16 °C Budapest

Tovább nehezítenék az energiaitalhoz jutást

2015. május 27. 10:33

Nem önmagában az energiaitallal van baj, hanem azzal, ha valaki ész nélkül fogyasztja, mert akkor könnyen kórházba kerülhet. Egy doboztól nem lehet senkinek baja, öttől viszont már igen, miközben tizennégy éves kor alatt senkinek sem javasolt a fogyasztásuk. A tiltásnak az orvosok nem látják értelmét, a kormány most mégis ezt tervezi - írja a Népszava.

Az energiaitalok fogyasztásának korlátozására vonatkozó szabályozás kidolgozását tervezi a kormány

 - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások minisztériumának államtitkára. A területet érintő tervezett intézkedések között szerepel lehetőségként a kereskedelmi forgalomban lévő energiaitalok maximális térfogategységeinek meghatározása és annak ellenőrzése - fejtette ki Rétvári.

A cél a bizonyítottan egészségügyi kockázatot hordozó élelmiszerek, így például az energiaitalok fogyasztásának visszaszorítása a leginkább érintett iskolás gyermekek, serdülők és fiatal felnőttek körében.

A nevelési-oktatási intézményekben, valamint az intézményen kívül a gyerekek, tanulók részére szervezett rendezvényeken energiaital már most sem árusítható, illetve fogyasztható.

A toxikológus szakember szerint nem az energiaitallal van a probléma, hanem, ha túlzásba viszik a fogyasztását. Lényeges viszont, hogy 14 év alatt kifejezetten káros lehet az ilyen italok fogyasztása.

 

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem