Több tízezer üzlet vérzik el évente: nem tudnak magasabb fizetést adni

2018. szeptember 12. 12:30

Évente 27 ezer bolt, vendéglő, raktár megy csődbe, de közben persze újak is nyitnak. A statisztika szerint 2010-2017 között 23 ezerrel csökkent az üzletek száma, ám ez csak a végeredmény. Emögött érdekes folyamatok húzódnak meg: rengeteg boltbezásár és új egységek nyitása.

A legutóbbi statisztikai adatok szerint 2010-17 között, hét esztendő alatt 23 ezerrel csökkent a kiskereskedelmi boltok, a vendéglők, valamint a nagykereskedelmi raktárak száma (összefoglaló nevük a kereskedelmi szakzsargon szerint: üzletek) - derül ki a blokkk.com elemzéséből. Ezen belül a boltok, vendéglők száma évről-évre csökkent: a boltoké 19 ezerrel, a vendéglőké 3 ezerrel, a nagykereskedelmi raktárak száma viszont ebben az időszakban összességében csekély mértékben ugyan - 129 darabbal -, de emelkedett. Az előbbiek alapján a következő kép rajzolódik ki első körben az üzletek hálózatáról az elmúlt évek adatai alapján:

Ám a piac azért annál bonyolultabb, hogy egyszer létrejönnek a vállalkozások a maguk üzletével, utána pedig vagy tönkre mennek, vagy nem. A statisztikában fellelhető 23 ezres üzletszámcsökkenés mögött sokkal nagyobb számú új üzletnyitás és üzletbezárás van. Az átlagos éves 3 ezres leépülésnél sokkal nagyobb a mozgás.

Hogy mekkora? Van rá kikövetkeztethető adat

Az üzleteket a jegyzők mellett a Zala Megyei Kormányhivatal is nyilvántartja, tehát van országos üzletnyilvántartás. Ez minden 2010-ben már létező, továbbá azóta nyitott és bezárt üzletet egyenként nyilvántart a jegyzők adatszolgáltatása alapján. Csoportosítás nincs benne, csak egy hosszú lista, amiből jelenleg csak településre lehet lekérdezni.

Az elemzésünk összeállításakor 419 323 üzlet bejelentése szerepelt az országos listában, ami azt jelenti, hogy a kereskedelmi joganyag előírásai alapján 2010 óta ennyi bolt, vendéglő, nagykereskedelmi raktár rögzítése követhető nyomon (amiben benne van a 2010-ben létező üzletek száma is). De hát már tudjuk, a létező üzletek száma ennél kisebb, viszont már kiszámolható, mi is történt az elmúlt években. (Egy kis módszertan: a 419 ezres üzletszám tartalmazza a 2018-as bejelentéseket is, így az átlagos éves változások alapján 2017 végéig csak 390 ezer üzlettel számolunk, mivel eddig az időpontig tudunk ma vizsgálódni. A nagyságrendeket ez is - reméljük - pontosan tükrözi majd.)

Egy kis boltszámtan

A 2010-es 222 ezres üzletszám, akik akkor léteztek, a későbbi bejelentések nyomán, tehát 2017 végére 390 ezerre szökött fel. Így 7 esztendő alatt 168 ezer új bolt, vendéglő, nagykereskedelmi raktár nyitott, ami átlagosan évi 24 ezer darab.

Tudjuk, hogy 2017 végén már csak 199 ezer üzlet volt, tehát - egyszerűsítve, tízezerre kerekítve - 190 ezer bezárt ebben a hétéves időszakban. Ez éves átlagban 27 ezer üzletbezárást jelent, összességében.
Az üzletnyitások és bezárások különbségének nagyságrendje így 3 ezer (ami a kerekítés szabályai szerint ezerben számolva nem is tér el a statisztika éves átlagos üzletszám csökkenésénél).

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az okokról

Nyilván az első az éles piaci verseny, de ez túl általános is egyben. A magyar üzlethálózat, főleg a kiskereskedelmi boltoké elaprózottabb, mint a fejlett térségeké, így

egy bolt átlagosan kevesebb vásárlót szolgál ki, ami versenyképességben hátrány.

A magyar boltok közül ugyanakkor a nagyobb hazai láncokhoz tartozó, de ott is nagyobbaknak számítóknak sikerült előre is lépniük, nem is keveset (CBA, COOP) főleg fejlesztésekben.

A legkisebbek esetében azonban az éles bérverseny mellett fejlesztésekre már egyáltalán nem maradt pénz, így emiatt is drágábbak, mint a többiek. A többségük még bírja - összességében nézve a bolttérképet -, de látni, hogy a végeredmények között rettenetesen nagy a mozgás. A boltszám változás azt jelzi, hogy sokan nehezen találják a helyüket a piacon.

A pénzügyminiszternek és az innovációs miniszternek, ha már a kisvállalkozások technológiai, digitális lemaradásában egyetértettek, és igazuk is volt: az eddigieknél mélyebben kell majd a zsebükbe nyúlniuk, segítve a fejlesztéseket, enélkül nem fog menni sok kisbolt.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem