14 °C Budapest

Óriási összeg keresi gazdáját az Ötöslottón: közel 2 millióval több szelvény fogyott

2020. február 14. 17:30

Rekordösszeg felé közelít az Ötöslottó 32 hete halmozódó főnyereménye. A 7. játékhéten 4,737 milliárd forintot nyerhet, aki eltalálja a szombati sorsoláson kihúzott öt számot.

Az előző héten ismét nem volt telitalálat az Ötöslottón, így tovább halmozódott a megnyerhető összeg. Immár 4,737 milliárd forint várja a játékosokat, amely a játék történetének harmadik legmagasabb jackpotja. Legutóbb 2019 áprilisában volt ehhez hasonló magasságban a várható főnyeremény. 

Érdekesség, hogy a hetedik játékhéten ugyan született már telitalálatos szelvény - 2016-ban 467 millió, 2003-ban pedig 549 millió forint - viszont milliárdos nagyságrendű nyeremény még egyszer sem, így ezen a hétvégén egy vagy több szerencsés akár történelmet is írhat.

Jelentősen nőtt a játékosok száma is, több mint ötmillió szelvényt vettek - mondta Bánhegyi Zsófia, a Szerencsejáték Zrt. marketing és kommunikációs igazgatója. Átlagosan 3,3 millió szelvényt vesznek a játékosok. Ugyanakkor Bánhegyi Zsófia felelős játékra hívott fel mindenkit, utalva arra, hogy a nyeremény esélye egy a negyvennégymillióhoz.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm