Plázaláz Magyarországon: ennyit is hajlandóak vagyunk autózni

MTI
2014. július 15. 18:35

A magyar vásárlók 40 százaléka 15 percet, 25 százalékuk több mint fél órát is hajlandó autózni azért, hogy elérjen egy bevásárlóközpontot, ennél hosszabb időt csak a skandináv országok lakosai vállalnak.

Borbély Gábor, a CBRE nemzetközi ingatlan-tanácsadó cég, régiós piackutatási vezetője a társaság által készített felmérés eredményét bemutatva elmondta: a 21 országban, ezer fős mintákon elvégzett felmérés másik magyar jellemzője az volt, hogy a vásárlók ragaszkodnak a megszokott bevásárló központjukhoz, így az első generációs létesítményeket megéri felújítani.

Hozzátette: a felmérés azért egyedülálló, mert eddig csak egy-egy bevásárlóközpont vonzását vizsgálták, most viszont mód nyílt az európai szokások összehasonlítására is. Így markánsan elkülönül Észak- és Dél-Európa, de külön kellett kezelni a kettő közötti országokat is.

Elmondta, míg Dél-Európában - némi túlzással - az emberek a plázákban élnek, addig északabbra egyre céltudatosabban térnek be oda. Tudják, hogy milyen szolgáltatást találnak ott és milyenek az árak. A vásárlást követően pedig távoznak.

A közöttük elhelyezkedő országokban vannak elvárt szolgáltatások - például hogy legyen ingyen wifi és ingyen parkoló a plázában, illetve legyenek jók az éttermek és biztonságos legyen a hely - de a látogatás módja inkább az északi mintát követi.

A kutatás szerint a környező országok közül például Románia a déli pólushoz, míg Csehország a skandináv mintához tartozik. Magyarország viszont a köztes - egyébként legnépesebb - országcsoportot követi.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Borbély Gábor elmondta: miután Magyarországon az utóbbi években nem épültek új plázák és visszaesett a kiskereskedelem teljesítménye, ezek is hozzájárulhattak ahhoz, hogy a meglévő bevásárlóközpontok felújítása került előtérbe. Erre jó példa az első generációs Pólus bevásárlóközpont - tette hozzá.

A felmérés része volt az internetes - on-line - vásárlás számbavétele is. A magyar vásárló az interneten tájékozódik, majd az üzletben vásárolja meg a kiválasztott árut. Ez a felmérés szerint fontos jelzés a kereskedőnek, hiszen jó internetes platform nélkül nem tud vevőket szerezni. Ugyanakkor nem kell félni az üzlet fenntartásától, hiszen az informálódás után betér oda a vásárló - áll a tanulmányban.

 

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem