16 °C Budapest

Rengeteg mobilosnak jó hírt hoztunk: új fizetési mód érkezik Magyarországra

2020. november 17. 12:31

Bár sokan eddig is fizettek androidos telefonnal a kártyájuk helyett, most a rendszert működtető Google hivatalos fizetőalkalmazása is megjelenik Magyarországon. Egyelőre nagy változást nem fog azonban hozni, mert csak három kissebb szolgáltatót támogat.

Elérhető lesz más országok mellett Magyarországon is a Google hivatalos androidos mobilfizetése, a Google Pay (a név nem keverendő össze a hasonló hangzású alkalmazásbolttal, a Google Play-jel), derül ki a Mastercard közléséből. Bár sokan eddig is használták androidos telefonjukat fizetésre, a keresőoriás hivatalos fizetési alkalmazása eddig idehaza nem működött. Most velünk egyidőben jelenik meg Lettországban, Litvániában, Hollandiában, Portugáliában és Romániában is.

Tőled mennyit von le a bank úgy, hogy észre sem veszed? Nézd át, van-e kedvezőbb számlacsomag, mint a tiéd! Használd a Pénzcentrum kalkulátorát!

Az, hogy ennek ellenére is ki lehetett vele váltani a kártyánkat, annak köszönhető, hogy az iPhone-nal szemben az Android lényegesen nyíltabb rendszer. Így bár a gyártó saját fizetését nem támogatta országunkban, megengedte, hogy a telefonban lévő, úgynevezett NFC-csipet felhasználva minden bank saját alkalmazást fejlesszen erre a célra. (Ezzel szemben iOS-re az Apple Pay tavalyi hazai megjelenéséig egyáltalán nem volt elérhető a mobilfizetés.)

Most tehát behozzák a hivatalos megoldást is Magyarországra, mégis a többség egyelőre továbbra is saját bankja appjával fizethet.

Ugyanis egyelőre nincs nagy bank a támogatott partnerek közt, itthon három kissebb fintech céggel, a Revolut-tal, a Curve-val és a Monese-szel lehet egyelőre használni ezt a rendszer. Ezek egyébként idehaza egyre népszerűbbek, így akik használnak ilyen kártyát, azoknak ez a lehetőség hasznos lesz. 

Ha ezután így fizetnénk, a kártyakibocsátó mobilbanki alkalmazásában a használni kívánt Mastercard kártya kijelölése után a "Hozzáadás a Google Payhez" opciót kell választanunk. Ahogyan a bankok saját mobiltárcáit vagy az Apple Pay-t, a Google Pay-t is pontosan ugyanúgy használhatjuk, mint egy sima bankkártyát. A pénztárnál egyszerűen azt mondjuk, hogy kártyával fizetnénk, pusztán nem a tényleges kártyánkat, hanem feloldás után a telefonunkat helyezzük a terminál fölé. 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem