12 °C Budapest

Rengeteg magyar család egészsége múlhat ezen a döntésen

2016. március 25. 11:39

Szakértők szerint hatalmas gondokkal küzd a legtöbb hazai élelmiszeripari ágazat; a problémákat pedig leginkább áfacsökkentéssel lehetne orvosolni. Kiszámoltuk, összességében mit is jelentene egy minden ágazatra kiterjedő árkorrekció a magyar családoknak. Szavazz, Te minek az áfáját csökkentenéd?

Nyugodtan kijelenthetjük, nincs olyan élelmiszeripari ágazat ma Magyarországon, amely nem a mihamarabbi áfacsökkentést szorgalmazza. Erőteljesen lobbizik például a Baromfi Termék Tanács, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége, illetve a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács is. Mint az érvként többnyire elhangzik, a kormányzati árkorrekció nyomán

nemcsak visszaszorulna a feketegazdaság, csökkenne az importtermékek aránya, javulna a hazai termelés versenyképessége, hanem a fogyasztók is jól járnának.

A Pénzcentrum korábbi cikkeiben már kiszámolta, mit is jelentene, ha a kormány az egyes termékek esetén egységesen 22 százalékkal csökkentené az áfakulcs mértékét. Azt feltételeztük, hogy amennyiben a termelők teljes egészében érvényesítenék a fogyasztói árban a korrekciót, akkor 5 százalékos áfa esetén az árak 17,32 százalékkal mérséklődhetnének a jelenlegi szinthez képest.

Ahogy a fenti infografikán is látszik, az esetleges árcsökkenés már egységnyi termék esetén is számottevő, de igazán az egy főre eső éves fogyasztási mennyiségeket figyelembe véve jelentős. A legfrissebb statisztikákat alapján ugyanis egy átlagos 4 fős magyar család éves szinten

  • 99,6 kiló baromfit,
  • 541,7 kiló zöldséget-gyümölcsöt,
  • 59 darab tojást,
  • 856 liter tejet fogyaszt.

Mindezt figyelembe véve tehát elmondható, hogy egy minden ágazatra kiterjedő áfacsökkentés akár közel 100 ezer forintos pluszt is jelenthetne a családi költségvetésben. Ráadásul egy ilyen intézkedés szociális alapon is jól jönne, az alapvető élelmiszerek erőteljes árváltozása ugyanis a legalacsonyabb jövedelmi helyzetben lévők fogyasztási szerkezetén, tehát életszínvonalán javíthatna.

Van esély rá?

Az tehát teljesen egyértelmű, hogy az ágazati szereplők keményen lobbiznak, és a fogyasztók is rendkívül jól járnának, a kormány azonban óvatosan fogalmaz egyelőre a kérdést illetően. A nemzetgazdasági tárca például kizárólag a csökkentés elvi lehetőségének vizsgálatára szorítkozik:

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 
A kormány a sertés tőkehús áfakulcs csökkentés hatását folyamatosan figyelemmel követi, egyúttal a költségvetési mozgástér, a gazdaság fehéredése és a piaci hatások figyelembevételével jelenleg is vizsgálja, hogy más területeken indokolt-e és milyen intézkedés

- írták korábban a Pénzcentrum megkeresésére.

Lázár János legutóbbi megszólalásában viszont ennél jóval tovább ment, simán lesöpörte még az elképzelés elvi lehetőségét is:

(...) nem reális, hogy további áfacsökkentés most a kormányon belül támogatottságot kaphat.

- fogalmazott a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem