Óriási veszélyben vannak a gyerekek az interneten: így védekezz a zaklatók ellen

Pénzcentrum2019. december 4. 21:02

A gyermekek egyre korábban, és egyre többen kezdenek okoseszközöket használni - a jelenleg alsós gyermekek közül minden ötödik már óvodás korában kapott okostelefont, míg a felsősöknél ez az arány még csak 4 százalék volt - derült ki egy friss kutatásból. A termékek elterjedése nem véletlen, hiszen rengeteg előnyük is van, de a veszélyekről sem szabad megfeledkezni. A szülők harmada találkozott már valamilyen formában zaklatással, a szülők ötöde pedig nem tudja, hogy érte-e gyermekét zaklatás. Ebből is jól látható, hogy bár elméletben tisztában vagyunk a veszélyekkel, ritkán sikerül a megoldásokat átültetni a gyakorlatba.

Az eMAG kutatása szerint a gyermekek egyre fiatalabb korban kezdenek digitális eszközöket használni, és ahogy nőnek, egyre több időt is töltenek online - már az óvodások 40 százaléka is naponta több, mint 1 órát tölt az interneten, az általános iskola alsó osztályaiban ez az arány már 66 százalék. A kiskorúak közül a legtöbbet a középiskolások neteznek, 91 szézalékuk tölt el naponta több, mint 1 órát a neten, 9 százalék pedig több, mint 5 órát naponta. Sokan mégsem fordítanak kellő figyelmet az eszközök, illetve a gyermekek védelmére, bár egyre több lehetőség áll rendelkezésükre. De kevés figyelmet kapnak az eszközökben rejlő lehetőségek - felismerik-e ezeket a szülők, tudják-e segíteni a gyermekeket ezek kihasználására?

A hasznos eszköz

A megkérdezett felső tagozatos gyermeket nevelő szülők 61 százaléka szerint az okoseszközök legfőbb előnye, hogy olyan információkat érhetünk el velük, amelyek korábban nehezen voltak hozzáférhetők. Ezeknek köszönhetően fejleszthetjük magunkat, nyelveket tanulhatunk idegen nyelvű mesék vagy más videók megtekintésén keresztül. Az internet segítségével tanulhatnak, illetve az okoseszközök segítségével az iskolai feladatok, prezentációk is könnyebben elkészíthetők.

Manapság egyre olcsóbban szerezhetünk be egyre okosabb készülékeket, így segítve gyermekeinket a tanulásban, fejlődésben, a modern világhoz történő alkalmazkodásban. Az eszközök hasznossága megkérdőjelezhetetlen, miközben egyre több mindenki számára válnak elérhetővé, hiszen akár online is megrendelhetjük otthonunkba

 - vélekedett az eMAG Magyarország szakértője, Szták András.

A veszélyes eszköz

Az okoseszközök azonban veszélyeket is rejtenek, ezekkel is tisztában kell lennünk, hogy gyermekeinket is felkészíthessük ezekre.  A megkérdezett szülők harmada találkozott már valamilyen formában zaklatással: 2 százalék a saját gyermekét érintően, 30 százalék az osztályban vagy ismerősök körében, miközben a szülők ötödének információja sincs arról, érte-e a gyermeket zaklatás, amely jól jelzi, mennyire elzárt terület az online világ. De a túlzott függés is okoz gondokat.

A válaszadók 61 százaléka mondta azt, hogy az okoseszközök valamilyen formában negatívan befolyásolják az együtt töltött minőségi időt, és a megkérdezettek felénél okozott már konfliktust az eszköztől való "elszakadás" a családban. A veszélyek pedig a pénztárcákra is hatással lehetnek: a szülők 14 százalékát érte már anyagi kár egyszer vagy többször a gyermek internetezésének következményeképp.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A nevelés eszközei

A megkérdezettek többsége rendszeresen beszélget általános iskolába járó gyermekével a böngészésről, a látogatott oldalakról, a használt applikációkról. Ezt kiegészítve, az iskolák is egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek arra, hogy felkészítsék a diákokat a digitális korra. Az alsósokat nevelő válaszadók 27 százaléka nyilatkozta azt gyermeke oktatási intézményéről, hogy ott foglalkoznak az online tudatossággal, a felső tagozatosoknál ez 57 százalék, míg gimnáziumban 45 százalék. Az óvodás korúakat nevelők 76 százaléka várja el az iskoláktól, hogy felkészítsék gyermeküket az online világra. 

A kommunikáció és a felvilágosítás mellett a bizalom is fontos szerepet játszik a digitális tudatosságra való nevelésben. Ez jól látszik abból, hogy az általános iskolások körében legnépszerűbb oldalt, a YouTubeot az alsó tagozatosok 70 százaléka szülei felügyeletével használja, vagyis a gyermek beengedi a saját online terébe a szüleit. A szülői felügyelettel történő böngészés mellett a szülők majdnem fele ellenőrzi az oldalakat, amelyeket megnyit gyermeke, illetve sok szülő követi gyermekeit a közösségi oldalakon, így látják online aktivitásukat. 

Összességében viszont nehéz szemmel tartani a gyermekek online tevékenységét, mivel nagyon hamar saját utakat kezdenek el járni: zárt levelezőcsoportok az osztálytársakkal, barátokkal, fórumok, olyan csatornák, amelyeket a szülő esetleg nem is ismer. Figyelni kell a gyermekre, de a tiltás nem megoldás, bizalmat kell kiépíteni benne, hogy ha olyasmivel találkozik, ami megijeszti, vagy amit nem ért, merjen kérdezni

 - mondta el a szakértő. Annak érdekében tehát, hogy a függőségtől és az online tér veszélyeitől megóvja a gyermekét, a megkérdezett szülők nagyjából fele vezetett már be valamilyen szabályt, korlátozást az internetezéssel kapcsolatosan, például, hogy az asztalnál nem szabad telefonozni. Hasznos, ha szűrőprogramokat is (Google SafeSearch, Safe Search Kids) telepítünk az eszközökre, illetve elmagyarázzuk gyermekeinknek, hogy ez miért fontos - így tett a kérdőívre válaszoló szülők 32 százaléka is.

Címkék:
vásárlás, pénzcentrum.hu, webshop, gyerekvédelem,