Összefogtak a nagy budapesti bálok (x)

Pénzcentrum
2016. február 22. 10:00

A báli kultúrát népszerűsítené a Magyar Bálok Szövetsége.

A polgári hagyományok iránti elköteleződés jegyében 2016 elején megalakult a Magyar Bálok Szövetsége. Az összefogás olyan báli szervezőket tömörít, amelyeknek az elmúlt években kifejtett munkája hozzájárult a magyarországi báli kultúra népszerűsítéséhez, hagyományai ápolásához.

A szervezet három alapító tagja a Magyar Borok Bálja, a Budapesti Jogászbál, valamint a Menedzserek Bálja. Hazánkban az utóbbi két évtized hozta vissza a társasági élet évszázados hagyományát, és ebben meghatározó e három esemény szerepe. A szövetség tagjai az elkövetkezendő időszakban összehangolják szervezési, illetve kommunikációs tevékenységüket, amellyel a bálok kedveltségének, társadalmi elfogadottságának további növekedését szeretnék elérni.

Napjainkban a báli szezon a vízkereszttől hamvazószerdáig tartó vidám összejövetelek időszakát jelenti. Különösen a húsvéti böjtöt megelőző néhány napja mozgalmas, bár a bálok megszaporodása miatt ez az időpont mostanában március végéig is kitolódik.

A krónikák szerint először 1385-ben, a franciaországi Amiensben rendeztek bált. A középkori mulatságokon merev ruhákban lejtették a táncot a bálozók. Medici Katalin vezette be azt, hogy a nők könnyű, kivágott ruhában is megjelenhetnek, de akkor még kötelező volt az álarc viselése. A díszruhákat sok esetben évekig varrták, hímezték-gyöngyözték. Az újkori bálok fénykora a XIX. század közepére, a XX. század elejére tehető, amikor már nemcsak az arisztokrácia kiváltásága volt ez a szórakozási mód.

A Magyar Bálok Szövetségének alapító tagjai

Magyar Borok Bálja: A borbál azért különleges, mert nemcsak a hazai üzleti, kulturális és diplomáciai élet szereplőinek megjelenése emeli fényét, hanem a legjobb magyar borok készítői is. Itt könnyedén előfordulhat, hogy egy felszolgált borról épp azzal beszélget a borkedvelő, aki elkészítette azt. A rendezvény célja, hogy a magas minőségű magyar borokat hozzájuk méltó környezetben mutassa be az exkluzív vendégeknek.
A bál honlapja: www.borbal.hu

Menedzserbál és Díjátadó Gála: A Menedzserek Országos Szövetsége a hazai vállalati és intézményi felsővezetők első számú együttműködési szervezete, melynek fő célja a hazai menedzsmentkultúra fejlesztése. A szervezet az idén immáron 22. alkalommal rendezi meg díjátadóval összekötött exkluzív bálját, melyen az országban egyedülálló, nagy presztízsű Év Menedzsere és az Év Fiatal Menedzsere díjak is kiosztásra kerülnek. A bál különleges alkalmat teremt arra, hogy a legbefolyásosabb hazai felsővezetők megosszák egymással tapasztalataikat egy olyan eseményen, melyen a kiváló társaság, a kötetlen hangulat és a nagyszerű programok minden évben garantáltak.
A bál honlapja: www.manager.org.hu/menedzser-bal-2015

Budapesti Jogászbál: A Budapesti Jogászbál hazánk - az Anna bált (1825) - követően második legrégebbi tradíciókkal bíró estélye, a főváros tekintetében pedig az első. A csaknem két évszázados tradíció újrakoncepcionáltan követi a régi hagyományokat, így évről-évre vendégül látja a hazai jogásztársadalom mellett a gazdasági élet, közélet és kultúra területéről érkező vendégeit.
A bál honlapja: www.budapestijogaszbal.hu

"A Magyar Borok Bálja a magyar bor ünnepe. Hazánkban mérföldkőhöz ért mind a borkultúra, mind a báli kultúra fejlődése, célunk, hogy mi is részt vállaljunk mindkettő további építésében." (Tábor István, a Magyar Borok Bálja szervezőbizottságának elnöke)

"Mikor a joghallgatókból és jogászokból álló szervezői csapat az estély újrakoncepcionálásába kezdett, fontos vezérelv volt a hagyományok tisztelete, ugyanakkor egy leheletnyi újítás, s a végső felépítés is ennek köszönhető. Célunk egy olyan polgári hagyomány újraindítása, melyen a jogászi hivatás, gazdasági élet, közélet, kultúra és gasztronómia összhangja érhető tetten. Röviden összefoglalva egy olyan esemény részeseivé tenni a vendégeinket, melyen egy ünnepi percet szentelhetnek hivatásuknak, azaz egy olyan esemény részeseivé, amilyen a Budapesti Jogászbál csaknem kétszáz éven át volt." (Keczán Pál, Budapesti Jogászbál szervezőbizottságának elnöke)

"A Menedzser Bál valódi találkozási pont, ahol Magyarország legfontosabb vállalatainak vezetői tudnak találkozni és kikapcsolódni. A Bál megszervezésekor azt tartjuk szem előtt, hogy a kapcsolati tőkék alakításán kívül az igényes szórakozásé legyen a főszerep, miközben az is kiderül, ki Magyarország legjobb menedzsere... Ez a Bál az utóbbi években valóban a legnívósabb eseménnyé nőtte ki magát a felsővezetők, menedzserek körében." (Szirmák Botond, Menedzserszövetség elnöke)

(x)

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem