18 °C Budapest

Smucig fiatalok miatt bukhatják a borravalót a gályázó szakácsok, pincérek

2018. június 22. 17:30

Egyre kevesebb fiatal ad borravalót - derül ki egy friss kutatásból. Noha az idősebb generációk körében ez még egy általánosan elfogadott szokás, addig a fiatalok egyre nagyobb része vallja, hogy inkább fizetné meg a magasabb éttermi árakat, ha cserébe eltűnne a borravaló intézménye.

A 18-37 év közöttiek 10 százaléka rendszeresen nem ad borravalót akkor, amikor étteremben étkezik - derül ki egy amerikai kutatásból. A megkérdezett fiatalok harmada pedig kevesebb, mint a számla 15 százalékát hagyja ott borravalóként az étteremben. Az Egyesült Államokban eddig teljesen bevett szokás volt, hogy az emberek borravalót adnak az éttermekben, de úgy tűnik, hogy a fiatalok egyre nagyobb része már nem követi ezt a hagyományt. Egyre többen hagyják figyelmen kívül ezt a szokást, még akkor is, ha ennek az a következménye, hogy magasabb éttermi árakat kell megfizetniük.

Bár könnyű lenne azt mondani, hogy a fiatalok egyszerűen fukarabbak, a szakértők szerint ennél valójában jóval összetettebb dolgok állnak a borravaló megtagadásának hátterében. Általánosságban elmondható, hogy a módosabb emberek több borravalót hajlandóak adni. A fiatalabbak azonban még karrierjük korábbi szakaszában vannak, így egyszerűen kevesebb pénzük van, ami értelemszerűen kevesebb borravalót okoz.

Ugyanakkor a fiatalok a többi generációnál nagyobb arányban támogatják, hogy teljes egészében szűnjön meg a borravaló intézménye. Nagyjából 27 százalékuk mondta azt, hogy támogatná a borravaló teljes megszűnését, még akkor is, ha ez az éttermi árak emelkedését okozná. Összehasonlításképp: az összes válaszadónak csupán 21 százaléka mondta azt, hogy inkább választaná a magasabb élelmiszerárakat a borravaló helyett.

Amerikában egyébként a borravaló átlagos összege a számla 16,4 százaléka. Meglehetősen sok tényező befolyásolja azt, hogy mennyit hajlandó egy ember borravalóként ott hagyni. Például a nők, az idős emberek, valamint a házas emberek több pénzt áldoznak erre a célra.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

(Business Insider)

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem