Új forintérmék jönnek Magyarországon: így fognak kinézni

2018. június 21. 10:28

Három új, ezüst és színesfém emlékérméket bocsájt ki névértéken a Magyar Nemzeti Bank (MNB). Sorrendben az első a június 22-én megjelenő Egri vár emlékérme lesz, amit rögtön június 23-án követ a Fiumei úti temető, majd a júniusi érmedömpinget a Semmelweis Ignác születésének 200. évfordulójára kibocsájtott érme zárja.

2018 júniusában újabb emlékérméket bocsájt ki névértéken az MNB. Az első ezek közül a "Magyar várak" sorozat 8. darabja, az Egri vár lesz. Az új érmét Szunyogh László tervezte és az átmérője 38,61 mm lesz. Szokásához híven az MNB ennek az érmének az esetében is követi az eddigi gyakorlatot, nevezetesen, hogy mind tükörfényes (proof), mind selyemfényes (BU) veretet is egyaránt készít. Mindkettőből 5000-5000 darabot egyébként. A gyűjtők számára érdekesebb proof darab 925 ezrelékes ezüst, aminek a névértéke 10 000 forint, míg a BU érme 75 százaléka réz, 25 százaléka pedig nikkelből készült, és 2 000 forintos névértéken kerül bevezetésre. 

Forrás: MNB

Az Egri vára érmét a tervek szerint rögvest másnap, azaz június 23-án követi a "Nemzeti emlékhelyek" sorozat 5. darabja, a Fiumei úti temető. Ezt a pénzérmét Csikai Márta tervezte, az átmérője 37 mm lesz, és kétféle színesfém ötvözetéből fog állni, 90 százalékban rézből és 10 százalékban cinkből. Az MNB tájékoztatása szerint ebből a darabból 5 000 bronzpatinázott érme verhető, ami 2 000 forintos névértéke jelent majd.

Forrás: MNB

A csak kizárólag színesfém ötvözetben vert Fiumei úti temetős érme után ugyanakkor nem kell sokat várniuk a gyűjtőknek egy újabb ezüstérmére. A tervek szerint ugyanis június 30-án jelenik meg a Semmelweis Ignác születésének 200. évfordulójára szánt emlékérme. Ebből - az Egri várashoz hasonlóan - szintén vernek ezüst, illetve színesfém érmét. Az 5 000 darabos tükörfényes (Proof) érme ebben az esetben is 925 ezrelékes ezüst lesz, és 10 000 forintos névértéken kerül bevezetésre, míg az 5 000 darab számban verhető selyemfényes (BU) érme 75 százalékban rézből, és 25 százalékban nikkelből fog állni, és 2 000 forintos névértéken kerül bevezetésre. Az érme tervét pedig Kereszthury Gábor készítette. 

Forrás: MNB

Fizethetünk is vele?

Az emlékérmék törvényes fizetőeszközök, tehát fizethetünk velük, ám kibocsátásuk nem forgalmi célból történik. Az MNB ezt kifejezetten jelzi is, állásfoglalásuk szerint az érmék

forgalomban való használatát kifejezetten kerülendőnek, a pénzforgalmat zavaró hatásúnak tartják.

Ezen felül már csak azért sem érdemes elkótyavetyélni a már megszerzett érméket, mert azok bizonyos idő után jócskán többet is érhetnek, mint a névértékük, de hogy mennyivel, az rengeteg dologtól függ.

Erre figyelj

Az MNB által kibocsájtott emlékérmék későbbi értékét illetően a legfontosabb szempont, hogy mekkora példányszámban adják ki. Minél kisebb a példányszám, annál többet fog érni az érménk. Az 5 000 darabos kibocsájtás ma az átlag, viszont ami 3 000 vagy az alatti példányszámban jelenik meg, már kispéldányszámban kibocsájtott érmének minősül

- mondta el korábban a Pénzcentrumnak Kovás Péter, érmekereskedő. A szakember azt is hozzátette, hogy a névértéken kiadott érméken gyakorlatilag nem lehet bukni, hiszen ha azokra 10 000 forint van írva, akkor 10 év múlva is annyit fognak érni. Kérdés persze, hogy tíz év múlva mennyit ér 10 000 forint. Kovács Péter szerint a portfóliónk egy részét érdemes lehet névértékes emlékérmébe tartani, hiszen kellően likvid megtakarításnak minősül, könnyen darabolható és gyakorlatilag kockázatmentes.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A szakértőnek rossz híre van viszont azoknak, akik a nemesfém tartalommal operálnának, elmondása szerint ugyanis

a mostani magyar emlékpénzek annyira magas névértéken kerülnek kibocsájtásra, hogy az ezüstár gyakorlatilag 40 százaléka a névértéknek, az arányé pedig 60-70 százaléka. Ezek alapján nagy nemesfémár robbanásnak kellene történnie ahhoz, hogy ezekkel spekulálni lehessen. Erre rövid-közép távon nem látok nagy esélyt.

Az emberek egyébként szeretik a különleges mintás érméket, és ha azok nagyobbak is ráadásul, mint a megszokott méretűek, akkor hamar elkapkodják őket. Így egy most 10 000 forintos névértéken bevezetett érme, már akár fél évben belül is pár ezer forinttal többet érhet. A potenciális értéknövekedéshez azonban be kell tartani egy nagyon fontos dolgot, nevezetesen, hogy a tükörfényes (proof) érmét semmi esetre sem szabad kivenni a tároló kapszulájából.

Sok kezdő gyűjtő elköveti azt a hibát, hogy a megvásárolt darabokat kiveszi a tartóból, és összefogdossa azokat. A tükörfényes darabok például úgy vannak polírozva, hogy azokban az ember láthatja saját magát. Ezeken már egy ujjlenyomat is komoly értékcsökkenést eredményezhet. Szóval pucolni még véletlenül se álljon neki senki, de lehetőleg ne is nagyon fogdossa őket senki

- figyelmeztetett anno a szakértő, aki szerint persze az sem hátrány, ha az ember örömét leli az érmék gyűjtésében, hiszen "ez valahol mégiscsak egy hobbi" is, továbbá érdemes arra is figyelni, hogy aki belevágna a gyűjtésbe, az próbáljon tényleges gyűjteményben gondolkodni. A szakértő szerint azzal nem lehet mellélőni, ha a névértéken kibocsájtott darabokból 1-1 folyamatosan elkezdünk megvásárolni.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem