2021. január 28. csütörtök Károly, Karola

Több tízezer magyar boltban lehet már így fizetni: és ez még csak a kezdet


Már kétszázezerhez közelít a bankkártya-elfogadó (POS-) készülékek száma, az idei évtől további ugrást mutathatnak majd az adatok, mivel januártól a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a külföldi szolgáltatóknak is rendszeres adatszolgáltatást rendelt el - írja a Világgazdaság a jegybank közlésére hivatkozva.

A korábban ismertnél lényegesen jobb helyzetben van a hazai bankkártya-elfogadói infrastruktúra - írja a lap, annak a revíziónak az eredményére hivatkozva, amelynek keretében az MNB átalakította a pénzforgalmi szolgáltatók adatszolgáltatási kötelezettségét.

Míg a korábban ismert jegybanki adatokban a kereskedelmi elfogadóhelyeken lévő bankkártya-elfogadó (POS-) készülékek száma 2018 vége óta visszafogott mértékben, egy számjegyű emelkedést mutatva növekedett, addig a visszamenőlegesen, 2017-ig korrigált, új típusú adatszolgáltatás szerint az elmúlt két év során a kihelyezett POS-készülékek száma negyedévente 11-18 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi mértéket. Mindennek eredményeképp a piacon az év végére szinte biztosan több mint 200 ezer üzemelő készülék lesz majd - írja a lap.

{{BANKMONITOR:BANKSZAMLA}}

A korrigált adatok szerint 100 ezer forgalomban lévő kártyára tavaly szeptember végén már csaknem kétezer működő elfogadókészülék jutott. A jegybank közlése szerint ráadásul a mostani adatok az év elején újra nagyot ugorhatnak, miután az MNB csak 2021 elejétől terjesztette ki a külföldi, határon átnyúló szolgáltatókra a pénzforgalomhoz kapcsolódó adatszolgáltatást. Mindez annak következtében okozhat újabb jelentős változást, hogy az elmúlt hónapokban több új, külföldi szereplő érkezett a magyar bankkártya-elfogadói piacra, s az is változást okozhatott, hogy volt olyan pénzintézet, amely a bankcsoport más, külföldi tagjaihoz szervezte ki a bankkártyaüzletágát.

A kereskedelmi törvény változása miatt az online pénztárgéppel rendelkező kiskereskedőknek 2021 elejétől biztosítaniuk kell valamilyen elektronikus fizetési lehetőséget az ügyfeleiknek. Az MNB korrigált adatai szerint a tavalyi harmadik negyedévben 6272-vel bővült a hazai bankkártya-elfogadó kereskedők száma.

A revízió azonban ezen a téren a korábbi adatokban nem bővülést, hanem szűkülést jelentett, ami azzal magyarázható, hogy néhány kiskereskedő a korábban a jegybanknak rendesen jelentő hazai partnerét külföldi bankkártya-elfogadó szolgáltatóra cserélte le, amelyekről a jegybanknak csak januártól lesz információja. Emiatt a 2021-es adatsorokon a működő POS-készülékek számán túl a kereskedői elfogadóhelyek száma is nagyot ugrik majd. A POS-szám gyors növekedése, illetve a kereskedői számok visszafogott bővülése ugyanakkor azt jelzi, hogy az egyszerre több POS-készüléket üzemeltető kereskedőknél történt a nyilvántartási változás.

Címlapkép: Getty Images

MOST ÉRHETI MEG IGAZÁN LAKÁST, HÁZAT VENNI!

Ha tervezed, hogy ingatlant vásárolsz, akkor most jött el a Te időd! Egyrészt azért, mert a lakáspiaci mutatók szerint egyértelműen megtört az elmúlt évek brutális áremelkedése. Jelenleg leginkább stagnálnak az árak, de van, ahol már árcsökkenést is tapasztalhatunk. Mindeközben a finanszírozási költségek még rekord alacsony szinten vannak. Nem hiszed? Nos, a Pénzcentrum megújult lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 2,74 százalékos THM-el, és havi 81 188 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 3,03% a THM; a Budapest Banknál 3,10%; az MKB Banknál 3,12%; míg az OTP Banknál 3,23%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni a K&H Bank, az ERSTE Bank, és természetesen a többi magyar hitelintézet konstrukcióját is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS


Private Investor Day 2021

Mibe fektessünk 2021-ben? Tippek, elemzések, befektetési ötletek profiktól, Neked