6 °C Budapest

Szigorodtak az előírások: több hús lesz a virslikben és a párizsikban

2016. október 6. 12:03

Két jelentős termékcsoportnál, a sütőipari termékeknél és a húskészítményeknél változott az élelmiszerkönyvi előírás - közölte a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára. Zsigó Róbert elmondta: kenyerek és a péksütemények összetevőire vonatkozó előírásokat szigorították, illetve a húskészítmények esetében pontosították, mit értenek hús alatt - hangzott el az InfoRádióban.


A Magyar Élelmiszerkönyv szabályozza az alapvetően fontos élelmiszereket, azok minőségét, illetve a hagyományos élelmiszereket - mondta el a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára.

A Magyar Élelmiszerkönyvnek nemcsak kenyér, hanem sütőipari lapja is van, nemcsak a kenyereket, hanem például a vizes, illetve tejes tésztából készült péksüteményeket, valamint a leveles tésztából készült finom pékárukat is szabályoztuk ebben az irányelvben.

- emeltek ki Zsigó Róbert.

Az államtitkár hozzátette, világos előírásokat tartalmaz a tizenötfajta kenyérre vonatkozóan.

Például a rozskenyérnek a rozsliszttartalma az eddigi 40-ről 60 százalékra kell hogy emelkedjen, tehát jobb minőségű kenyér legyen. Összegyűjtöttük a pékárukat is, amelyek védett elnevezésű termékek lettek, például a mákos kalács, a császárzsömle vagy a leveles pogácsa, tehát nemcsak a kenyerekre, hanem a péksüteményekre vonatkozó előírásokat is szigorítottuk. Néhány előírás átkerült a kötelezően figyelembe veendő és betartandó előírások közé - hangsúlyozta Zsigó Róbert.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A húskészítményekről szóló előírások változásában a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára a legfontosabbnak azt tartja, hogy

szigorították a hús fogalmát.

Szigorúbb követelményeket vezettünk be a csontról mechanikusan leszedett hús, az úgynevezett MSM felhasználhatóságával kapcsolatban. Ez a következőkben nem használható fel érlelt kolbászhoz, parasztkolbászhoz, szalámihoz, téliszalámihoz. Megemeltük a virsliben és a párizsiban a hústartalmat, az eddigi 40 százalékról 51-re. Azt reméljük, hogy az elkövetkezendő időszakban ennek következtében jobb minőségű termékek kerülhetnek a családok asztalára- fűzte hozzá Zsigó Róbert.

A Földművelésügyi Minisztérium államtitkára elmondta, folyamatosan vizsgálják az élelmiszerkönyv előírásait, új irányelv készül a például hagyományteremtő cukrászati termékekről. Ezek egyedi jellegüknél fogva gazdagítják és védik a gasztronómiai értékeinket. Terveink szerint elsőként a Magyarország tortája nevet viselő termékek kerülnek be az irányelvek védelme alá- jelezte Zsigó Róbert.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm