12 °C Budapest

Vége a német tisztasági törvénynek: gyomirtót találtak ebben a sörben

2016. február 26. 17:31

Megdőlni látszik a német tisztasági törvény, amely szerint csak négy alapanyagot tartalmazhat a Németországban gyártott sör. A malátán, komlón, vízen és élesztőn kívül ugyanis sok italban gyomirtót is felfedeztek, amelyek ráadásul rákkeltő hatásúak lehetnek.

Potenciálisan rákkeltő gyomirtót talált népszerű német sörökben egy kutatás. A müncheni Környezetvédelmi Intézet megvizsgálta azt a 14 német sörmárkákat, amelyekből a legtöbbet adtak el 2015 decemberében és 2016 januárjában Németországban, és megállapította, hogy a glifozát nevű anyag az összesben megtalálható - írja az Index.

Az intézet szerint a sörök alapanyagául szolgáló gabonával jutott be az anyag az italokba, mert Németországban rutinszerűen használják a mezőgazdaságban. A legtöbbet, literenként 29,74 mikrogrammot a Hasseröder nevű gyár sörében találták. A legalacsonyabb értéket a Bavarian Augustiner söreinél mérték, ezekben csak 0,46 mikrogramm volt. Viszont még ez a csekélynek tűnő mennyiség is több mint négyszerese annak a 0,1 mikrogrammnak, ami az ivóvízben a törvény szerint megengedett. (Bár ezek a főzdék nálunk pont kevésbé ismertek, magában a jelentésben bőven találni a magyar áruházak polcairól is ismerős márkákat).

A Német Sörfőzők Szövetsége (BfR) ugyanakkor tagadta, hogy ezek az értékek bármilyen kárt okoznának az emberi szervezetben. A közleményük szerint még ha valóban ennyi glifozát is lenne a sörökben, akkor is napi ezer liter sört kéne meginnia valakinek, hogy bármi baja legyen a gyomirtótól. (A mi tippünk az, hogy magától a sörtől már napi 990 liternél is lennének gondjai az illetőnek).

Valójában erősen megoszlanak a vélemények arról, hogy mennyire és milyen mértékben káros a glifozát az emberre:

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

  • 2015-ben az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kimondta, hogy az anyag potenciálisan rákkeltő.
  • Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság viszont kimondta, hogy ez szerintünk igen valószínűtlen.
  • Egyes kutatók pedig azt mondták ki, hogy az európai hatóság konklúziója "tudományosan elfogadhatatlan".

Lassan pedig dűlőre kell jutnia a hatóságoknak, mert a gyomirtót áruló Monsanto európai licensze idén nyáron lejár, és az Európai Bizottságnak el kell majd döntenie, hogy meghosszabbítja-e. Addig is, ha az emberi szervezetre nem is, a sörfőző szervezetekre könnyen lehet nagyon káros hatása az ügynek.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem