13 °C Budapest

Újabb csapás a magyar családok pénztárcájára

2011. augusztus 29. 05:13

A jelenlegi gazdasági helyzetben különösen felértékelődik egy-egy hagyományosan eredményes szezonidőszak. Ilyen az iskolakezdés is. Az ősszel kezdődő tanév komoly üzleti potenciált jelent a kereskedőknek, amit tisztán jelez, hogy bizonyos termékek iránt fokozott érdeklődést tanúsítanak a vásárlók. Ami a kereskedőknek az előbbiek miatt életbevágóan fontos, az a szülőknek és diákoknak egy elég nagy fejtörést okozó és költséges időszak.

Alig egy hét van hátra, és újra elkezdődik a tanítás. Bizonyos termékekből a családoknak újat kell vásárolni, hiszen új füzetekre, írószerekre mindenképpen szükség van. Ebből a piaci potenciálból ma már nemcsak a hagyományos írószer (szak)üzletek veszik ki részüket, mint egykor. A boltok polcain ilyenkor több ezer árucikk jelenik meg, melyek felölelik az iskolakezdéshez kapcsolódó valamennyi termékkört, a papír-írószertől a ruházaton át egészen a bútorokig.

Mint sok más termék esetében az akciók, leárazások az iskolaszerek piacán is kiemelt szerepet kapnak. Az utóbbi időben megfigyelhető, hogy a július végén-augusztus elején megjelenő akciós szórólapok érvényessége egy-másfél hónapig tart gondolva azokra is, akik az utolsó pillanatra halasztják a beszerzést. Az ilyen akciókban számos terméket jelentős kedvezményekkel vagy az átlagosnál jobb felszereltséggel (pl. nagyobb memóriával vagy erősebb processzorral rendelkező notebook-ot olcsóbb széria áráért) lehet megvásárolni.

 


Az elmúlt évek adatai alapján augusztusban a hipermarketek és irodaszerboltok eladása várhatóan idén is többszörös növekedést fog mutatni az írószerek piacán az előző hónapokhoz képest. Az értékesítési számok alapján a golyóstollak, a színes ceruzák, a radírgumik, a grafit ceruzák és a tolltartók magasan kiemelkednek a keresett írószerek termékkategóriáján belül. Az átlagárakról a tapasztalatok alapján elmondható, hogy egy hagyományos golyóstollat az üzletek 70-100 forintért értékesítenek, míg egy tolltartó átlagosan 1000-1400 forintjába kerül a vásárlóknak.

A jegyzet-, illetve "normál" leckefüzet értékesítése az augusztusi hónapban a teljes éves értékesítés közel 60 százalékát teszi ki. Egy füzet méretétől függően átlagosan 60-250 forintért elérhető és az eladások döntő hányadát a hagyományos kisalakú füzetek adják. A hagyományos stílusú iskolaszerek mellett az idei július-augusztusi szezonban is megjelennek az aktuális filmtrendből vett figurák a fiataloknak szánt füzeteken és tolltartókon, de ezek piacrésze viszonylag alacsonynak mondható.

Szerinted is sokba kerül az iskolakezdés? Írd meg hogyan spórolsz a tanszerekre és egyéb kiegészítőkre. Címünk: penzcentrum@penzcentrum.hu

Az iskolakezdés másik elengedhetetlen kelléke az iskolatáska, amelyből a teljes éves értékesítés mintegy 67 százaléka az augusztusi hónapban kerül eladásra. A szülők választhatnak az egyszerűbb és hagyományosabb felépítésű, átlagosan 3-4 ezer forintért beszerezhető, valamint a drágább árkategóriába tartozó - átlagosan 7-9 ezer forintért kapható -, a gyermekek gerincét védő, úgynevezett ergonómiai táskák közül.

 

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Tesco, Auchan, Spar: már javában tartanak az akciók
A Tesco áruházakban már július vége óta a tart tanszerek és kiegészítők akciója. A vásárlók több mint 1 700 termék közül válogathatnak, a 25 forintos füzetektől egészen az íróasztalig, szinte minden beszerezhető az üzletláncban. Mint az a társaság közleményében olvasható idén a felszereléseket a gyermekek speciális igényeihez is igazíthatjuk, de az elfoglaltabb szülők komplett iskolai csomagokat is választhatnak.

Az Auchan áruházakban augusztus 5-én indult az iskolakezdési akció. A bevásárlóközpont korábbi közleménye szerint idén is akciókkal, valamint a balkezesek számára kifejlesztett termékekkel - pl. balkezes spirálfüzettel -, és a divatot követő termékválasztékkal - újdonságként a Verdák 2-höz kapcsolódó teljes termékpalettával - várja az áruházlánc a gyereket és szüleiket.

Az iskolakezdés előtti időszakban a SPAR-csoport áruházaiban is kedvező áron szerezhető be minden szükséges eszköz és felszerelés. Emellett márkás ruházati cikkek és iskolatáskák széles választéka is várja a diákokat és a szülőket. A széles áruválasztékról a 2011. augusztus 11-től szeptember 14-ig érvényes, 24 oldalas INTERSPAR Iskolakatalógus nyújt ízelítőt.


A multinacionális sportláncok is kiveszik részüket az iskolakezdés körüli kampányból. Július végén kezdődik a fellendülés, de az abszolút csúcsidőszak az augusztus. Az iskolakezdési akcióik elsősorban a hátizsákokra és sportcipőkre vonatkoznak. Mind a sportcipőknél, mind a hátizsákoknál/sporttáskáknál az augusztusi periódus a legerősebb az értékesítési forgalmat tekintve. A forgalmuk több mint 80 százalékát sporttermékek értékesítéséből realizáló és kínálatukban különféle sportok űzéséhez szükséges sportruházatot, felszerelést és kiegészítőket, illetve sportcipőket felvonultató multisport láncok a 2010. évben augusztusban adták el a sportcipők 13,5 százalékát, ami júliusról augusztusra 63 százalékos növekedést jelent. Az átlagárak mindig jelentősen lecsökkennek ebben a periódusban egyrészt az akcióknak köszönhetően, másrészt azért, mert az olcsóbb sajátmárkás termékek fogynak jobban.

Másik fontos kellék a személyi asztali, illetve hordozható számítógép (notebook). Az asztali számítógép már nem tartozik a kiemelten fontos és növekvő termékkörök közé, a notebook annál inkább. A GfK adatai alapján a notebook-ok értékesítése augusztus első felében mintegy 50 százalékkal haladta meg a megelőző időszak (július vége) értékesítési számait, ami egyértelműen arra utal, hogy a vásárlók ennek az időszaknak és a vonatkozó akcióknak kiemelt figyelmet szentelnek.

Míg júliusban egy 15,4 collos notebook-ot átlagosan 119 ezer forintért értékesítettek, addig a szezont jelentő augusztusi időszakban már 7 százalékkal alacsonyabb áron, azaz átlagosan 111 ezer forintért keltek el e készülékek.

 

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem