Slágerjátékok karácsonyra: ha ezt veszed, a gyerek sikeres és boldog felnőtt lesz

2017. december 10. 06:59

Karácsonykor az egyik legfontosabb, hogy együtt legyen a család, élvezzék az együtt töltött időt. Egy társasjáték remek eszköz a közös szórakozáshoz. Egyáltalán nem mindegy azonban, hogy milyet választunk. Sok játék ugyan csak felhőtlen időtöltésnek tűnik, valójában olyan készségeket fejleszt a gyerekeknél, amiért felnőtt korukban egy életen keresztül hálásak lesznek. Összegyűjtöttünk néhányat, amire érdemes beruházni.

Bármennyire is egy boldog, gondtalan időszakként gondolunk a gyermekkorra, valójában ezekben az években alapozzuk meg a gyerekek egész életét. Persze fontos, hogy jól érezzék magukat, élményeket szerezzenek, de legalább ennyire lényeges, hogy fejlődjön, épüljön a személyiségük, és olyan tudást szerezzenek meg, amelyek birtokában sikeres felnőttek lehetnek majd. Többek között ezért sem mindegy, hogy milyen játékokkal tömjük tele a gyerekszobát.

Több évtizednyi kutatás bebizonyította már, hogy a játékon keresztül tanul a legjobban a gyerek, mert szórakozásnak fogja fel, kihívásnak, és teljesen beleéli magát. Minden gyerek szeret együtt játszani a szüleivel, függetlenül attól, hogy hány éves. A szülőknek pedig megfizethetetlen érzés, ha tartalmas időt tölthetnek a gyerekeikkel és közben ők is jól érezhetik magukat.

Mit fejlesszen?

Tavaly az ünnepek előtt azokat ajátékokat gyűjtöttük össze, amelyek a gyerekek pénzügyi nevelését segítik. Nem árasztják el azonban minden évben új, pénzügyi nevelést támogató társasjátékok a piacot, így idén mást helyeztünk a fókuszba. Annak próbáltunk utánajárni, hogy melyek azok a játékok, amelyek a gyerek azon képességeit fejlesztik, amelyekkel felnőttként sikeresek lehetnek majd a munkaerőpiacon.

Idén többször is szó esett arról, hogy a munkáltatók szerint már édeskevés a megbízható szaktudás ahhoz, hogy valaki jó kolléga lehessen. Nagyon sok olyan készségre van szüksége a piacnak, amit nem lehet tankönyvekből elsajátítani, ugyanakkor már egészen pici korban meg lehet tanítani a gyerekeket.

A csapatmunka, a hosszú távú gondolkodás, az önálló munkavégzés, a kreatív gondolkodás és probléma megoldás korábban mind vállalkozó készségeknek számítottak, ma már azonban az alkalmazottaktól is elvárják ezeket. Mindegy, hogy végül milyen szakmát választ magának a gyerek, ezekre a készségekre mindenképp szüksége lesz"

- mondta Himer Csilla coach, pénzpedagógus.

A készségek fejlesztését már 2-3 éves korban el lehet kezdeni, ehhez nagyon jó eszköz a memóriajáték, a különböző kirakósok, ugyanis a lényeglátást fejlesztik, és a részletek közötti összefüggés felismerésének képességét. Ez a stratégiai gondolkodás alapja.

A pénzpedagógus szerint jó visszatérni az olyan klasszikusokhoz is, mint a snapszer (ennek a gyermekverziója az Uno), az Ulti, a Póker, valamint az olyan játékokhoz, mint a malom, a dáma vagy a sakk. Ezekkel a stratégiai gondolkodás, a kombinációs készség is fejleszthető.

Melyik, mit fejleszt?

A legtöbb társasjáték nem kizárólag egy készséget fejleszt, hanem összetett gondolati folyamatokat indít el a játékosokban. Ugyanakkor néhány készségre kimagaslóan nagy hangsúlyt fektetnek. A méltán népszerű Honfoglaló a történelmi ismeretek mellett fejleszti a stratégia alkotás képességét, csakúgy, mint a piramisokat építő Imhotep. Az együttműködés készségét kimagaslóan fejleszti a Tiltott sivatag nevű játék, amelyben a sivatag közepére pottyannak a játékosok, túl kell élni ezer veszélyt, és egymást segítve lehet csak kijutni a sivatagból. Kisebbek számára nagyon izgalmas lehet a Mmm! nevű játék is, amelyben a kisegereknek ki kell üríteniük az éléskamrát, még mielőtt betoppan a macska. Ez is egy tipikus kooperációs feladat.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Az érzelmi intelligenciát (EQ) nagyon jól fejleszti az Érzelmek birodalma című játék, amely során szintén sok a csapatmunka, de közben önismeretre is szert tehet a játékos, és a többiekről is sok mindent megtudhatunk. Szintén EQ-fejlesztésre tökéletes egy (neve ellenére) magyar társasjáték, az Identity, amit Füzesi Gyöngyi, az ELTE munkatársa talált ki. Ez egy pszichológiai társasjáték, és inkább nagyobb gyerekekkel lehet játszani. Az empátiát, hogy mások helyzetébe tudjuk képzelni magunkat, nagyon jó az Ego és az Alias című játék is, amelyekben egy másik ember bőrébe bújva kell versengeni.

Az önálló, gyors gondolkodást és a probléma megoldást nagyon jól fejleszti az Activity, a Tabu, a Yinsch , kicsiknél pedig a Camelot is. Ezek mind arra sarkallják a játékosokat, hogy egy problémát kreatív eszközökkel oldjanak meg, akár nyelvi, akár logikai területen.

Ezeket imádják

Reneszánszukat élik jelenleg a társasjátékok, de nem a hagyományos, versengés alapúak a legnépszerűbbek, hanem azok, amelyek a közös élményekre és az együttműködésre építkeznek - derül ki a HVG felméréséből.

A Fedőnevek például csak két éve jelent meg a piacon, máris nemzetközi díjat nyert. A titkosügynököknek asszociációval kell rávezetni a csapatot arra, hogy rábukkanjanak a kémhálózat tagjaira. A Pandemic is nagyon népszerű, ebben egy járványelhárító csapatnak kell megmentenie a világot úgy, hogy felfedezik a halálos vírus ellenszérumát, lehetőleg még az előtt, hogy kipusztulna a fél emberiség. A Dixit már évek óta tarol a népszerűségi listákon, és a kreativitás mellett az empátiára és a megérzésekre is szükség van a sikerhez. Élmény mindenkinek, nem véletlenül nyerte el 2010-ben az Év játéka címet.

Összességében tehát elmondható, hogy nagyon hasznos, ha társasjáték is kerül a karácsonyfa alá. Jó szórakozás és közös élmény a családnak, miközben észrevétlenül fejlődik a gyerekek és fiatalok olyan készségei is, amelyeknek köszönhetően sikeres felnőttekké válhatnak.

Elhalmoznád szeretteidet idén karácsonykor, esetleg magad lepnéd meg valami igazán értékes ajándékkal, de épp nincs rá elég pénzed? Ha tudatosan kezeled pénzügyeidet, és jövőbeni bevételeidet okosan be tudod osztani, akkor akár személyi kölcsönből is megvalósíthatod álmaidat. Persze nagyon fontos, hogy a megfelelő finanszírozást válaszd, mert a hozzád leginkább passzoló konstrukcióval rengeteget spórolhatsz. Hogy megtudd, mennyiért tudsz most pénzhez jutni, böngészd át a Pénzcentrum kalkulátorát. De, hogy megkönnyítsük a dolgodat, alább mi is elvégeztünk neked egy mintakalkulációt.

Ha vállalod, hogy a jövedelmedet az adott bankhoz utalod, akkor 500 ezer forintot 60 hónapra a Sberbanknál 10,97 százalékos THM-mel, 10 736 forint havi törlesztő mellett vehetsz fel. A CIB Banknál a THM 11,73 százalék, a törlesztő pedig csak egy kicsit magasabb, 10 907 forint; míg az MKB Banknál a törlesztőrészlet 10 617 forint (THM: 12,46%), de itt számolnod kell 5 000 forint kezdeti költséggel. A K&H-nál nincs kezdeti költség, a törlesztő pedig 10 621 forint (THM: 12,54%), az Ersténél és a Cetelemnél ehhez képest több mint ezer forinttal magasabb a törlesztő, 11 892 forint, ami a THM-ükben is meglátszik (17,47%). Az árverseny negatív győztese pedig a Budapest Bank, a havi törlesztő 12 918 forint, és náluk már a THM is 20 százalék fölé csúszik (20,5%)

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem