6 °C Budapest

Vásárolni készülsz? Akkor ezt jobb, ha tudod az E-számokról

2018. március 19. 13:00

Jelenleg az EU-ban több mint 300 E-számmal ellátott adalékanyag van. Nem kell azonban egyből a legrosszabbra gondolni, hiszen ezek olyan élelmiszer-adalékanyagok, amiket élelmiszer- technológiai célok miatt adnak az árukhoz. Ilyenek például az édesítőszerek: édes ízt adnak, az emulgeátorok pedig segítik az összetevők elkeveredését. Azt azonban fontos szem előtt tartani, hogy ezekre az anyagokra feldolgozott élelmiszerek esetén lehet szükség. Ebből pedig mégiscsak az következik, hogy kevesebb adalékanyag egyenlő kevésbé feldolgozott étel.

Az E-számmal ellátott adalékanyagok engedélyezettnek minősülnek, sőt a gyártó csak ezeket használhatja a termékekben. Tehát ha egy gyártó valamilyen új adalék-anyagot szeretne használni, akkor - egy szerencsére elég komoly - hatósági eljáráson kell keresztülvinnie, ahol többek között azt is vizsgálják, hogy mennyire stabil és hogyan viselkedik az adott anyag az élelmiszerekben és az emésztőrendszerben, illetve a szervezetben - írja közleményében a Tudatos Vásárlók Egyesülete (TVE).

Fontos tudni, hogy az E-számokat folyamatosan értékelik és felülvizsgálják. Így esett ki például az E-szám univerzumból az E128 is, közismertebb nevén a Vörös 2G. Ezt felvágottak és egyéb húskészítmények pirosítására használtak, de mivel igen kedvelt színről volt szó, nem csak az élelmiszeripar, hanem a ruhaipar is bevetette ruhaszövetek és festékek színezésére.

Mindezek ellenére, nem minden E-szám káros az egészségre, sőt az E-300 például a közönséges aszkorbinsav, azaz a C-vitamin kémiai elnevezése. Ráadásul az sem feltétlenül igaz állítás, hogy a bio élelmiszerek nem tartalmazhatnak ilyen (E) adalékanyagokat.

Ha tehát valaki az élelmiszer áruházak sorai között tanácstalanul hömpölyögve próbálná megóvni az egészségét, nem kell rögvest kétségbeesnie az első E-szám láttán. Első körben elég lehet az is, ha megfogadja a TVE ajánlásait:

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 
  • Ha lehet, válaszd a kevésbé feldolgozott élelmiszereket!
  • Ha lehet, válassz bio-t. A bio élelmiszereknél vannak olyan anyagok, amik nem megengedettek!
  • Ha feldolgozott élelmiszert vásárolsz, figyeld a címkét, hiszen az mindent elárul!

A címkefigyeléshez egyébként a TVE hivatalos oldalán van egy E szám adatbázis, amit érdemes lehet böngészni vásárlás előtt.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm