15 °C Budapest

Óriási bajba kerülhetsz ha elveszíted ezt a magyar okiratod: lehetetlen pótolni

2019. július 22. 10:01

A  2000 előtt kiállított nyelvvizsga-bizonyítványokról hivatalos szervek nem tudnak kiadni igazolást, mert erről nincs közhiteles adatbázis. Úgyhogy ha valaki elveszít egy ilyen iratot, az olyan mintha nem is tett volna soha nyelvvizsgát, mármint ha az okiratról van szó - írja az Index.

Az Index egy olvasók nyelvvizsgakálváriáján keresztül derítette fel, hogy gyakorlatilag a 

2000 előtt kiállított nyelvvizsga-bizonyítványokról hivatalos szervek nem tudnak kiadni igazolást, mert erről nincs közhiteles adatbázis.

Mindez azt jelenti, hogy ha valaki elveszít egy ilyen iratot, az olyan mintha nem is tett volna soha nyelvvizsgát. Ezt ugyanis pótolni nem lehet. A portál mindezek alapján megemlékezik arról is, hogy ez az 1967 és 2000 között letett több százezer nyelvvizsga esetén egyaránt igaz.

Sőt a régi nyelvvizsgák másik pikantériája, hogy nyilvántartás róluk annyira nincs vagy annyira rendezetlen és hiányos, hogy egyetlen régi bizonyítványt sem lehetne közhitelesen igazolni. Ebből pedig a lap szerint az következik, hogy

aki ma a munkahelyén bemutat egy igazinak látszó, de hamisított nyelvvizsgapapírt 1985-ből vagy 1995-ből, ezek valódiságát sem tudja senki megerősíteni vagy cáfolni. Ezek hitelesítésére nincs mód, olvasható a nyelvvizsgáztatási akkreditációs központ honlapján.
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem