6 °C Budapest

Roham indult ezekért kütyükért a magyarok körében: mit keresnek ennyien?

2020. október 21. 15:03

Sokkal jobban fogynak a nagyképernyős okosmobilok a kompakt modelleknél, az egyik legnépszerűbb kiegészítő pedig az egyik androidos mobilhoz kapcsolható második érintőképernyő.

Bár a koronavírus-járvány első két hónapjában harmadával csökkent, a nyári hónapokban azonban az offline értékesítés megerősödésének köszönhetően helyreállt az okostelefonok szokásos forgalma az Extreme Digitalnál - derült ki a vállalat közleményéből.

Az év első 10 hónapjában a forgalom közel felét a 6-6,5 colos érintőképernyővel szerelt készülékek adják, míg további harmada az ennél is nagyobb, 6,5-7 colos modellekből kerül ki. Csupán az eladások maradék 20 százalékát teszik ki a 6 colosnál kisebb készülékek, amelyek az utóbbi évek trendjei alapján egyre jobban visszaszorulnak. 

A legtöbb vásárló számára többet nyomnak latba a nagyképernyő előnyei (könnyebb gépelés, jobb olvashatóság, nagyobb kapacitású akkumulátor fér mellé), mint a kompakt méretnek köszönhető zsebrevághatóság.

A leghasznosabb extrák

A legnagyobb darabszámban a kártyafüggetlen, androidos készülékek fogytak: a legkelendőbb modellek a Samsung, illetve a teljes értékű Android szoftvert futtató, korábbi Huawei készülékek, valamint a Xiaomi aktuális telefonjai.

Idén már a több hátlapi kamera is mindennaposnak számít, a legnagyobb darabszámban fogyó nyolc modell mindegyike ilyen. Egyre nagyobb arányban választanak vízálló kivitelű okostelefont az Extreme Digital vásárlói, míg a vezeték nélküli töltés jóval kevésbé népszerű funkció: ha jobb áron egy csak vezetékkel tölthető készülék elérhető, inkább azt választják a vásárlók.

Ezt tudja egy idei prémium okostelefon

Jóval többen vásárolnak a szokásosnál gyorsabb képfrissítésű (90, 120 vagy 144 hertzes) képernyővel felszerelt okostelefont. Az ilyen fejlett kijelzőn a játékok, filmek gyors jelenetei, illetve a menük, weboldalak görgetése közben is elmosódás nélkül jelennek meg.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A felső középkategóriás és felsőkategóriás készülékek a legújabb gyorstöltési technológiákat is támogatják - ezek akár negyven perc alatt is lehetővé teszik a telefon akkumulátorának teljes feltöltését.  Elérhetők már az első 5G-s készülékek is,  ezek igazi boomja a jövő évben várható, bár már az idei iPhone-modellek is támogatják a technológiát. 

Meglepően népszerű a második mobilképernyő

Bár kizárólag az LG Velvet okostelefonjával használható egyik legnépszerűbb okostelefonos kiegészítő jelenleg az a speciális tok, amely egy második érintőképernyőt tartalmaz, amivel a felhasználható képernyőfelület nagysága gyakorlatilag megduplázható.

Az Apple idei környezetvédelmi kezdeményezése, hogy csak adatkábelt mellékel a készülékeihez, hálózati adaptert és headsetet nem. Ennek nyomán a vállalat arra számít, hogy sokan vásárolnak majd valamilyen univerzális, többféle eszköz töltésére is alkalmas töltőegységet. Mivel a headsetek közül idénre már a “true wireless", vagyis a két teljesen különálló egységből álló fülhallgatók is megfizethetővé váltak (már tízezer forint körüli összegért elérhetők), így a korábbi vezetékes headseteket sem fogják túlságosan hiányolni az idén iPhone-t vásárlók.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem