Szaloncukrot, fényfüzéreket vetetett le a polcról a fogyasztóvédelem

2017. december 18. 18:00

Országos fogyasztóvédelmi vizsgálatot indított a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM). A célpontban ezúttal a fényfüzérek és a szaloncukrok voltak.

A fogyasztóvédelmi hatóság november végén kezdte meg a karácsonyi ellenőrzéseket. A legtöbb vásárló ekkor keresi fel az üzleteket, az áruházláncok pedig számtalan árengedményt, akciót hirdetnek meg. A szakemberek országosan összesen 881 üzletben ellenőrizték az eladási és az akciós árak feltüntetését. A helyszínek 35 százalékánál találtak hiányosságot, ami kismértékű javulást jelent a megelőző évek átlagosan 40 százalékos eredményeihez képest. Az ellenőrzést végző járási hivatalok több mint 700 alkalommal próbavásároltak, a leggyakoribb probléma az akciósnál magasabb áron való értékesítés volt.

Az ünnepeket megelőző időszakban a fogyasztók anyagi érdekeinek védelme mellett az NFM kiemelt figyelmet fordít a vásárlók biztonságára is. Így az üzletek értékesítési gyakorlatának fogyasztóvédelmi ellenőrzése mellett az NFM akkreditált laborjában szaloncukrokat is vizsgáltak. 30 féle szaloncukor közül csupán egy esetében nem érte el a csokoládé bevonat aránya a Magyar Élelmiszerkönyvben előírt mértéket. 

A fényüzéreket minden évben ellenőrzi a fogyasztóvédelmi hatóság, annak érdekében, hogy a biztonsági előírásoknak nem felelő termékek kikerüljenek a forgalomból. A járási hivatalok munkatársai az előre feltételezhetően veszélyes fényfüzéreket keresték az üzletekben. Az úgynevezett célzott vizsgálat során 25 termék nem felelt meg a követelményeknek. A hatósági ellenőrzés tapasztalata, hogy villamos hálózatról üzemeltetett fényfüzéreket csakis olyan szaküzletben érdemes vásárolni, ahol a készülék működéséről tájékoztatást lehet kapni. A piacokon található bizonytalan eredetű, rossz minőségű eszközöket célszerű elkerülni. 

A fogyasztóvédelmi hatóság intézkedett arról, hogy a kifogásolt szaloncukor és a nem megfelelő fényfüzérek lekerüljenek az üzletek polcairól. A veszélyes fényfüzéreket a kereskedőknek kötelessége a vásárlóktól is visszahívni. A fogyasztóvédelmi ellenőrzések karácsonyt követően is folytatódnak. A két ünnep között a szavatossági jogok érvényesülését és a netes vásárlással kapcsolatos panaszokat vizsgálja a fogyasztóvédelmi hatóság. Az év utolsó heteiben az NFM kiemelt célja, hogy a fogyasztóvédelmi ellenőrzésekkel hozzájáruljon a magyar családok nyugodt karácsonyi felkészüléséhez, az ünnepek békéjéhez és biztonságához.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm