2020. október 22. csütörtök Előd

Szuper tippek az őszi nagytakarításhoz: így jöhet ki fillérekből az egész


Eljött az őszi nagytakarítás időszaka: ám idén a koronavírus egyre intenzívebb jelenléte miatt nem mindegy hogyan, és pláne mivel tisztítjuk, fertőtlenítjük otthonainkat. Érdemes megfogadni a Nemzeti Népegészségügyi Központ tanácsait, majd körülnézni, hol lehet a legjobb áron beszerezni a leghatékonyabb szereket.

Érdemes minden évszakban, de évente legalább kétszer: ősszel és tavasszal alaposan kitakarítani az otthonunkat. Ilyenkor lehetőség szerint a ruhásszekrénytől kezdve az ágyneműn át a kamráig mindent portalanítsunk, szellőztessünk át és sikáljunk le.

Mivel?

Jelen helyzetben a takarítás, portalanítás mellett fontos, hogy gyakrabban fertőtlenítsük is az otthonainkat! Az NNK tájékoztatója segítséget ad a megfelelő fertőtlenítőszer kiválasztásában és felhasználásában az új koronavírus elleni védekezéshez. A fertőtlenítőszerek Magyarországon engedélykötelesek, az Országos Tisztifőorvos által kiadott engedély számát fel kell tüntetni a címkén. Minden esetben csak engedéllyel rendelkező (a megfelelő hatásosságot garantláló) terméket vásároljunk! A felületfertőtlenítők esetén a nátrium-hipoklorit (hypo) hatóanyagú készítmények szintén megfelelő vírusölő hatással bírnak. Vásárlás alkalmával mindig ellenőrizzük a kiválasztott termékek címkéjét, hogy az a vírusok elpusztítására alkalmas-e. Ennek megállításában segítségünkre lehet az is, hogy a bőr- és felületfertőtlenítő szerek címkéjén fel kell tüntetni az ún. antimikrobiális spektrumot, azaz hogy milyen jellegű kórokozók ellen használható.

Tekintettel arra, hogy a koronavírus egy vírus-kórokozó, lényeges, hogy csak olyan terméket vásároljunk, amelynek címkéjén a termék vírusölő (virucid) hatása fel van tüntetve. A baktericid, vagyis baktériumok elleni fertőtlenítő szerek hatása bizonytalan a vírusok ellen, ezért ezen termékek felhasználása téves biztonságérzetet kelthet.

Miért?

Az évtizedek óta mikrobiológusként dolgozó Dr. Charles Gerba megosztotta, ő miképp tartja távol a vírusokat, baktériumokat használati tárgyaitól, lakásától.

  • Konyha: Dr. Gerba szerint sokkal több figyelem hárul a fürdőszobára és a mosdó tisztán tartására, mint a konyha kitakarítására, ami nincs így jól. A szakember külön felhívja a figyelmet arra is, hogy ne pakoljunk "nem odavaló" tárgyakat a konyhapultra, mint például a pénztárcánkat. A mosogatószivacsot havonta érdemes lecserélni, és tanácsos külön vágódeszkát használni a húsok és zöldségek számára, és minden használat után elmosni őket. Takarításkor ne feledkezzünk meg a hűtő fogantyújáról, és a csapokról sem!
  • Hűtő: Különös figyelmet kell fordítani a hűtő aljára is, hiszen ide hullik le minden morzsa és apró ételdarab. Az így felgyűlt szemcsék rohadni majd penészedni kezdenek, ez pedig egészségügyileg nem túl kedvező számunkra
  • Padló: 2-3 naponta érdemes fertőtleníteni a járólapokat, és a szőnyegeket is, hiszen ezekben is képes megtapadni mindenféle baktérium, vírus.
  • Munkafelület: A munkafelületeket, a szekrényeket és a polcokat töröljük át nedves, fertőtlenítőszeres ruhával, majd töröljük szárazra. Azokról a felületekről, melyek élelmiszerrel is érintkezhetnek (asztal, polc) ne felejtsük el a fertőtlenítőszert alapos vizes lemosással eltávolítani!

Mivel?

Jó hír, hogy az őszi nagytakarításra magyar áruházláncok is felkészültek, és a héten a legtöbb helyen akciósan lehet kapni a különféle takarítószereket, eszközöket. Az Aldiban például 400 forinttal olcsóbban tudsz most venni nagy kiszerelésű mosóport, folyékonyat vagy por állagút, a 2,275 literes öblítőkoncentrátum pedig 1199 forint. De szuper, LED kijelzős mosógépet is árulnak 99 990 forintért. A felület fertőtlenítésére is alkalmas ecet pedig 17 százalékkal olcsóbb, 139 forint, a higuénikus törlőkendő 60 darabos kiszerelésben 749 forint.

Az Auchanban a mosogatószer 26 százalékkal olcsóbb, 2x900 ml 1099 forintba kerül, a mosogatógép tabletta 2799 forint, a penész elleni szer 1169 forint. De nem csak vegyszereket, príma takarítógépet is lehet kapni, méghozzá 21 százalékkal olcsóbban, 39 990 forintért. A Lidl is nagy erőkkel készül a háziasszonyok hétvégi rohamára: nem csak a folyékony szappan, az öblítő, de a mosóparfüm is akciós. Az utak pedig az autó kitakarításához találnak szuper eszközöket ezen a héten: szőnyeg-, és kárpittisztító habot (399 forint), szélvédőtisztító habot (399 forint), gumiabroncstisztító habot (799 forint), autópolírozó szert (849 forint), és természetesen felnitisztító folyadékot is (599 forint)!

Az Intersparban a szappan, a WC-papír, és a WC tisztító akciós, de aki a fürdőszobaszőnyegek cseréjén gondolkozik, az alig 3 ezer forintért válogathat most a széles választék között. Végül, e nem utolsó sorban a Tesco is kitett magáért ezen a héten: a konyhai törlőkendő kerül 35 százalékkal kevesebbe, a súrolószer 16 százalékkal olcsóbb, a Pure Star vodka pedig 20 százalékkal (jól végzett munka után...)

Címlapkép: Getty Images

Ne maradj le a 10 millió forintos támogatásról!

A friss statisztikák szerint már több mint 500 milliárd forintnyi babaváró hitelt igényeltek a magyar családok. A termék népszerűsége nem véletlen, a feltételek teljesítése esetén ugyanis nem kell visszafizetni az akár 10 milliós támogatást. Külön ki kell emelni, hogy a babaváró program 2020 keretében felvett személyi hitel szabad felhasználású, azaz bármire elkölthető. Fontos tudni ugyanakkor, hogy a babaváró hitelhez minden bank más feltételeket szab: például más az elvárt minimális jövedelem és a jövedelem terhelhetősége. A megújult Pénzcentrum babaváró hitel kalkulátor az aktuális banki feltételek alapján pontosan megmondja, melyik banknál milyen feltételekkel kaphatsz kamatmentes hitelt. Kalkulátorunkban egy kattintással megtudhatod, hogy a jövedelmed alapján mely bankoknál érhető el számodra a babaváró hitel. Ne maradj le a támogatásról, még akkor sem, ha nem tervezel gyereket, mert ügyesen befektetve még így is megérheti igényelni a babaváró hitelt.

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

Aldi

10.22-10.28
Országos

Lidl

10.22-10.28
Országos

Auchan

10.22-10.28
Országos

Tesco

10.22-10.28
Országos

Praktiker

10.15-10.26
Országos

  Ajánlatunk

Öngondoskodás 2020

Befektetés, vagyon, megtakarítás

Portfolio Private Health Forum 2020

A koronavírus és a magánegészségügy

Budapest Economic Forum 2020

A magyar gazdasági csúcstalálkozó