15 °C Budapest

Újabb multi érkezhet Magyarországra: ez lehet az Aldi, Lidl veszte

2016. február 2. 18:08

Újabb ellenfele akadhat az Aldinak és Lidlnek; a fapados légitársaság, az easyJet tulajdonosa ugyanis megnyitotta első diszkontáruházát, ahol egyelőre majdnem mindent 25 pennyért árulnak. Amennyiben a húzás bejön, simán elképzelhető a nemzetközi terjeszkedés is.

Stelios Haji-Ioannou, az easyJet fapados légitársaság tulajdonosa, az easyHotel és egyéb "easy"márkák után újabb fába vágta fejszéjét. A fapados-király ugyanis nemrég easyFoodstore néven megnyitotta első diszkontáruházát Nyugat-Londonban - számol be róla a DailyMail.

A diszkontáruház a Magyarországon is ismert "eurósboltok", illetve élelmiszerbank mintáját követi, azzal a különbséggel, hogy itt egyelőre majdnem minden termék 25 pennybe, azaz kb. 100 forintba kerül. A rendelkezésre álló információk szerint ez ugyan a bevezető ár, de a tervek szerint 50 pennynél nem megy majd feljebb az alapélelmiszerek egységenkénti árazása.

A polcokon van egyébként minden, mi szem szájnak ingere: kezdve a legegyszerűbb alapanyagoktól - mint például a cukor, liszt, rizs -, a száraz tésztákon, a levesporokon és a halkonzerveken át, egészen az édességekig.

Jelenleg 76 féle különböző akciós termék várja a vásárlókat, a tulajdonos ígérete szerint azonban a lista hamarosan tovább bővülhet ruhaneműkkel, illetve kozmetikumokkal is. Nagy márkákat, ismert ételkülönlegességeket ugyanakkor nem lehet találni a felhozatalban.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A brit hírportál beszámolója szerint a "fapados" diszkontlánc igazi ellenfele lehet akár az Aldinak és a Lidlnek is, sőt, a jellemzően jóval nagyobb alapterületen működő Tescónak is. Feltételezésük szerint amennyiben bejön az üzleti modell, simán elképzelhető a terjeszkedés is, eminek egyébként örülnének a helyszíni riport során megkérdezett vásárlók is.

Nem ez lenne egyébként a easynél az első eset a (nemzetközi) terjeszkedésre. Arról sem szabad ugyanis megfeledkezni, hogy a légitársaság szárnyai alatt van már például - Budapesten is - fapados hotellánc is, easyHotel néven.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem