2020. július 6. hétfő Csaba

Roham indult a Tescóba, Sparba, Aldiba: ezekért állnak sorban a magyarok


Hiába a korán jött nyári meleg, még csak tavasz idusán járunk, úgyhogy bőven akad idő a szokásos tavaszi felkészülésre. Ezek közé tartozhat például a befőzésre való felkészülés, az autó rendbetétele vagy a kertszépítgetés véglegesítése. A felmerülő lehetőségek apropóján megnéztük, hogy a legnagyobb magyarországi áruházláncok milyen tematikus tavaszi akciókkal várják vásárlóikat ezen a héten.

Bár az időjárás már most, március idusán kifejezetten nyáriasnak mondható, még majd két hónap választ el bennünket az abszolút vakációs hónapoktól. Bőven nincs későn tehát elkezdeni a tavaszi készülődést az elkövetkezőkre. Ezek közé a feladatok közé tartozhat például a befőzésre való felkészülés, az autónk rendberakása, de akár a kert vagy balkon csinosítgatásának a befejezésre. A teendők apropóján megnéztünk, hogy a legnagyobb magyar boltok, milyen tematikus akciókkal várják vásárlóikat a 19. héten.

Spar

A Sparban a 19. héten külön hangsúly kapnak a befőzés szerelmesei. A Diamant kristálycukor például 159, a Chef ételecet 149, míg többféle zselésítőszer és dzsemfixáló 149-329 forint között kapható. Kilós rozsdamentes edényeket ugyanakkor már 2 499 forintért is találunk, amin kívül olyan hasznos eszközöket is beszerezhetünk, mint az 1 599 forintos műanyag lavór, a 199 forintos lekvártöltő tölcsér, a 499 forintos gyümölcsmosó vagy a 349 forintos vágólap. Aki az esztétikumra is nagy hangsúlyt fektetne az vásárolhat manapság nagyon dizájnos csatos üveget mérettől függően 499-799 forintos áron, de az igazán mesterműre törekvők találhatnak maguknak például meggymagozókat 799, illetve 999 forintért.

KATT: Ha a Spar további akciói is érdekelnek ezen a héten, ide kattintva mindent megnézhetsz!

Tesco

A Tescóban a kert szerelmesi találhatnak kitűnő díszítőelemeket. A Vinca műanyagcserépben például 299, a Krizantém 699, a Fátyolvirág 799, a Murvafürt 999, míg a Hortenczia 1 549 kerül. A díszítgetés mellett a tavaszi takarításhoz is temérdek akciós terméket lehet találni, ilyen például a 489 forintos Domestos fertőtlenítő, a Go for expert kézi mosogatószer 279 forintos áron, vagy a Somat mosógéljei/tablettái 2449, illetve 3490 forintos áron. Akinek az autóápolás is aktuálissá válna májusban az vásárolhat a boltban motorolajat 1 110-1830, üzemanyag-adalékot 949, és Turtle wax sampont vagy waxot 1 439 forintért. Akiknek az esztétikum is fontos az vásárolhat a hiperben dísztárcsát 790 vagy gumiabroncsot 7 990 forintos áron.

KATT: Ennél is több Tescós  akcióért nézd meg a hipermarket legújabb kiadványát!

Aldi

Az Aldiban is nyomul a kert a 19. héten, ugyanis a diszkontban 18 990 forintért már lehet kapni elektromos fűnyírót vagy 22 990 forintért hintaágyat. Ezek mellett találhatunk függő kaspókat 2 999 forintért, amikbe rakhatunk tölcsérjázmin 3 699, szegfűt 399 vagy ballonnövényeket trióban 699 forintért. A muskátli szerelmesi pedig 999 forintért juthatnak hozzá 6 darab palántához. A kert mellett a grilltermékek is pörögnek a diszkontban. Ezek közül a marinádozott sertéskaraj 999, a csirkemellfilé 899 forintba kerül. De vásárolhatunk xxl hamburgerzsemlét 299, grillsajtnyársat 899, illetve grillspecialitásokat 599 forintért is.

KATT: A diszkont további ajánlatiért fusd át az Aldi 19. heti akciós újságját!

Lidl

A Lidl már a 19. heti akciós újságjában a nyarat idézi, rengeteg fürdőruha van ugyanis akcióban a diszkontnál. Női fürdőruhát és tankinit például 2 599, míg bikinifelsőt/alsót 1 699 forintért lehet beszerezni. A férfiak 1 699 forintért vásárolhatnak fürdősortot, fürdőnadrágot és papucsot pedig, 1399, illetve 1 199 forintért. A szórásból persze a gyerekek sem maradnak ki, számukra van overál 1 099, nyári szett 1 899, háremnadrág 1 699 forintért. A bogrács szerelmesei is megtalálhatják számításaikat a sorok között cirkálva, ugyanis a zománcozott bogrács 2 999, a fedő 1 499, a bográcsállvány 1 999, míg a merőkanál 999 forintba kerül.

KATT: A Lidl további akcióiért fusd át a diszkont 19. heti akciós kínálatát!

Auchan

Az Auchan ezen a héten leginkább a magyar termékekre fektette a hangsúlyt, több oldalon keresztül is. Ezek közül a gyulai vagy pokol kolbász 849, a saját márkás szalámi 219, a Herz sonka 385, míg az Univer sűrített paradicsoma 279 forintba kerül. Ezen felül a hiperben cirkálva találhatunk még szegedi őrölt paprikát 359, Gyermelyi száraztésztát 329 és Klenáncz virágmézet 1 299 forintért.

KATT: Az Auchan további akcióiért nézd meg a bolt aktuális akciós kiadványát!

KIHÚZNA A BAJBÓL 2 MILLIÓ FORINT?

Fontos! 2020. december 31-ig minden hazai banknál igényelhetőek az akciós fogyasztási hitelek, melyek kamata egységesen 5,9%. A kedvezményes személyi kölcsön kamata viszont a legtöbb banknál 2021-től megváltozik, és így magasabb lehet a törlesztőrészlet is. Ha például 2 millió forintra lenne szükséged, akkor az egyik legjobb ajánlatot most a CIB Bank nyújtja, itt 60 hónapos futamidővel a kedvezményes időszakban 38414 forintos törlesztőre, míg 2021-től 40219 forintos törlesztőre számíthatsz. De nem marad el ettől a Raiffeisen Bank ajánlata sem, amely esetében, szintén 60 hónapos futamidő esetén, az 5,90 százalékos kedvezményes THM 7,96%-ra ugrik a THM-plafon megszűnése után. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS