7 °C Budapest

Szabálytalan webáruházakra csapott le az ügyészség: rengeteg jogsértést találtak

2019. július 8. 21:00

Minden vizsgált webáruház esetében talált szabálytalanságokat a Pest Megyei Főügyészség: 16 netes boltnál vizsgálták a szerződési feltételeket.

A Pest Megyei Főügyészség a fogyasztók jogainak védelme érdekében 16 webáruháznál vizsgálta meg a szerződési feltételeket, és mindegyiknél talált valamilyen törvénysértő kikötést. Például a cégek belefoglalták a szerződésekbe, hogy a webáruház bármikor egyoldalúan módosíthatja a már megkötött szerződést, így akár a fizetendő összeget vagy a szállítási határidőt is.

A jogszabályok szerint internetes vásárlás után a megrendelő az átvételtől számított 14 napon belül indok nélkül elállhat a vásárlástól, és visszaküldheti a terméket, amely esetén az általa korábban kifizetett vételár és postaköltség visszajár. Ehhez képest a szerződési feltételekben rövidebb elállási határidőt írtak elő a webáruházakban, és jogsértő módon kikötötték azt is, hogy csak sértetlen csomagolás esetén küldhető vissza a termék. Olyan is volt, ahol a pénz visszafizetésére jóval későbbi határidőt engedett magának a webáruház, mint amire a törvények kötelezik.

A közlemény szerint az ügyészség olyan webáruházak szerződési feltételeit ellenőrizte, amelyek keresett termékeket, például műszaki cikkeket, háztartási eszközöket, vagy gépjármű alkatrészeket forgalmaznak. A Pest Megyei Főügyészség jelezte a problémákat az érintett vállalkozásoknak, és felszólította ezeket a hatályos törvények betartására.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem