7 °C Budapest

Súlyos milliókra húzta le a magyarokat egy webshop: már a rendőrség is nyomoz

2019. január 15. 10:30

Nyomoz a rendőrség az után a webáruház után, amely a Black Friday akciókat kihasználva több mint 11 millió forintot csalt ki magyar vásárlóktól. Nem csak nálunk, hanem egész Európában tevékenykedtek: több mint 2500 ember utalt előre az Euro Shop Market nevű oldalnak, ám terméket egyikük sem kapott.

A webshop károsultjai egy facebook-csoportot is létre hoztak, ahol folyamatosan emelkedik a tagok száma. A tavaly novemberben, röviddel a Black Friday akciónap előtt bejegyzett cég az ATV szerint csak a magyar vásárlóitól 11 millió forintot szedett be. Nem volt nehéz: a weboldalon ugyanis nyomatékosítják, hogy a megrendelt termékekért előre kell átutalni a vételárat.

A webáruház képviselőjét hiába keresték, a céget nem tudták elérni. A cég székhelyszolgáltatója a jelzések miatt korábban már próbált érdeklődni a webshopnál, ahonnan kapott is válaszul egy kijelentést, mely szerint a cég visszautalta a befizetett pénzt az elégedetlen ügyfeleknek.

Az internetes kereskedőket tömörítő szövetség elnöke szerint, ha ismeretlen cégtől rendelünk, akkor vásárlás előtt érdemes meggyőződni arról, jó minőségű üzlettel van-e dolgunk. Nagy Sándor azt mondja: a webshopok túlnyomó többsége megbízhatóan működik.

Nagyon kevés azoknak a visszaéléseknek a száma - akár a tranzakciószámra, akár a teljes forgalomra vetítve -, amikor tényleg egyértelműen, bizonyíthatóan átverésről volt szó a fogyasztók felé. Döntő többségben pici cégekről van szó

- nyilatkozta Nagy Sándor, az Ecommerse Hungary elnöke.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A rendőrség közben azt írta a csatorna híradójának, hogy több sértett feljelentése alapján a XIII. kerületi kapitányság már nyomoz az ügyben.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem