5 °C Budapest

Tömegével mennek külföldre a magyarok bevásárolni: ezek a kedvelt célpontok

2018. december 14. 18:00

Úgy látszik, hiába lehet otthon a fotelben ülve online vásárolni a határokon túl áruházakból is, a magyar vásárlók imádják a boltos kalandozást. A gyengébb forint, vagy a drágább benzin nem számít - 2018 első három negyedévében közel 30 százalékkal nőtt az országhatárt átlépők száma. Éves szinten ennek értéke túllépheti a 130 milliárd forintot.

A legfrissebb statisztika szerint 2018 első három negyedévében bő negyedével nőtt a magyarok bevásárlóturizmusa - derül ki a blokkk.com közleményéből. Nem tántorította őket el a forint árfolyamának gyengülése vagy a drágább üzemanyag sem.

A korábbi évekre visszatekintve is nőtt a bevásárlóturizmus, , de 2018 további emelkedést hozott:

Ausztria a legnépszerűbb bevásárlási célpont

Már évek óta Ausztriában költik el a legtöbb pénzt a magyar bevásárlóturisták. A sok kint dolgozó honfitárs mellett nyilván kevesebb a nyelvi nehézség a sógorék boltjaiban. Itt hagyják a magyarok a határokon túli bevásárlásra szánt pénzük közel felét. A másik két dobogós célország, Szlovákia és Szerbia jókora lemaradásban van, a többi szomszédos országban pedig csak néhány milliárdot költenek a magyarok, amikor bevásárlási céllal útnak indulnak:

Jönnek azért hozzánk is

A bevásárlóturizmusnak mi is haszonélvezői vagyunk - hozzánk is sokan jönnek szomszédos országokból. A külföldi bevásárlóturisták költekezését a következő adatok jelzik:

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Természetesen nem csak a bevásárlóturisták költenek a boltokban, akár jönnek, akár mennek, hanem azok is, akik bármilyen más utazási céllal kerekednek fel és lépnek át országhatárokat. A külföldre utazó magyarok, ha már utaznak, akkor nyilván vásárolnak is mellette, mintegy 300 milliárd forintnyi pénzt hagyva a külhoni boltok pénztáraiban. És akik hozzánk jönnek, azok is sokat költenek, aminek értéke 600 milliárd forint környékén jár. A mérleget nézve tehát sokkal jobban járunk a bevásárlóturizmussal.

NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem