7 °C Budapest

Pillanatok alatt fosztják ki az autódat a bevásárlóközpontnál

2016. december 11. 14:30

A karácsonyi nyüzsgést nem csak a kereskedők használják ki. Ahogy a karácsonyi vásároknál is rendre megjelennek a zsebesek, úgy a bevásárlóközpontok környékén ilyenkor a tolvajok ólálkodnak. Videón mutatjuk az egyik trükkjüket.

Lassan két hete tart a hazai boltokban a karácsonyi roham, amely várhatóan csak december 24-ét követően enyhül majd. A legfrissebb előrejelzések szerint mintegy 200 milliárd forintnyi pluszbevételt hoz a kereskedőknek az ünnepekre készülő siserehad, ez 5 százalékos bővülést jelent a tavalyi évhez képest.

A nyüzsgést ugyanakkor nem csak a kereskedők használják ki. Ahogy a karácsonyi vásároknál is rendre megjelennek a zsebesek - ezzel kapcsolatban nemrég a rendőrség is közzétett tájékoztatást -, úgy a bevásárlóközpontok környékén ilyenkor a trükkös tolvajok ólálkodnak. Az alábbi videóból az is kiderül, hogy egy egyszerű trükkel könnyedén kifoszthatják autóinkat. Jól látható, hogy gyakorlatilag 30 másodperc az egész művelet, ráadásul egy tömött parkolóban fel sem tűnik senkinek.

Habár hasonló esetről idén még nem érkezett hír idehaza, de nem kell Columbónak lenni ahhoz, hogy kijelentsük, ez a módszer is benne van a magyar bűnözők eszköztárában. Na persze az ünnepek alatt kiemelt figyelmet fordítanak a hatóságok is az üzletláncok, plázák parkolóira. Sőt, a nagyobb bevásárlóközpontoknak saját biztonsági szolgálata is van. Mindazonáltal nem árt, ha mi magunk is körültekintőek vagyunk. Íme néhány biztonsági tanács:

  • Kiszálláskor az indítókulcsot vegyük ki a gyújtáskapcsolóból.
  • Az ajtókat még akkor zárjuk le, amíg az autó mellett vagyunk.
  • Járjuk körbe az autót és ellenőrizzük, hogy minden ajtó be van-e zárva.
  • Az utastérben nem szabad (látható helyen) értéket hagyni.
  • Ha többen utazunk, valaki maradjon a kocsiban, illetve annak közvetlen közelében.
  • Legyünk óvatosak az olyan hirtelen felbukkanó idegenekkel szemben, akik túlzottan segítőkésznek mutatkoznak.
  • Az utazás során a pénzt és iratokat testközelben, a ruházat belső zsebében vagy a csomagtartóban célszerű tartani.
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm