyakran a szüleiket is. A gyermekekről való gondoskodás ideje az elmúlt években jelentősen kitolódott, a kutatásban a válaszadók legnagyobb százalékban (38 százalék) azt mondták, hogy gyermekünket addig kell támogatni, ameddig önnáló keresetre nem tesznek szert, azaz átlagosan 23 éves korukig. Sokan (a válaszadók 31 százaléka) vallják ugyanakkor azt, hogy a gyermekeket mindig kell segíteni anyagilag, függetlenül attól, hogy milyen korban vannak, vagy hogy milyen jövedelemmel rendelkeznek.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A gyermekek mellett sokan érzik kötelességüknek a szülőkről való gondoskodást is. Legtöbbjük

  • a lelki törődést, illetve a mindennapi feladatokban való segítséget említi,
  • ugyanakkor a válaszadók 41 százaléka gondolja úgy, hogy anyagilag is támogatnia kell idős szüleit.

Mindezek mellett nem meglepő, hogy

  • a válaszadók kétharmada (64 százalék) gondolja úgy, hogy nyugdíj mellett is dolgozni fog,
  • és 53 százalékuk gondolja úgy, hogy kényszerből.

NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem