8 °C Budapest

Tudtad? Ezért életveszélyes a hűtőben tartani a burgonyát

2017. április 5. 14:33

A tárolásnál az egyik elsődleges szempont, hogy az élelmiszerek megőrizzék frissességüket, minél tovább elálljanak, méghozzá úgy, hogy ne romoljon a minőségük. De vannak olyan ételek, amelyeket jobb, minél előbb kivenni a hűtőből.

"Inkább tedd be a hűtőbe, nehogy megromoljon!" Ez a mondat biztos sokak számára ismerősen cseng, pedig vannak olyan élelmiszerek, amelyeket nem érdemes hűtőben tárolni. Az mindenki számára egyértelmű, hogy például a húst, a halat és a tejtermékeket hűtőben kell tárolni, különben megromlik, és betegek lehetünk tőlük. Viszont nagyon sokan olyan élelmiszereket is a hűtőben tárolnak, amiket egyáltalán nem kellene.

Amikor a krumplit betesszük a hűtőbe, akkor a benne lévő keményítő cukorrá alakul. Ez a cukor pedig később sütés közben összekeveredik egy bizonyos aminosavval (aszparaginsavval), ebből pedig egy a szervezetünkre káros anyag keletkezik: az akrilamid vegyület. Az akrilamid egy szerves vegyület, amit az iparban műanyagok és festékek gyártása során használnak. Még 2002-ben Svédországban figyeltek fel arra, hogy a szénhidráttartalmú élelmiszerek magas hőmérsékleten való hevítése során (120-150 fok felett, például zsírban történő sütéskor) természetes módón keletkezik az akrilamid.

Persze a káros vegyület nemcsak a sült krumpliban fordulhat elő, hanem a burgonyachipsekben, kávékban, kekszekben és kenyerekben is megtalálható.

Készült egy lista arról, hogy melyek azok a termékek, amelyeket sosem kell hűteni. Ha ezeket mégis beteszi valaki a hűtőbe, akkor megváltozik annak textúrája, és az íze is nagyon megváltozik.

  • banán,
  • kenyér,
  • lekvár,
  • avokádó,
  • keksz,
  • alma,
  • dinnye,
  • szőlő,
  • vaj,
  • csokoládé,
  • szója szósz,
  • mustár,
  • ecet,
  • olíva olaj,
  • friss fűszernövények,
  • méz,
  • hagyma,
  • krumpli,
  • paradicsom,
  • kávé,
  • fokhagyma,
  • mogyoró vaj,
  • narancs,
  • körte,
  • trópusi gyümölcsök

A banán héja például megfeketedik, ha a hűtőbe teszed, és más gyümölcsök érését is meggyorsítja. A kenyér és a sütemény is sokkal gyorsabban elveszti az állagát, a méz pedig megkeményedik. A lista alapját a Kaliforniai Egyetem kutatása adta, amely arra is kitért, hogy mi az, amit ugyan lehet a hűtőben tárolni, de nem szükséges. Ezek közé sorolja például az almát, a körtét, a szőlőt.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm