13 °C Budapest

Rengeteg pénzt shoppingoltak el a szinglik online: erről is a járvány tehet?

MTI
2020. november 11. 09:45

Már az első félórát követően meghaladta a tavalyi végeredményt az Alibaba kínai internetes kiskereskedelmi portál forgalma szerdán a szinglik, azaz az egyedülállók napja alkalmából immár tizenkettedszerre tartott kiárusításon - derül ki a CGTN kínai nemzetközi hírcsatorna beszámolójából.

A jelentős leárazásokkal járó kereskedelmi akció idén minden eddiginél korábban, már november 1-jén kezdetét vette, a felvezető tíz nap alatt pedig a bruttó áruforgalom értéke a szerdai fő nap első félórájáig elérte a 372,3 milliárd jüant (56,3 milliárd dollárt) - közölte az Alibaba. A forgalom értéke már ezzel meghaladta a tavalyi, 268,4 milliárd jüanos (38,4 milliárd dolláros) végeredményt.

A szinglik napjának akciói hagyományosan elsősorban az Alibaba Tmall és Taobao nevű e-kereskedelmi platformjaihoz kötődnek, de számos más e-kereskedelmi platform is csatlakozott a kiárusításhoz az elmúlt évtized során. A Kína második legnagyobb e-kereskedelmi platformjának számító JD.com közlése szerint november 1-jén az áruforgalma 90 százalékkal nőtt a tavalyi év azonos napjához képest, míg szerdán az első 10 percben tranzakciós volumene elérte a 200 milliárd jüant.

A koronavírus-járvány idén hozzásegített az e-kereskedelmi akció sikeréhez, az év első felében alkalmazott óvintézkedések, valamint a társadalmi elkülönülés betartása ugyanis egyre inkább az internetes vásárlás felé hajtotta a kínai fogyasztókat. A kínai kereskedelmi minisztérium adatai szerint az év első három negyedévében Kína e-kereskedelmi forgalma meghaladta a 8000 milliárd jüant, ami 9,7 százalékos emelkedést jelent a tavalyi azonos időszakhoz képest.

Kínában a kilencvenes évek eleje óta minden november 11-én megünneplik a szinglik napját, az Alibaba 2009-ben tartotta a dupla 11-esként is emlegetett naphoz időzített első nagy vevőcsalogató akcióját. A vásár azóta a világ legnagyobb internetes kereskedelmi kiárusításává nőtte ki magát, a tavalyi forgalom több mint két és félszerese volt az Egyesült Államokban karácsony előtt megrendezett "fekete péntek" és az azt követő "kiberhétfő" bevásárlónapjain 2019-ben elért együttes árbevételnek.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm