13 °C Budapest

Régi borászcsalád sarja lett az Év Bortermelője 2016-ban

MTI
2017. február 5. 19:01

Mészáros Pál lett a 2016-os Év Bortermelője Magyarországon. Az oklevéllel járó elismerést Zilai Zoltán, a Magyar Bor Akadémia (MBA) elnöke nyújtotta át a díjazottnak.

Az immár 25 éve február elején megszervezett ceremónia minden évben egy igazi szakmai ünnep is

- hangsúlyozta a borakadémia elnöke. Hozzátette, hogy tavaly a sok eső ellenére is 2,7 millió hektoliter jó minőségű bort szüreteltek le. Felhívta a figyelmet arra, hogy az elmúlt év tapasztalatai alapján a rozé, valamint az ökológiai szőlőkből készített borok iránti kereslet növekedőben van.

A klasszikus pezsgő borok készítése új terület sok már befutott borász számára is, de egyre többen vállalják a tanulás, kísérletezés áldozatát

- mondta Zilai Zoltán.

Koncz Ildikó, az MBA főtitkára a díjazott szakmai életútját felidézve elmondta, hogy Mészáros Pál borászcsaládban született, felmenői közül mindenki szőlővel, borral foglalkozott, dédapja hegybíró volt Szekszárdon. Ő 1970-ben végzett agrármérnökként, első szőlőjét 1974-ben telepítette Kisbödőben, ez a terület azóta is a család birtokában van. Első munkahelyén növénytermesztőként kivette a részét a szőlőrekonstrukciós munkákból. Majd újabb földterületeket vásárolt, és átállt a fehér szőlő termesztésére, mert akkoriban azt jobban megfizették, mint a vöröset.

Később jó minőségű kékszőlőt kezdett el telepíteni, a rendszerváltás után pedig újabb 10 hektárt vásárolt. 2002-ben már 40 hektáron gazdálkodott a család, 2008-ban árverés keretében újabb 40 hektár föld került a tulajdonába, a birtokméret hamar elérte az 500 hektárt. 2010-ben palackozót, készáruraktárt építettek és különleges szőlőfajták is megjelentek a birtokon. Mészáros Pál ma már több mint 120 hektáron gazdálkodik családjával, és főként kék szőlőt termesztenek.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Koncz Ildikó hangsúlyozta, hogy a Mészáros Borház és Pince eredményei nemzetközi szinten is figyelemre méltóak. 2008-ban aranyérmet nyertek a világ egyik legrangosabb borversenyén Bordeaux-ban, 2007-ben ugyancsak aranyérmet vihettek haza a Monde Selection versenyről, Brüsszelből, 2015-ben a VinAgora Nemzetközi Borversenyen négy aranyérmet szereztek, míg fia, Mészáros Péter a legeredményesebb fiatal borásznak járó különdíjban részesült. A 36. Magyar Bormustráról három arany és három ezüstéremmel térhettek haza. 2016-ban egy ezüst mellett két aranyérmet nyertek Bordeauxban. 2012-ben Az Év Pincészete, 2016-ban Magyarország Legszebb Szőlőbirtoka címét nyerték el.

Ma a pincészet profi minőségéről, művészi arculatáról, innovatív karakteréről ismert

- mondta a borakadémia főtitkára.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm