13 °C Budapest

Tömegverekedés az áruházban: egymást taposták a vásárlók a lapostévékért + videó

2017. november 24. 15:30

Az Egyesült Államokban a Black Friday, azaz a fekete péntek egyet jelent a karácsonyi vásárlási szezon indulásával. A legtöbb amerikai erre a napra szabadságot vesz ki, a hálaadás csütörtökje utáni péntek ugyanis hagyományosan a vásárlás ünnepe. Egészen elképesztő akciókkal várják az ützletek a vevőket, akik egymást és az üzletek alkalmazottait nem kímélve rohamozzák meg az általuk annyira óhajtott terméket, ugyanis a legvonzóbb dolgokból általában nincs túl sok az üzletek polcain. Sokan épp ezért már az éjszakát is az áruházak előtt töltik, hogy ők érhessenek be az elsők között a boltba. A dolgok pedig sokszor eldurvulnak, amint az az alábbi videókon is látható.

Az utóbbi években egyébként a világ más országaiban is egyre népszerűbbé válik a Black Friday. A picodi.com által végzett felmérés szerint fekete pénteken a napi tranzakciók száma átlagosan 619 százalékkal emelkedett az év többi napjához képest. Ráadásul az egyes országok között hatalmasak a különbségek, míg Olaszországban ez az emelkedés csak 56 százalékos, addig Dél-Afrikában 16 226 százalékos volt.

Bár elsősorban az e-kereskedelemben, de már Magyarországon is érezteti hatását a fekete péntek. A november végi akciók által generált forgalom elérheti a teljesnovemberi bevétel egyharmadát (5 és 10 milliárd forint közötti bevétel).

Új tévé, új telefon, mégis miből?

Az ajándékkeresők több mint 85 százaléka a következő hetekben tervez megvenni szinte mindent, amit majd a fa alá tesz december 24-én - többek között ez derült ki a Vatera saját felhasználói körében végzett friss felméréséből. A válaszadók zöme (36%) 4-5 fő számára tervez vásárolni, valamivel kevesebben (32%) pedig 1-3 személynek. A kutatásból kiderül, átlagosan 46 870 forintot szánunk a karácsonyi ajándékokra.

Sok család ilyenkor ruház be olyan dolgokra is, amire már régóta szükségük volt, vagy vágytak rá, de nem engedhették meg maguknak. Előfordulhat, hogy inkább kevesebbet költenek az ajándékokra és az egész családot lepik meg egy új televízióval vagy hűtővel. Csakhogy még a nagy leárazások mellett sem olcsó egy új készülék. Ha mégis szeretnénk kihasználni a lehetőségeket, de anyag gondokkal küzdünk, érdemes lehet hitelfelvételt is megfontolni.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Pénzcentrum kalkulátorával könnyedén megtalálhatod a legolcsóbb gyorskölcsönt. De, hogy ne a sötétben tapogatózz, mi is elvégeztünk neked egy példaszámítást: kalkulátorunkban 1 milliós hitelösszeget, és 60 hónapos futamidőt adtunk meg. A THM-ek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót a Sberbank nyújtja (THM 10,97%), de nem sokkal marad el ettől az MKB Bank (THM 11,69%) ajánlata sem. Emellett érdemes még megemlíteni a CIB Bank, a Cofidis, az ERSTE Bank, illetve a Budapest Bank kölcsönét is. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem