9 °C Budapest

Tőled is kértek pénzt ezért a gyerek iskolájában? Ki ne fizesd!

2017. szeptember 20. 14:02

"Azért nem megyek el a szülői értekezletekre, mert ott állandóan pénzt követelnek tőlem" - sokan vannak ezzel így. A Magyar Szülők Országos Egyesülete szerint azonban az, hogy tanévkezdéskor különböző pénzbeli és természetbeni hozzájárulásokat kérnek és szavaztatnak meg a szülőkkel a pedagógusok, nem jogszerű.

A szeptemberi első szülői értekezleten különböző pénzbeli és természetbeni hozzájárulásokat kérnek és szavaztatnak meg a szülőkkel a pedagógusok, ami jogszerűtlen lehet.

A beszedett pénzek messze meghaladják az iskolakezdés előtt a szülőkkel szintén jogtalanul megvásároltatott tanszerek és felszerelések költségeit

- írja a Magyar Szülők Országos Egyesülete.

A szervezet szerint gyakori, hogy az első szülői értekezletre rengeteg pénzzel kell érkezni a szülőknek: szedik az osztálypénzt, kérik a befizetéseket a pedagógusok által alapított óvodai, iskolai alapítványokba. Szervezik a szülőket az iskolai eszközök karbantartására, takarításra, iskolabálok és más rendezvények szervezésére, sütemény üdítőital biztosítása. Ráadásul a szülőknek és a tanulóknak is meg kell venni a belépőjegyet.

Emellett sok helyen pénzt kérnek a kréta, másolópapír, takarító eszközök, WC-papír költségeinek finanszírozására is, sőt, találkoztak olyan intézménnyel is, ahol még az "ellenőrző könyvért" is fizetnie kellett a szülőknek. Ugyancsak a családokra ró anyagi terhet az osztályterem "csinosítása": vagyis ők fizetik a virágokat, a függönyt.

Már az év elején elkezdődik a gyűjtés az általános iskolai ballagásokra is.

Van, ahol már a 9. évfolyamtól gyűjtenek érettségi előtt álló tanulók szüleitől (akár havi 10 ezer forintot is), a ballagási ruhára, az érettségi bankettre, a fényképes tablóra.

Megkezdődik különórák, előkészítő tanfolyamok díjának befizetése is, és újabban az iskolai sportkörért is fizetni kell. A szeptemberi óvodai, iskolai "pénzbeszedő mozgalom" viszont a szervezet szerint alkotmánysértő. Idézik az Alaptörvény XI. cikképt, mely szerint:

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

(1) Minden magyar állampolgárnak joga van a művelődéshez.

(2) Magyarország ezt a jogot a közművelődés kiterjesztésével és általánossá tételével, az ingyenes és kötelező alapfokú, az ingyenes és mindenki számára hozzáférhető középfokú, valamint a képességei alapján mindenki számára hozzáférhető felsőfokú oktatással, továbbá az oktatásban részesülők törvényben meghatározottak szerinti anyagi támogatásával biztosítja.

Az ingyenes köznevelés azt jelenti, hogy az óvodában, iskolában - az ebédpénzen kívül - semmilyen indokkal nem lehet pénzt követelni a szülőktől - hangsúlyozzák.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem