13 °C Budapest

Változékony inflációt jósol az MNB: nincs hová emelni az árakat?

MTI
2020. június 11. 14:45

A következő hónapokban is változékonyság jellemezheti az inflációt - mondta Várhegyi Judit, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) főosztályvezetője csütörtökön az m1-en. Hozzátette: az infláció év eleje óta mérséklődik, ami leginkább az olajárak csökkenéséhez köthető.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden kiadott jelentése szerint májusban negyedik hónapja lassult a fogyasztói árak növekedési üteme, a januári 4,7 százalék és az áprilisi 2,4 százalék után átlagosan 2,2 százalékkal voltak magasabbak árak az egy évvel korábbinál.

Az infláció lassulásában a szolgáltatások tavalyinál mérsékeltebb áremelkedése játszotta a legnagyobb szerepet.

Az év elején még érdemben magasabbak voltak az olajárak - mondta az MNB szakértője megjegyezve, hogy jelenleg az üzemanyagárak 20 százalékkal alacsonyabbak, mint az előző év azonos időszakában. Az olaj mellett az elmúlt hónapokban többek között a könyvek, a ruházati termékek és a parkolás ára is mérséklődött - fűzte hozzá. A főosztályvezető megjegyezte, hogy az olajár csökkenése részben a koronavírus-járványnak tudható be.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm