11 °C Budapest

Súlyos szabálytalanságok a magyar karácsonyi vásárokon: lesújtott a hivatal

2019. december 13. 10:31

A téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés első hetében országszerte az adventi és karácsonyi vásárokra, ünnepi rendezvényekre és azok portékáira fókuszáltak az élelmiszerlánc-biztonsági szakemberek. Eddig főként kisebb, az élelmiszerbiztonságot kevésbé veszélyeztető, zömében azonnal orvosolható problémák kerültek felszínre. Néhány esetben azonban súlyos higiéniai, jelölési és dokumentációs hiányosságok is előfordultak, amelyek komolyabb szankciót - a tevékenység felfüggesztését, bírság kiszabását - vonták maguk után.

December 1-je és 31-e között immár több mint 10 éve zajlik hazánkban az élelmiszerlánc téli szezonális ellenőrzése. Az idei összehangolt vizsgálatot Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár rendelte el, az ellenőrzéseket a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a járási kormányhivatalok szakemberei végzik az élelmiszerlánc minden fontos területén - írja közleményében a hivatal. Az idei szezonális ellenőrzés-sorozat a téli ünnepi rendezvények, valamint az ott árusított élelmiszertermékek célirányos vizsgálatával vette kezdetét.

Az országos mustra általános tapasztalata, hogy a korábbi évek időszaki ellenőrzéseinek eredményeként az élelmiszer-vállalkozók már számítanak a hatósági kontrollra. Pozitív példaként említhetőek Eger, Nyíregyháza, Győr és Nagykanizsa ünnepi vásárai. A településenként egységes, színvonalas megjelenés mellett az árusok egyre inkább ügyelnek az alapvető élelmiszerbiztonsági és higiéniai előírások betartására. Általános problémának tekinthetők viszont a dokumentációs hiányosságok, amire minden esetben felhívták a figyelmet az ellenőrök.

A Nébih borászati felügyelői 5 budapesti helyszínen 19 kitelepült forgalmazó működését és termékeit ellenőrizték az első héten. Helyszíni mérések segítségével 284 ital tényleges alkoholtartalmát vizsgálták, mely megnyugtató eredménnyel zárult: a feltüntetett és a mért adatok minden esetben megegyeztek. A szakemberek kiemelt figyelmet fordítottak a forralt borokra is és sem a nyomon követhetőség, sem az alapanyagok minősége tekintetében nem állapítottak meg jogsértést.

Sajnos súlyosabb szabálysértésekre is volt példa. Az egyik Békés megyei piacon több kilogrammnyi jelöletlen ömlesztett szaloncukrot, bonbont és csokimikulást kellett megsemmisíteni, a hajdúnánási piacon nagy tételben forgalmazott édességeknél pedig a magyar nyelvű jelölés és az árusításhoz szükséges dokumentumok hiányoztak, emiatt folyamatban van a bírság kiszabása. Heves megyében egy édességárus tevékenységét függesztette fel azonnali hatállyal a hatóság a szükséges dokumentumok hiányában, míg Somogy megyében az egyik kitelepült vendéglátónál a súlyos higiéniai problémák indokolták ugyanezt.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A vizsgálatok természetesen az élelmiszerlánc számos egyéb területére is kiterjednek. A Nébih Állami Halőri Szolgálata 27 halboltban több mint 18 tonna halterméket ellenőrzött, és ismeretlen eredet miatt 126 kg haltermék megsemmisítését rendelte el, bírság kiszabása mellett.  A szezonális ellenőrzés az év végéig folytatódik. Az érintettek mind az ünnepi rendezvényeken, mind az élelmiszerlánc egyéb területein számíthatnak a hatósági kontrollra az ország egész területén.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm