21 °C Budapest

Playstation vagy Xbox? Erre a döntésre a gatyád is rámehet

2017. december 8. 05:30

A játékkonzolok évek óta slágerajándéknak számítanak karácsonykor. Azt azonban kevesen tudják, hogy az egyszeri relatív nagy összegű vásárlást követően még jócskán fizetnünk kell azért, hogy megfelelően kihasználhassuk a készülékeket. Ez többek között azt jelenti, hogy havonta fizetnünk kell például, hogy online játszhassunk, ráadásul egy-egy új játékért akár 25 ezer forintot is legombolhatnak rólunk. A felmerülő anyagi kihívások okán a Pénzcentrum összevetette a Playstationt, illetve az Xboxot, hogy kiderüljön, valójában mennyibe fáj annak, aki ezeket a kütyüket akarja a fa alá.

A videojáték ipar az elmúlt években komoly változásokon megy keresztül. Kezdve attól a ténytől, hogy a számítógépes játékok piacán messze az ingyen játszható és böngészős játékok hozzák a bevételek nagy részét, addig, hogy a hordozható platformokra (leginkább mobil) szánt játékok, bizonoys előrejelzések szerint már előzik az eddig éllovas konzolokat.

A bekövetkezett mobilos trónfosztás okán a konzoljátékoknak azonban nincs okuk kesergésre, hiszen a 33,5 milliárd dolláros éves bevétel, még mindig elég jól cseng. A részesedési adatokból pedig egyenesen következik a konzolok népszerűsége. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az iparág két legnagyobb neve, a Sony Playstation és a Microsoft Xbox hazánkban is évek óta slágerterméknek számít az elektronikai cikkek piacán.

A közelgő karácsony pedig még jobban megdobja az eladásokat. Nem árt azonban tudni, hogy

a konzolok magas ára mellett, olykor nem elég csak ezeket megfizetni, hanem lehetőség van havi internetes előfizetésre, például azért, hogy online, másokkal játszhassunk. Ráadásul ezekre a plusz költségre rakódik rá a játékok ára is, ami egy-egy új megjelenéskor 20 - 25 ezer forintot is kóstálhat.

Playstation vagy Xbox

A Sony Playstation (PS) 3, a Microsoft Xbox pedig 2 versenyzővel fut neki a karácsonyi dömpingnek. Előbbi a PS4 Slimet, a PS4-et, illetve a PS4 Pro-t küldi csatába, míg utóbbi az Xbox One S, X párossal nyomul előre. Ha az árakból indulunk ki, akkor mind a két konzolcsalád legolcsóbb (PS 4 Slim, One S), 500 gigás darabja, 60 ezer forint körül mozog.

A PS4-et 70 és 90, a Pro-t pedig 115-120 ezer forint között hirdetik. Kiugró eltérés a legfelsőbb kategóriában mutatkozik, hiszen az 1 terabájtos Xbox One X-ért valamivel több mint 160 ezer forintot kell kicsengetni. Ha figyelmesen átböngésszük az árakat, akkor kijelenthetjük, hogy nincsen különösebb eltérés a konzolok között, legalábbis, ami az alacsonyabb kategóriákat illeti. A One X-et pedig amúgy is a "valaha volt legerősebb" konzolnak hirdetik, amit persze árcédulája is bizonyít.

Hazánkban egyébként az Xbox büszkélkedhet több eladással, ami különleges helyzetnek mondható, hiszen a világ legtöbb részén a Playstation veri a Microsoft termékét.

... a piacnak több mint a fele a miénk, tehát piacvezetők vagyunk. Ennek egyrészt történelmi oka van: kollégáim 2001-ben nagyon jól vezették be a legelső Xboxot...

- mondta el egy nemrég megjelent interjúban Szabó Péter, a Microsoft lakossági üzletágának régiós igazgatója.

Az Extreme Digital beszámolója szerint azonban a verseny náluk nagyon is fej-fej mellett halad és sokszor attól függnek az eladások, hogy 1-1 bónuszjátékos akcióval mennyire jól pozícionálják magukat a gyártók. A Media Markt pedig arról számolt be lapunknak,

hogy bár az elmúlt évek adatai alapján Xbox platformból vettek a legtöbbet, ez a trend a tavalyi év végétől a Sony Playstation felé tolódott.

A trend megváltozását az elektronikai áruház egyébként épp a csúcsdrága Xbox One X-től várja, aminek némiképp ellentmond azaz Extreme Digitálos várakozás, miszerint

a magyar piac rendkívül árérzékeny, ezért hiába jelenik meg egy konzol új, nagyobb tudású változata, a legtöbbet továbbra is a legkedvezőbb árú típusokból értékesítünk. Így jelenleg a PS4 Slim, illetve az Xbox One S a legnépszerűbbek.

Hogy legyen mit nyomkodni

A konzolok megvásárlásán túl természetesen szükséges különböző kiegészítők beszerzése is. A legalapvetőbb ezek közül az irányításra való kontrollerek. Ezekből általában egyet kapunk magához a konzolhoz, azonban könnyen előfordulhat, hogy ez már rögtön a kasszától való távozáskor kevésnek bizonyul. Konzolokkal általában nagyképernyős tévéken játszik az ember, amitől gyakran több méterre foglal helyet. Éppen ezért, aki igazán kényelmes az vezeték nélküli kontrollerben gondolkodik. Ezekért azonban mélyen a zsebbe kell nyúlni, főleg akkor, ha gyártói készülékekre vágyunk.

Mind az Xboxhoz, mind pedig a Playstation-hoz 16 és 22 ezer forint között mozog egy gyári vezeték nélküli kontroller, ami így majd harmadannyiba kerül, mint maguk az alsóbb kategóriás konzolok.

Ezért kellhet még egy kontroller:

  • néhány évnyi használat után óhatatlanul elhasználódik a csomaghoz kapott, ezért pótolni kell
  • sok olyan játék van, ami társaságban nyújt igazi élvezetet, ezért szükséges, hogy egynél több kontroller legyen kéznél

A vezeték nélküli kontroller persze már alapból magasabb árkategóriát jelent, mint vezetékes társai. Továbbá azt sem szabad elfelejteni, hogy ha nem gyártói kiegészítőt választunk, akkor akár 5 ezer forintért is találhatunk áthidaló opciót.

Ez eddig persze csak a jéghegy csúcsa volt, ha valaki igazán szabadjára akarja engedni a fantáziáját és kimaxolni a játékélményt, akkor az PS4 Pro készüléke mellé vásárolhat VR, azaz VirtualReality csomagot, ami 110 - 125 ezer forint magasságában tanyázik. Emellett mind az Xboxokhoz, mind a PS-ekhez elérhető kormány és pedál kiegészítő az autós játékok szerelmeseinek, ami adott esetben szintén egy több mint százezer forintos beruházást jelent. És, akkor még nem ejtettünk szót a 4K, azaz ultra HD-s tévékről, amik ugye valójában képesek megjeleníteni az újonnan beharangozott 4K képes konzolok gyönyörű képalkotását. Ezek valahol 150 ezernél kezdődnek, de egy nagyobb képátlós készülék már fél millió forintba is kerülhet. Ráadásul ez még mindig a jéghegy maximum közepe, hiszen a legnagyobb értékű kiegészítőkön túl van lehetőségünk tokokat, tartóállványokat, fülhallgatókat, kontroller töltőket és még megannyi csecse-becsét vásárolnunk egytől-egyik súlyos tízezrekért. Ja, és akkor még nem is játszottunk semmivel.

Csak még egy game...

Ha átrágtuk magunkat a sok százezres költségeken, akkor végre elérkezhetünk odáig, amiről valójában a konzoloknak szólniuk kellene. Ez pedig maga a játékélmény, ami egy-egy eltalált név esetében valóban felbecsülhetetlen tud lenni. Olyan, amire megéri áldozni.

Mindent egybevetve voltaképpen itt válik el egymástól a két konzol útja is. Hiszen, ahogy eddig láttuk, az árazásokat tekintve nagyjából megegyeznek a konzolóriások, úgyhogy valaminek döntenie kell. Ezt pedig általában az exkluzív játékmegjelenések teszik meg.

Az exkluzív játékmegjelenés azt jelenti, hogy egy bizonyos név (játék) kizárólag csak egy konzol platformra jelenik meg. Azaz például a Playstation egyik zászlóshajója az Uncharted vagy a nemrégiben megjelenő Horizon Zero Dawn, csak és kizárólag PS készülékeken játszható. Az Xbox esetében ilyen például a Forza Motorsport vagy a sok éve nagyot menetelő HALO széria.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Ezek mellett természetesen megannyi olyan játék is van, ami megjelenik mind a két platformra. Ezek közül napjainkban a legnépszerűbbek a Fifa 18, az NBA 2K18, az Assasin’s Creed Origins vagy a Minecraft.

Fontos tehát letenni a voksunkat bizonyos játékok mellett mielőtt készüléket vásárolunk, ugyanis könnyen hoppon maradhatunk, ha elnézünk egy-egy megjelenést. Sőt érdemes a következő évi játékterveket is végigböngészni ahhoz, hogy a lehető legjobban tudjunk választani.

Világszerte sokan vannak azok, akik a PS masszív eladásokban is realizálódó előnyét az Xboxxal szemben pont abban látják, hogy nagyobb tervező gárdával rendelkeznek, ezért minőségibb és jobb exkluzív játékokat tudnak letenni az asztalra, mint a versenytárs. Ez azonban Magyarországon nem érződik, sőt. Éppen ezért nem feltétlenül kell a tömeg után menni, jobban jár az, aki saját maga dönti el, hogy a megjelenések alapján melyik konzolt preferálja. Ugyanakkor,

ha valaki ajándékba akar konzolt vásárolni, az mindenképpen puhatolózza ki választottja egyéni preferenciát, nehogy csalódottság legyen a karácsonyfa körül.

Erre a gatyád is rámegy majd

Ha el is határoztuk magunkat egy-egy játék mellett, akkor érkezik a fekete leves. Az új játékok megjelenésükkor ugyanis alaphangon akár 25 ezer forintba is kerülhetnek. Ezért az árért pedig csak egyetlen egy játék tulajdonosai lehetünk. Úgyhogy megéri jól választani. Hogy mi segíthet ebben? Természetesen a választás egyéni preferencia, de a tájékozódás sohasem árthat.

Az FPS játékok (lövöldözős) jellemzőn elég gyér végigjátszási számokkal rendelkeznek, ez azt jelenti hogy 10-20 óra alatt akár végigjátszhatjuk az egész játékot. Míg például egyes szerep/kalandjátékok olyan nyílt világokkal rendelkeznek, amibe simán bele lehet pakolni akár 200 órányi játékidőt is. Ilyen például a nagy közönségkedvenc Witcher 3.

Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy például a nagy FPS nevekkel nemegyszer játszhatunk online (persze nem csak a lövöldözős játékok képesek erre, jellemzően nagyon sok játék kínál efféle lehetőséget, ilyen például a Fifa vagy a Mortal Kombat is), ehhez ugyanakkor újfent mélyen a zsebünkben kell nyúlni. A nagy költekezést elkerülendő érdemes mindig képben lenni, mint az online, mind pedig a boltok akcióval és adott esetben nem rögtön a megjelenést követően vásárolni, hanem megvárni a leárazásokat.

Soha nem lesz vége?

Ha nem költöttünk még eleget a teljes játékélményért, akkor vásárolhatunk úgynevezett online jegyeket (pass/ticket) vagy előfizetéseket, bárhogy hívhatjuk. Ezek olyan szolgáltatások a konzolgyártóktól, amik plusz tartalmakat tesznek elérhetővé, ugyanakkor súlyosan kizáró elven is működnek. Az persze könnyen védhető, hogy ha fizetek egy hónapban x ezer forintot, akkor kapok havonta két, véletlenszerű játékot "ingyen", amivel játszhatok addig, amíg van ilyen előfizetésem. Ezt nevezhetjük akciónak,

arra azonban nincs mentség, hogy az online játszhatóságot is efféle előfizetésekhez kötik.

Persze a gyártók mindezt próbálják olyan köntösbe csomagolni, hogy azt higgyük megérje nekünk, mert annyi más szolgáltatást is kapunk ezek mellé az előfizetések mellé, pedig ez egyszerűen lehúzás, így többnyire kizárólag az multiplayer (másokkal együtt játszani az interneten) játékélmény miatt muszáj megvásárolni ezeket az előfizetéseket. Az igazság persze az, hogy sok játéknál egyáltalán nincs is módunk másokkal online játszani, hiszen a játék kizárólag egyéni, egyszemélyes. A költségek számolásánál tehát ugyancsak elmondható, hogy egyáltalán nem mindegy, milyen játékokat preferálunk, hiszen a teljes játékélményért akár újfent fizethetünk majd 20 ezer forintot éves szinten.

Ez aztán nem semmi

Ha tisztában vagyunk az árakkal és azzal, hogy mire van igazán szükségünk akkor összeszámolhatjuk, hogy mindez mennyibe fog fájni az év végén. Ha elhagyjuk a legfelső kategóriát, akkor számolhatunk nagyjából 90 ezer forinottal, amibe mondjuk belefér egy PS4 Slim vagy egy Xbox One S. Ezeket a legjobb esetben sikerült valamilyen akció keretében megszereznünk, így tegyük fel, hogy alapból jár hozzá egy játék. A csomagban lévő kontroller azonban nem elég, hiszen azt akarjuk, hogy akár az egész család játszhasson a konzollal, ezért tegyünk a csomagba két gyári, vezeték néküli kontorllert, ez körülbelül 46 ezer forint. Egy játék azonban nem játék, úgyhogy válasszunk ki mellé még egy régebbi és egy új megjelenésű exkluzív címet, mindezt 14, illetve 22 ezerért. Eddig tehát

van egy alap gépünk, 1 + 2 kontrollerünk és 3 játékunk 172 ezer forintér, amihez mindenképpen kiszeretnénk próbálni milyenek az online szolgáltatások, így hozzácsapunk még 2400 vagy 2500 forintot attól függően, hogy PS-t agy Xboxot választottunk. A csomag így 175 ezer forintra jön ki.

Egy komolyabb forgatókönyv szerint nem adjuk alább a legjobb elérhető gépektől, úgyhogy 120 (PS4 Pro) illetve 160 (Xbox One X) ezerről indulunk. A PS-hez rögtön hozzácsapunk 2 vezetéknélküli kontrollert és egy VR egységet, míg az Xbox szintén megkapja a két joystickot plusz egy kormány és pedál szettet.

A Proval így 281 ezernél, a X-nél pedig 314 ezernél járunk. Ezekhez a csomagokhoz rögtön hozzácsapunk 2 új megjelenést és egy 1 éves online előfizetést. Tehát a giga PS játékélmény 345 ezerből, míg az One X-es 379 850 forintból jön ki, úgy hogy ehhez még nem is számoltunk hozzá egy többszázeres nagy átmérőjű 4K tévét.

Mégis miből?

Bár a számok kellően elrettentőek, sokan mégis úgy gondolják, hogy a játékkonzolok ma már elengedhetetlen részei a családi szórakoztató eszközök parkjának. Mind az Extreme Digital, mind pedig a Media Markt arról számolt be, hogy jelenleg is elérhető áruházukba 0 százalékos THM-re hitel. Ezek konstrukciói azonban nem feltétlenül felelnek meg mindenkinek. Így, akik azon gondolkoznak, hogy hitelből szeretnének befektetni a videojátékozás gyöngyszemeire, azok az alacsony hitelkörnyezetet kihasználva választhatják a mindig rugalmas személyi kölcsönt. Hitelfelvételnél azonban mindig a lehető legkörültekintőbben kell eljárni, hiszen egy-egy jól megválasztott konstrukcióval több tízezer forintot is spórolhatunk a hiteltörlesztés teljes futamideje alatt. Erre kíváló segítség a Pénzcentrum Kalkulátora, amivel összehasonlíthatjuk a bankok ajánlatait és kiválaszthatjuk a számunkra legmegfelelőbbet.

Próbaszámításunkban 600 000 forintot adtunk meg 3 éves futamidőre, ami alapján az 5 legkedvezőbb ajánlatot sorrendben a Sberbank (THM: 11,24%), a Cib Bank (THM: 11,73%), a K&H Bank (THM: 12,29%), az MKB Bank (THM: 12,46%), illetve az Erste Bank (THM: 17,76%) adta. Ez a havi törlesztést figyelembe véve a következőképpen alakul: a Sberbanknál 19 804, a CIBnél és K&H-nál 19 684, illetve 19 357 forint, míg az MKB és az Erste esetében 19 326 és 20 796 forintra jönne ki. Az öt ajánlat mellett érdemes még megemlíteni a Cetelem(THM: 17,76%) ajánlatát, amivel havonta 20 976 foritot kellene törlesztenünk. Ezen felül pedig a Budapest Bank (THM: 20,50%), a Cofidis (THM: 22,62%) és a Provident(THM: 24,89%) ajánlatait is érdemes megemlíteni.

Akkor játszunk végre

Ha tehát végigrágtuk magunkat az árakon, letettük a voksunkat valamelyik konzol mellett és a finanszírozást is biztosítottuk, jöhet a várva várt játék. Arra pedig kevés az esély, hogy csalódnánk. A legújabb generációs készülékek ugyanis olyan grafikai motorral vannak ellátva, amik lélegzetállító képeket képesek megjeleníteni televíziónkon, ráadásul az egész család bevonódhat egy-egy játékmenetbe. Sőt azt sem szabad elfelejteni, hogyha a játékszekció véget ér, akkor ezek a készülékek Blue-Ray lejátszóként is funkcionálnak, úgyhogy jöhet az esti filmezés és ellazulás. A lényeg tehát az, hogy ne döntsünk elhamarkodottan és legyünk képben azzal, hogy mennyibe fájhat a pénztárcánknak a konzolos kaland, hiszen egy készülék megvásárlása még bőven nem elegendő ahhoz, hogy kiélvezzük a zsákmányt.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem