18 °C Budapest

Pofátlanul magas árak a Hungaroringen: a saslik 3 500, a sör 1000

2018. július 28. 13:00

Jelentős kiadás elé néz az, aki kilátogat a hétvégén a Forma-1 Magyar Nagydíjra. Az akár több tízezer forintos jegyárak mellett ugyanis a helybeni kiadások is jelentősek: egy kisebb vagyonba kerül a tikkasztó hőségben jóleső ásványvíz vagy sör, az ételekről már nem is beszélve. Mutatjuk, hogy mekkora pénztárcával érdemes kimenni a Hungaroringre.

Egyáltalán nem lehetetlen feladat egy kisebb vagyont otthagyni a Forma-1-es Magyar Nagydíjon, hiszen már a jegyekért is akár több tízezer forintot kell kifizetnie annak, aki a helyszínen szeretné nézni az autóversenyt. A július 27. és július 29. között megrendezett versenyen rengeteg kategóriájú jegy közül válogathatunk:

 90 euróért (29 ezer forintért) például vehetünk egy hétvégi állójegyet, de a tribünön helyet biztosító, úgynevezett Super Gold Hétvége jegyért már 450 eurót (146 ezer forintot) kell kifizetni.

Ha pedig a verseny ideje alatt valaki vásárolna magának némi üdítőt, esetleg ételt is, akkor további jelentős kiadásokkal fog szembesülni: amint egy olvasónktól megtudtuk, egy sörért 1 000, fél liter vízért 600 forintot kérnek el, míg az üdítőkért 800 forintot.

Értelemszerűen még ennél is drágábbak az ételek: egy rántott húsos buciért 4 000 forintot, egy saslikért 3 500 forintot kérnek el. Az sem ússza meg sokkal olcsóbban, aki csak úgy nassolna valamit, hiszen egy darab főtt kukoricáért 1 000, egy óriás sós perecért 1 500 forintot kérnek el.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Úgy tűnik egyébként, hogy tavalyhoz képest nem változtak jelentősen az árak: egy évvel ezelőtt 3 eurót kértek el egy sörért, míg a sült krumplit 800 forintért, a kenyérlángost 1 100 forintért, egy szelet pizzát pedig 1 200 forintért árultak. Ami pedig a jegyeket illeti: a már említett Super Gold Hétvége jegyet egy évvel ezelőtt is 450 euróért vásárolhatták meg a Forma-1 rajongói.

Akár helikopterrel is mehetünk

A repülni vágyóknak idén is adott volt a lehetőség, hogy helikopterrel utazzanak ki a Hungaroringre. Persze ennek is megkérték az árát: egy Budapest-Hungaroring-Budapest transzferért fejenként 370 eurót (120 ezer forintot) kell kifizetni, míg egy Budapest-Hungaroring, illetve egy Hungaroring-Budapest transzferért 195 eurót (63 ezer forintot). Az árak már tartalmazzák a taxi transzfert a heliportra.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem