Vagyonokért árulják a szájmaszkot a dörzsölt árusok: nekik bőven van belőle

Biró Attila2020. március 21. 06:58

Bár kereskedelmi forgalomban már sehol nem lehet szájmaszkokat kapni Magyarországon, az internetes adok-veszek oldalakon mégis dübörögnek a hirdetések. És nem is akármilyen árakon pörög a kínálat. A portálokon tapasztalható, hirdetők által megszabott árak 6-7-szer, esetenként több mint 10-szer magasabbak, mint amik a szakportálokon, patikákban az orvosi szájmaszkok végleges kifogyáskor tapasztalhatók voltak. Alámerültünk a magánhirdetések bugyraiba, megvizsgáltuk a WHO ajánlásait szájmaszk témában, illetve kutattunk azután is, hogy mennyire is hatásosak betegségek ellen valójában a védőmaszkok.

Ma Magyarországon már senkit nem ér váratlanul, ha az új koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzet idején sehol sem tud valamilyen maszkot vásárolni védőfelszerelés gyanánt. Az orvosi maszkokból ugyanis országos hiány van, akkora, hogy sem patikákban, sem szakboltokban, sem orvosi segédeszközökre szakosodott internetes portálokon, de még a barkácsáruházakban sem igen lehet védőmaszkokat találni.

Van egy hely azonban az interneten, ahol a védőmaszkok után kutató emberek megtalálhatják a számításaikat, de nem akármilyen áron. Az adok-veszek oldalakon ugyanis a mai napig pörögnek olyan hirdetések, amikben az eladók szájmaszkokat hirdetnek. Ember legyen azonban a talpán, aki nem dob egyből hátast az árakat látva.

Kezdjük a legelején

Mint azt a bevezetőben írtuk, Magyarországon a szájmaszk hiánycikk. Olyannyira, hogy a kormányzat egyelőre még a betegállatásban dolgozók 100 százalékos ellátásáért is küzd. Az elsődleges prioritás ugyanis most az, hogy az egészségügyben dolgozók hozzájussanak a megfelelő védeszközökhöz - jelentette ki Gulyás Gergely, a március 19-én tartott kormányinfón. A miniszter beszámolt arról is, hogy a büntetés-végrehajtás steril körülmények között javában gyártja az orvosi maszkokat, továbbá elmondta azt is, hogy Kínában is próbálnak nyélbe ütni olyan üzletet, aminek következtében annyi maszk érkezne az országba, ami a mostani készletek jóval meghaladná. Gulyás szavai alapján ez akár több mint 1 millió maszkot is jelenthetne. 

Az egészségügyben dolgozók védelme tehát most az elsődleges prioritás, az állampolgárok tömeges maszk ellátása ugyanakkor nincs terítéken. Márpedig azért nem, és ez a WHO ajánlása is, amit Müller Cecília, országos tiszti főorvos is több felszólalásában megerősítette, miszerint

maszkot igazából annak ajánlott hordania, akinek valamilyen felső légúti fertőzéses tünetei (köhögés, láz, nehézlégzés) vannak.

Tehát a maszk első sorban arra hivatott, hogy a beteg ember óvja meg magától az egészségeseket. Sőt a WHO, az egyik oktató videójában ennél még sokkal keményebben is fogalmaz, a szervezet szerint ugyanis, akinek nincsenek a fentebb említett tüneti, 

azoknak nem kell maszkot viselniük, arra ugyanis nincs bizonyíték, hogy az megvédené őket a megbetegedésektől.

Arról nem is beszélve, hogy a legtöbb, például operációk során használt maszk egyszer használatos, és a higiéniás protokoll szerint, a már használt maszkokat egyből el kell dobni. És hogy miért? A WHO erre is választ ad. A nem megfelelően használt maszkok ugyanis nem hogy megvédenék az embert a fertőzéstől, de sokkal inkább válhatnak a fertőzések hordozójává.

Először is a maszk felhelyezésénél tiszta kell, hogy legyen a kezünk, jól megmosott vagy alkoholos fertőtlenítővel kezelt. Másodszor a felhelyezett maszk elülső részéhez soha nem szabad hozzányúlnunk nem fertőtlenített kézzel, harmadszor pedig, a maszk elülső részén ténylegesen megtapadhatnak kórokozók, ami miatt levételkor is figyelnünk kell, hogy ne nyúljunk oda. Negyedszer, mindezek miatt kell tehát kidobnunk a maszkokat mután egyszer használtuk.

És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy különböző maszkszabványok léteznek, az FFP1, FFP2, FFP3-as jelölésű maszkok például teljesen más védelmet nyújtanak. A maszkútvesztőn való eligazodáshoz tehát nem árt, ha az ember nem úgy áll a vásárláshoz, hogy rögvest az első szembejövő maszkot megvásárolja, majd azt hordja heteken, hónapokon át.

FFP1: olyan légzésvédelmi maszkok, amik a levegőben lévő részecskék legalább 80 százalékát megszűrik 0,6 μm-es méretig
FFP2: olyan légzésvédelmi maszkok, amik a levegőben lévő részecskék legalább 94 százalékát megszűrik 0,6 μm-es méretig
FFP3: olyan légzésvédelmi maszkok, amik a levegőben lévő részecskék legalább 99 százalékát megszűrik 0,6 μm-es méretig

Mindezt ráadásul úgy, hogy egészséges embereknek, ha csak potenciálisan nincsenek közeli kapcsolatban fertőzött emberekkel, 

akkor még a WHO sem ajánlja a maszk használatát.

Nekem mégis kell!

Na, jó-jó mondhatja az ember, de akkor az egészségügyi dolgozóknak miért kell ennyire a maszk? Először is, azért mert ők rengeteg beteg emberrel találkoznak, másodszor azért mert ők pontosan tisztában vannak milyen személyes higiéniai intézkedéseket kell megtenniük a maszk le és felvétel után. Ez a kettő, valljuk be őszintén a legtöbb átlagembernél nem áll fenn. 

De ha valaki ezek után is mindenképp úgy akarna maszkot, hogy ő maga egyébként egészséges, illetve nincs olyan betegsége, ami után igényelné a maszk használatát, hát igencsak mélyen a zsebébe kell nyúlnia manapság. Van ugyanis az interneten olyan hely, ahol még most is rengeteg maszkot árulnak, ezek pedig az adok-veszek portálok, ahol magánemberek kereskednek a holmijaikkal.

Az ország egyik legnagyobb ilyen oldalán a "szájmaszk" keresésre valóságos találati dömping tárul a szemünk elé, csak győzzünk válogatni az ajánlatok közül. Igen ám, de ha valaki megnézni a hirdetéseket, menten padlót fog, ha meglátja, a hirdetők milyen áron kínálják portékáikat. És az ár csak egy dolog, az általunk átböngészett hirdetések szinte egyike sem tartalmazta például, hogy az adott maszk, milyen hivatalos védelmi besorolásba tartozik. Ezeket az adatokat tehát ha vásárolni készül az ember, maga kell hogy összeböngéssze.

Lássuk a medvét!

Első versenyzőnk hirdetése arról szól, hogy 50 darab Euronda maszkot árul, nem kevesebb mint 25 000 forintért. Ezeket, ni:

Ezek alapján az árak alapján 1 maszk 500 forintra jön ki. Ne feledjük, ezek egyszer használatos maszkok! Rövid internetes keresgélés után találtunk olyan szakportált, amin persze készlethiány van, de látszik az utolsó fogyasztói ára a terméknek:

Ami a kép tanulsága szerint 4 100 forint volt, mielőtt teljesen elfogyott volna. A két ár között nem kevesebb mint 6-szoros a különbség. A régi ár mellett mindösszesen 82 forintra jött volna ki egyetlen szájmaszk ára. Ráadásul arról sem szabad megfeledkezni, hogy a 4 100 forintos ár is vélhetően már egy feltromfolt ár volt.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A Pénzcentrum szájmaszkokra vonatkozó kérdésére egy patikus elmondta, hogy náluk, amikor még szó sem volt koronavírusról 40-50 forintba (!) került egyetlen maszk, ami ha ötven forinttal számolunk maximum 2 500 forintos tételt jelentett. 

Persze ez a kezdet kezdetén volt, és mivel a védőmaszk szabadáras termék volt, a kereslet ugrásszerű megnövekedés után mindenki úgy árazta a termékét, ahogy csak jónak látta. És végül is most ennek a totális elszabadulását látjuk az adok-veszek oldalakon is. A fent bemutatott hirdetés persze nem az egyetlen, itt van egy másik is, szintén a 25 ezres kategóriában:

Ezek a kép tanúsága szerint Barrier maszkok, amiket szintén rövid keresgélés után szintén megtaláltunk szakboltban, természetesen kifogyva.

A szakportál tanúsága szerint a maszkok legutolsó ismert ára 3 937 forint volt. Az adok-veszek oldal friss hirdetése tehát ennél 6,4 szeres áron próbálja eladni most a pakkot. A különbözet közötti arány hasonló az előbb bemutatott terméknél.

Vannak azonban olyanok is, akik még a 25 ezer forintos ár felé is képesek lőni. Van olyan hirdető, aki nem kevesebb, mint 30 000 forintot kér el 50 darab maszkért:

Ugyanennek a hirdetőnek egyébként van FFP2-es maszkhirdetése is, igaz, azokról nincs képe, de ott legalább - ha hinni lehet a hirdetésnek - tudjuk, hogy egy elég jó védelemmel (nem 100 százalékos) rendelkező maszkot vehetne az ember. 10 darab ilyen maszkért azonban 19 000 forintot kellene kicsengetnünk, darabjáért tehát 1 900 forintot. A patikus kontaktunk tudott egyébként ide vágó árakat is mondani arról, hogy náluk mennyibe került nagyjából az utolsó FFP-2-es maszk, amit eladtak. 900 forintba. Tehát ez az ár, még mindig több mint a kétszerese az akkorinak. 

Találtunk olyan hirdetőt, aki 200 forint darabáron árul megkötős kivitelű Romed sebészmaszkot. 50 darab ebben az esetben 10 000 forintba kerül:

Szakportálon szintén találtunk kötős terméket ugyanebből a márkából, ott, az utolsó ismert darabára a maszknak 28 forint volt:

A régi áron 50 darab tehát 1 400 forintba került volna, ami pontosan 7-ede a hirdető áráénak. Az általunk közzétett találatok fellett persze még bőven akadnak mások is. Hasonló Romed, kötős maszkot más is árul, ő 15 ezer forintot kér el 50 darabért, tehát nála egy darab 300 forintra jönne ki, ami 10,7-hétszeres a 28 forintos nemrégiben tapasztalható darabárnak. 

És akkor a sort még tényleg lehetne folytatni, vannak akik 790 forintot kérnek el egyetlen darab, egyszer használatos maszkért. Amiről még csak a hirdetésben fel sem tüntetik mennyire védenek a levegőben található káros részecskék ellen. Ja, 790 forintos darab áron, egy átlagos, 50 darabos sebészi maszk pakk 39 500 forintba kerülne...

Aki keres, talál, de milyen áron?!

Azt látni tehát, hogy az adok-veszek oldalak tele vannak szájmaszk-hirdetésekkel. Az árak viszont jócskán magasabbak az utolsó ismert szakportálok vagy patikák által használt áraknál is. 

Nem is kevéssel, 6-7, esetenként több mint 10-szer annyiba kerülnek, mint pár hete, amikor még hivatalos forrásból is kapni lehetett ilyen fajtájú védőmaszkokat.

Az hogy ezek mennyire reális árak egy olyan, egyszer használatos termékért, amit ráadásul még jól is kell használnunk ahhoz, hogy ne bacilustelep, hanem védőeszköz legyen, azt mindenki döntse el maga. De úgy döntse el, hogy a WHO szerint nem is szükséges maszkot húznia azoknak, akik nem betegek, illetve nem is ápolnak betegeket. Sőt itt van az a tény is, amit még a legjobb maszkok (melyek baktériumszűrő képessége 98%-os) esetében is érdemes feljegyezni, és most a Nemzeti Népegészségügyi Központ hivatalos dokumentumát idézzük:

A légzésvédelem értelmezésében a biológiai tényezők áthatolásával szemben ilyen mértékű ellenállás sem jelent azonban teljes körű védelmi képességet. A maszk ugyanis nem illeszkedik az arcra, emiatt nem zárja a légutakat, nem gátolja meg az alászívást. A szájmaszk védelmi képessége - az alászívása miatt - nem értékelhető.

Összegzés

  • orvosi védőmaszkot kereskedelmi forgalomba ma Magyarországon nem igen lehet kapni, sőt az internetes szakportálok is teljesen kifogytak;
  • adok-veszek oldalakon ellenben rengetegen hirdetnek védőmaszkokat;
  • a adok-veszek oldalon hirdetett védőmaszkok leírásai a legtöbb esetben nem tartalmazzák a maszkok pontos, védelmi minősítését;
  • az adok-veszek oldalon található maszkokat 7-8, de olykor több mint 10-szer akkora áron kínálják most, mint ami az utolsó ismert áruk volt 2-3 héttel ezelőtt;
  • az így felkínált maszkok túlnyomó többsége egyszer használatos, felvételkor és levételkor maximálisan be kell tartani a higiénia szabályokat, ezért bontott, mások által már megfogdosott maszkot semmilyen estre sem ajánlott vásárolni;
  • a rosszul használt maszkok sokkal inkább telephelyei lehetnek a vírusoknak, semmint hatásos védőeszköz ellenük;
  • a WHO ajánlása szerint, teljesen egészséges embernek nem kell védőmaszkot viselni, ugyanis semmilyen bizonyíték nincs arra nézve, hogy pusztán a maszk használata megóvna a vírusok ellen;
  • a WHO ajánlása szerint egészségügyi védőmaszkot az az ember hordjon, aki a) köhög, lázas, tüsszög, nehezen lélegzik, egyszóval tünetei vannak, márpedig azért, hogy a körülötte lévő embereket amennyire csak lehet megóvja a betegségtől, illetve ne fertőzze szét maga körül a levegőt; b) olyan emberekkel foglalkozik, akik potenciálisan fertőzöttek lehetnek vagy már betegek is.

Címkék:
vásárlás, pénzcentrum.hu, adok-veszek, szájmaszk, védőmaszk, régi 10 ezres, who coronavirus,