2019. október 20. vasárnap Vendel

Több száz rendőr csapott le egy balatoni bűnbandára: tisztára mint Kolumbiában

  • MTI
  • 2019. augusztus 15. csütörtök 16:33

Száznál több rendőr hajtott végre összehangolt akciót a kábítószer-kereskedelem felszámolásáért szerdán Siófokon és más Balaton-parti településeken. Tizenkilenc embert hallgattak ki gyanúsítottként, közülük hetet őrizetbe vettek - tájékoztatott a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön.

A siófoki kapitányság a Készenléti Rendőrséggel együttműködve hajtotta végre az akciót, amelynek célja drogkereskedők elfogása, egy terjesztői hálózat felszámolása volt. Huszonkét embert állítottak elő, akik közül tizenegyet kábítószer-kereskedelem bűntette, nyolcat kábítószer-birtoklás vétsége miatt hallgattak ki gyanúsítottként. Előbbiek közül hét embert őrizetbe vettek, és kezdeményezték letartóztatásukat.

Több lakást is átkutattak a rendőrök, akik többféle kábítószergyanús fehér port, növényi törmeléket, készpénzt, a bűncselekményből származó vagyon elkobzása érdekében pedig gépjárműveket, ékszereket, műszaki cikkeket és mobiltelefonokat foglaltak le.

KIHÚZNA A BAJBÓL 500 EZER FORINT?

A Pénzcentrum kalkulátorával könnyedén megtalálhatod a legolcsóbb személyi kölcsönt. Mutatunk egy konkrét példát: kalkulátorunkban 500 ezer forintos hitelösszeget, és 48 hónapos futamidőt adtunk meg. A törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 12 178 forintos törlesztőrészlettel a CIB nyújtja (THM 8,17 %), de nem sokkal marad el ettől a K&H 13 411 forintos törlesztőt (THM 13,79%) ígérő ajánlata sem. Emellett érdemes még megemlíteni a Budapest Bank és az Oney konstrukcióját is. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

Aldi

10.17-10.23
Országos

Lidl

10.17-10.23
Országos

Interspar

10.17-10.23
Országos

Spar

10.17-10.23
Országos

Auchan

10.17-10.22
Országos

Tesco

10.17-10.22
Országos

Kika

10.16-10.29
Országos

Praktiker

09.02-12.31
Országos