21 °C Budapest

Összefogtak a cégek: elképesztően sok élelmiszert juttattak el a rászorulóknak

2020. október 16. 15:29

36 ezer rászorulón segít az a 90 tonnányi tartós élelmiszer, amelyet húsz vállalat felajánlásából oszt szét az arra rászorulók között az Élelmiszerbank Egyesület. Az élelmezési világnapon minden évben az egészséges táplálkozásra és az élelmiszerpazarlás problémájára - mindezek a pandémiával még égetőbb kérdésekké váltak.

Ahogy 2006 óta minden évben, az élelmezési világnapon több mint 20, élelmiszerrel megrakott kamion szelte át Budapest történelmi belvárosát. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) és a Magyar Élelmiszerbank Egyesület által szervezett adománykonvoj - egy rövid megálló után a Hősök terén - 90 tonna terhével az Élelmiszerbank raktára felé vette az irányt.

Az élelmezési világnap a FAO 1945-ös alapítására emlékezik, a célja pedig felhívni a figyelmet az egészséges táplálkozásra, melynek a fenntartható mezőgazdaságon és a természeti erőforrások védelmén kell alapulnia. A 90-es szám szimbolikus, hiszen a FAO a 75., míg az Élelmiszerbank fennállásának 15. évfordulóját ünnepli idén. Közös összefogással sikerült elérni ezt a szép eredményt 2020-ra. A kamionok által szállított élelmiszert számos magyar és nemzetközi élelmiszeripari és kereskedelmi cég adományozta, melyek évek óta támogatják az Élelmiszerbank Egyesület munkáját élelmiszerfelesleg felajánlásaikkal. A tartós élelmiszerek (tészta, édesség, konzervek stb.) révén mintegy 36.000 rászorulón segítenek.

Az adománykonvojban részt vevő cégek: ALDI Magyarország Élelmiszer Bt., Auchan Retail Magyarország, Bio-Fungi ChefGomba, Bonafarm Csoport, Chef Market Food Service Company, Coca-Cola HBC Magyarország, Danone Magyarország Kft., Gyermelyi Zrt., HEINEKEN Hungária, Kifli.hu Online Szupermarket, Kometa '99 Zrt., Metro Kereskedelmi Kft., Nestlé Hungária Kft., Nissin Foods, NUMIL Hungary Tápszerkereskedelmi Kft., Pek-Snack Kft., Penny Market Magyarország, Rauch Hungária Kft., Tesco-Global Áruházak Zrt., Upfield Hungary Kft.

"Az idei élelmezési világnap témája (Neveljük, tápláljuk, óvjuk - közösen) a közös tettekre, együttműködésre és szolidaritásra sarkall egy jobb jövőért," - mondta Vladimir Rakhmanin, a FAO főigazgató helyettese és regionális képviselője a konvoj sajtóeseményén.

"Ezen gondolat még a járvány kitörése előtt született, de annál aktuálisabb ma."

- fogalmazott, hozzátéve, hogy a FAO fennállásának 75. éve példátlan eseményeket hozott, de ezzel együtt itt az alkalom, hogy jobbá tegyük a világot a mezőgazdaság és az élelmezés által - emelte ki. A FAO adatai szerint, minden évben a megtermelt élelmiszer mintegy harmada vész el. A probléma súlyosságát mutatja, hogy - idén először - szeptember 29-ét az élelmiszerveszteség és -pazarlás tudatosság nemzetközi napjának szentelik.

"Magyarország Kormánya elkötelezett abban, hogy az élelmezési problémákat is helyben, fenntartható programokkal kell orvosolni. Nem az elvándorlás, hanem az élelmiszertermelés helyi fejlesztése ad gyógyírt az éhezésre. Az egyszeri segélyakciók fontosak - különösen egy világjárvány idején - de akkor igazán jó a segítség, ha tartós a hatása: minden nemzetközi program tervezésekor érdemes e szempontot figyelembe venni," - mondta Belánszky-Demkó Zsolt, az Agrárminisztérium helyettes államtitkára. Hangsúlyozta: a globális koronavírus válság közepette az élelmezési világnap emlékeztet minket arra, hogy mindenki kiveheti a részét a megoldásból - legyen az az egészséges táplálkozás vagy a környezettudatos döntések.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

“Az Élelmiszerbank Egyesület idén ünnepli 15. születésnapját, csakúgy mint az Adománykonvoj, mely eddig összesen 674 tonna élelmiszerrel segítette a nélkülözőket. Az élelmezési világnap és a nemrég debütált élelmiszerpazarlás elleni világnap célja szorosan kötődik az Élelmiszerbank céljaihoz: felhívni a figyelmet a pazarlás és a nélkülözés problémájára. Most, hogy a COVID-19 elhúzódó hatása egyre több nélkülözést szül, még inkább fontos, hogy az élelmiszerfelesleg a megfelelő helyre kerülhessen, segítséget nyújtson és ne a környezetünket terhelje," - mondta Cseh Balázs az Élelmiszerbank Egyesület elnöke.

Kutatást végez Olvasói körében a Pénzcentrum!

Ahogy a világon, Magyarországon is nagy probléma az élelmiszerpazarlás. A hazai élelmiszerhulladékok felét a magyar háztartások termelik, ezt pedig jelentősen le lehetne csökkenteni. Lapunk most arra kíváncsi, hogy milyen változásokat idézett elő a koronavírus-járvány a magyarok vásárlási, főzési, ételtárolási, és hulladékkezelési szokásaiban. Az élelmiszerpazarláson rontott-e a járvány, vagy éppenhogy kevesebb étel landolt a szemétben? Kérjük, hogy válaszaiddal segítsd Te is a munkánkat!

 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm