Saját erdőt vett az IKEA Erdélyben

MTI
2015. július 19. 08:32

Nagyméretű erdőterületeket vásárolt az IKEA Románia több megyéjében. A bútorgyártónak ez az első saját erdője, amivel az alapanyagok magas minőségét szeretnék biztosítani.

Az Ikea csoport 33 600 hektár erdőt vásárolt Romániában, a svéd bútorgyártó és -kereskedő cégcsoport a Kárpátok keleti és déli oldalán fekvő Botosani, Vrancea, Buzau és Prahova megyékben, illetve az erdélyi Bihar megyében vásárolt erdős területeket. Frederik de Jong, az IKEA Románia elnöke elmondta, az erdővásárlás hozzásegíti a cégcsoportot a fenntartható módon megtermelt fa nyersanyaghoz. A befektetést arra is alkalmasnak tartotta, hogy a cég diverzifikálja eszközeit.

Románia lesz az első ország ahol az Ikea csoport saját erdővel gazdálkodik, és azt tűztük ki célul, hogy példát mutassunk az erdőgazdálkodás fenntarthatóságára

- mondta Frederik de Jong. Az elnök hozzátette, Románia lesz az első olyan ország, ahol az IKEA nyersanyaggal is rendelkezik, bútorgyártókkal is együttműködik, és kereskedik is a termékeivel. Romániában több mint húsz beszállítója van az Ikea csoportnak. Termékeit egy 2007-ben nyitott bukaresti áruházban lehet megvásárolni.

 

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem