Tömegek rohannak a Tescókba, Aldikba: ilyen akció évente csak egyszer van

2017. április 6. 13:30

Alig egy hét, és itt a Húsvét. Nem érdemes az utolsó pillanatra hagyni a bevásárlást. Rengeteg olyan terméket beszerezhetünk, ami a húsvéti asztalról nélkülözhetetlen, de eláll. A legnagyobb áruházláncok akciós kínálatából szemezgettünk.


Sonkát sonkával eszünk a jövő héten. Óriási a kínálat az élelmiszerüzletek polcain. Nem árt azonban felkészülni: idén drágább lehet a húsvéti sonka, mint tavaly volt. Egy év alatt ugyanis negyedével drágult a sertéshús, ezt a drasztikus áremelkedést pedig a termelők és a feldolgozók sem tudják lenyelni, tehát a kereskedőkön múlik, hogy a megnövekedett beszerzési költségből mennyit hárítanak át a vásárlókra.
Megnéztük, hogy alakulnak az árak a különböző üzletekben.

Tesco

Sonkák tömkelegével találjuk szembe magunkat a Tesco akciós újságját lapozva. A prémium kategóriás sonkáktól a kedvező árfekvésű kötözött termékekig széles kínálat várja a vásárlókat.

A Pick békebeli füstölt lapockasonkájának kilója például 2149 forintért kapható, míg a Pick békebeli füstölt dió sonka kilója 2990 forint.  A füstölt-főtt kötözött lapockasonka 869, a Tesco füstölt darabolt parasztsonka kilója 2690, a Pápai Esterházy sonka kilóját 2490-ért adják, a palini füstölt darabolt vagy füstölt-főtt kötözött sonka kilója pedig 1690 forint. A csemegepultban Pápai parasztsonkát is vásárolhatunk, kilójáért 1590 forintot kérnek.

Nem hiányozhat az ünnepi asztalról a kalács sem. A 450 grammos húsvéti sós koszorú 299, míg az 500 grammos sós kalács 399 forint. Ha pedig édesre vágyunk, ideális választás lehet a 350 grammos kakaós-mazsolás kalács, ami 169 forintba kerül.

A húsvét elképzelhetetlen tojás nélkül. A 10 darabos Tesco finest extra sárga mélyalmos vagy E-vitaminos tojás 399, a GMO-mentes tojás 349, a Tesco fines extra sárga mélyalmos tojás 429 forint.

Rengeteg féle csokinyúllal várják a vásárlókat, mindenki találhat kedvére valót. A Tibi 100 grammos nyúlfigura 599, a 150 grammos 759 forintba kerül. Akár előre összeállított húsvéti csomagot is vehetünk, ez 699 forint. A Kindertojás 199 forintba kerül, a 160 grammos Kinder húsvéti nyúlfigura ára 1249, míg a 75 grammos nyulakért 929 forintot kérnek.  A Milka 100 grammos nyúlfigurája 819, az 50 grammos 489 forintba kerül. Egy csomag Milka tejkrémmel töltött tejcsokoládétojással is meglephetjük a locsolkodókat, a négydarabos csomag 1499 forintért szerezhető be. A 80 grammos Boci Nasi tojás darabja 149 forint, míg a 100 grammos Smarties csibetojás 575 forint..

Ha tojásfestést tervezünk a hosszú hétvégére, itt tojásfestéket már 79 forintért vehetünk.

KATT: A Tesco húsvéti akciós kiadványát itt találjátok. Az e heti akciós újságért kattintsatok ide.

Auchan

Érdemes szétnézni az Auchan sonka katalógusában, itt is elképesztő a választék. Az Auchan füstölt, körözött lapocka liója 1890, a füstölt tarja 2199 forintba kerül.
A Kaiser körözött lapocka 899, a Régimódi parasztsonka kilója 2190, a Bükkfán füstölt-főtt Frikandó sonka kilója 1650, a Pápai füstölt comb 1990, a Pápai füstölt parasztsonka 2199 forintért kapható.

A Pick füstölt-főtt Frikandó sonka kilója 2499, a Békebeli füstölt dió sonkáé pedig 2990 forint, míg a Békebeli füstölt Frikandó sonka kilójáért 2690 forintot kérnek.
Ha valaki füstölt csülökre pályázik, jó néhány perce elmegy majd a kínálat átbogarászásával. A pápai füstölt hátsó csülök kilója 1399, a Békebeli füstölt hátsó csülök 1699, a Tuti tipp füstölt első csülök kilója 899 forint.

A hagyományos füstölt lapockákat tekintve is jó a felhozatal. A Pick füstölt parasztlapocka kilója 1890, a Régimódi parasztlapockáé pedig 2149 forint. A Régimódi füstölt hálós lapocka kilójáért 2099 forintot kérnek.

A katalógusért KATTINTS IDE!

A sonka mellett a tormának is az ünnepi asztalon a helye. Az e heti akciós kiadványban találhatjuk az Univer csemege vagy ecetes tormát 299 forintért, az Auchan sajátmárkás reszelt tormát 239, a Koch’s ínyenc tormát 349, míg a wasabis ízesítésűt 399 forintért vásárolhatjuk meg. A kalocsai asztali vagy majonézes torma 299, az Univer majonézes torma 299 forint.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A Szerencsi húsvét tojás 20 grammos kiszerelésben mindössze 89 forint, a Stühmer marcipán tojás 245 forint.  A csokinyulak közül a 40 grammos Boci húsvéti nyúl 209, a 100 grammos Smarties húsvéti nyúl 579, a 100 grammos After Eight csokoládényúl 649.

A tojásfesték mellett itt locsoló kölnit is beszerezhetünk, ennek ára 299 forint.

Ha érdekel, milyen akciós termékekkel várnak még a héten, kattints:  ITT TALÁLOD az e heti kiadványt.

Spar

A Spar üzletekben is készülnek a négynapos ünnepre, bár nem akkora hévvel, mint a hipermarketek.

A Pick békebeli Dió Sonka kilója itt 2790, míg a Pick békebeli füstölt parasztsonka kilójáért 1990 forintot kérnek. Az S-budget füstölt, főtt lapocka kilója 1490, a kiszolgálópultban pedig kaphatunk füstölt hátsó csülköt 1090 forintért. A 400 grammos húsvéti sós kalács 329. Akciós csokitojást vagy csokinyulat nem találtunk a katalógusban.

Kattints: LAPOZZ BELE a Spar e heti akciós újságjába!

Lidl

A diszkontáruház is készül a húsvétra. Sonkát persze itt is találunk, ahogy tormát is, és akadnak húsvéti díszek is.
A Füstölt kötözött lapocka kilója 889, az öt hétig érlelt hagyományosan füstölt, darabolt comb kilója 1699. A 10 hétig érlelt Kőrishegyi sonka kilójáért 2499 forintot kérnek. A Körishegyi sonka kilója 2499 forint.

A reszelt torma a 14. héten 40 százalékkal olcsóbban, 119 forintért beszerezhető. Ha a lakást szeretnénk kicsit kidekorálni, akkor itt 1499 forintért találunk húsvéti nyúlfigurát, vagy 1299-ért húsvéti kakast, illetve tyúkot ábrázoló dísztárgyat.

Katt: A Lidl húsvéti katalógusáért KATTINTS IDE; de érdemes fellapozni az e heti akciós kiadványt is, amit ITT TALÁLSZ!

Aldi

Az Aldi e heti kínálatában kevésbé kap hangsúlyt a húsvét, ellenben ha a hosszú hétvégén nagytakarítást tervezünk, akkor jól járhatunk az akciós ajánlatokkal.
Persze itt is találni a polcokon sonkát, tormát és kalácsot is. A három hétig érlelt füstölt csülök kilója 1099, majonézes torma 229 forint, tejszínes vagy durvára reszelt torma 499.

A húsvéti sós kalács 199, a húsvéti koszorúkalács 399 forint. A Nutella is nagyon jó áron van a héten, kétszáz forinttal olcsóbban, 849 forintért juthatunk hozzá.

KATT: Nézd meg, milyen akciókkal vár az ALDI a 14. héten!

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem