11 °C Budapest

Rossz hírünk van: jelentősen drágulhat a gyerekek egyik kedvenc étele

2018. június 10. 09:00

Jelentős hatással lehet az Egyesült Államokból Magyarországra irányuló importra az Európai Unió legújabb döntése. Az USA által kivetett, elsősorban acél- és alumíniumárukra vonatkozó védővámokra válaszul Brüsszel hasonló mértékű terhek bevezetéséről döntött. Az intézkedés többek között élelmiszerek, italok és járművek árát befolyásolhatja. Magyarország csak tavaly mintegy 2,2 milliárd dollár (730 milliárd forint) értékben hozott be termékeket az Egyesült Államokból.

Számottevő áremelkedés érinthet több termékkategóriát az Európai Bizottság döntése értelmében, így például a mogyoróvaj, gyümölcslevek, whiskyk, ruhaneműk és motorkerékpárok is drágulhatnak. Idén június 20-tól ugyanis akár 25 százalékos, értékalapú importvám terhelhet egyes, az Egyesült Államokból származó cikkeket.

"Érdemes megvizsgálnia a hazai cégeknek, hogy forgalmazzák-e az érintett termékeket, mert az importvám emelkedése hatással lehet azok keresletére, így változtatást igényelhet az árazásuk - mondta el Fülöp Attila, az EY vámszakértője. A tanácsadó hozzátette: "az unió lépése további drágulást is előre vetít. Az intézkedés második fázisában, 2021 tavaszától az értékalapú vám akár az 50 százalékot is elérheti".

A bizottsági döntés Donald Trump, amerikai elnök idén márciusi bejelentésére adott válaszként született meg, miszerint az Egyesült Államokba importált acél- és alumíniumtermékekre vámot vet ki. A határozat életbe is lépett, bevezetését azonban - az Európai Unióból származó áruk esetében - 2018. június 1-ig elhalasztották.

Az Egyesült Államokból tavaly Magyarországra hozott áruforgalom közel kétharmada a gépek és villamossági cikkek kategóriájába tartozott a KSH adatai szerint. A járművek és szállítási célú felszerelések 4,5 százalékos súllyal szerepeltek (93 millió dollár, azaz 25 milliárd forint). Az élelmiszerek, italok, illetve dohánytermékek alig egy százalékot tettek ki az USA-ból származó behozatalban, közel 26 millió dollár (7 milliárd forint) összegben.

Az unió intézkedése nem vonatkozik a május 17. előtt importengedélyt kapott, vagy az USA-ból EU-s import céljával exportált cikkekre.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Háttérinformáció

Az Európai Bizottság nemrégiben kiadott, 2018/724 számú rendelete szerint az EU felfüggesztheti a WTO-engedmények alkalmazását bizonyos, USA-ból importált termékekre. Amennyiben az Egyesült Államok továbbra is védővámokat alkalmaz az unióból származó javakkal szemben, válaszlépésként, június 20-tól a bizottság is többletterhet vethet ki az Egyesült Államokból származó importárukra.

A bizottság szerint ugyanis az Egyesült Államok márciusi lépése ellentétes mind a WTO-megállapodással, mind az azt megelőző Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezménnyel (GATT). A vonatkozó WTO-megállapodás megengedi, hogy, amennyiben a szervezet egyik tagja felfüggeszti az engedmények alkalmazását egy másik taggal szemben, az hasonló mértékű védőintézkedéseket tegyen. Ez jelentheti a WTO-engedmények alkalmazásának felfüggesztését és további importvámok alkalmazását is.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm