Retteghetnek a fővárosi pizzázók: sztárszakácsot kapnak versenytársul

2017. szeptember 14. 16:00

Újabb éttermeket nyit Budapesten Jamie Oliver brit sztárséf, ezúttal pizzázókkal szórja meg a várost. Az első étterem helyszíne és nyitási időpontja is megvan már.

A Gozsdu-udvarban nyílik meg november 11-én az újabb budapesti Jamie Oliver-étterem, 2018-ban pedig további két egységgel fejlődik hálózattá a pizzázó. Ezekből várhatóan az egyik Pesten, a másik meg Budán lesz. Az első egység neve Jamie's Pizzeria by Jamie Oliver lesz, és nemcsak hazánkban számít majd újdonságnak:

eddig kizárólag Indiában nyitott nevéhez köthető pizzázót a séf.

A Jamie's Italian, mely a szakács első hazai étterme, a várban található, ott is árulnak pizzát, két- és háromezer forint közötti összeget kérnek egy 32 centiméteres darabért. Az új éttermekben ennél alacsonyabb árral várják majd a vendégeket.

 

  • 15 féle pizza, 
  • 3 féle tészta és 
  • 5 féle saláta 

 

szerepel majd az étlapon.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az új étterem részben követi majd a nápolyi pizzahagyományokat, a pizzatészta alapja 00-ás liszt lesz, melyet akár 24 óráig is kelesztenek majd. A pizzák ugyanakkor nem fatüzelésű, hanem elektromos kemencékben sülnek majd meg - ez pedig eltér az eredeti olasz recepttől. A vári étteremhez hasonlóan, az új egységeket is a Zsidai Group Kft. üzemelteti majd.

(Index)

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem