Változás a boltokban: lassan több okostelefont veszünk, mint élelmiszert

2018. április 17. 19:00

Az iparos piac kétszer gyorsabban nő mint az élelmiszerboltoké. Átalakulóban a boltos költekezés.

A boltos kiskereskedelem alaposan megugrott az elmúlt öt esztendőben, hiszen miközben 2013-ban nyolc és félezer milliárd forintot, öt évvel később, 2017-ben már tízezer-négyszáz milliárd forintot hagytak a vásárlók pénztárakban - írja közleményében a blokkk.com. A különbség ezerkilencszáz milliárd forint. Az árváltozásokat kiszűrve mennyiségben (kilóban, literben, darabban) számolva ez azt jelenti, hogy ötödével többet cipekedtek haza a háziasszonyok 2017-ben, mint öt esztendővel korábban.

Enni kell, de az okostelon fontosabb?

A leggyorsabb tempóban a különféle iparcikkes vásárlások növekedtek az elmúlt években. Az iparcikk boltok forgalmát nézve 30 százalék feletti volt a bővülés együttes üteme öt év alatt (volumenben, mennyiségben, bár itt jelentősebb árváltozás összességében nem volt). Ehhez képest az élelmiszerboltok bevételének növekedési üteme ettől azért messze elmaradt. A dohányforgalmat nem számolva itt a forgalombővülés üteme (mennyiségben számolva) 15 százalékos nagyságrend körül mozgott, tehát fele volt az iparcikkes piac térnyerésének.

Az iparcikkes piacon belül is voltak persze jókora különbségek, kisebb-nagyobb hullámvölgyek. A ruházati piac másfélszeresére nőtt, miközben a bútorok, műszaki cikkek vásárlása 10 százalékos nagyságrendben bővült. Ennek oka, hogy a nagyobb értékű tartós javak vásárlása lényegében az elmúlt két esztendőben indult számottevő mértékű növekedésnek. De az illatszerboltok sem panaszkodhatnak a 40 százalékos növekedésre, a számítástechnikai piac pedig az elmúlt három esztendőben tudott rátenni egy lapáttal, összességében negyedével lett nagyobb.

Az új leosztás: gyorsan fordul a kocka

Természetesen változott a boltos költekezés szerkezete is. Az élelmiszerboltok forgalmát - a dohánytermékeket már nem számítva, azok eladása ma már a trafikok dolga - az iparcikkes boltok értékesítésével összevetve kirajzolódik az új leosztás, azaz átrendeződés. Kizárólag ezt a két boltcsoportot nézve kitűnik, hogy míg 2013-ban az élelmiszerboltok részesedése 54 százalék volt ebben a körben, addig 2017-ben már csak 51 százalék. Ennek alapján feltételezhető, hogy nagyon rövid időn belül többet fognak költeni a vásárlók a különböző iparcikkes boltokban, mint az élelmiszer üzletekben. De ez nem is csoda, hiszen a gazdaságilag fejlettebb térségekben azért az élelmiszer vásárlások súlya mérsékeltebb.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Magyarországon egyébként az előbbi összehasonlítástól eltérve csak az egyes termékcsoportokat nézve (és nem a bolttípusokat) a kiskereskedelmi forgalmon belül már élesebb különbség rajzolódik ki. Élelmiszerféleségekre háromezer-ötszáz milliárd forintot költenek a családok, iparcikkekre pedig - mindegy, hogy hol vették - négyezer-négyszáz milliárdot. Ebben a viszonylatban egyértelmű, hogy az élelmiszerek és az iparcikkek vásárlását összemérve utóbbira megy el több pénz.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm